22. fejezet
Sellő a vízben

Mikor belépett a házba a lehető legelképesztőbb látvány fogadta. Draco elképedve nézett körbe a kaotikus hurrikán által feldúlt előszobára. Mindenfelé zsírkréta rajzok, origamihoz hasonlító ocsmányságok, gyűrött papírok fogadták. A fehér düh lassan kezdett felúszni a tarkójától egészen a homlokáig és legszívesebben tüzet hányt volna, ha képes lett volna rá, már egész testében vibráló, elemi mágiát érzett, ami képes lett volna zabolázatlanul végigsöpörni és porig égetni a házát. Draco egyetlen egy pálcaintéssel az összes papírt egy nagy halomba tornyozta a nappaliban. Innia kellett egy nagy pohár vizet, mielőtt újra visszatért Milo remekművét dicsérő felforduláshoz. A halántékát masszírozta, amikor átlépett egy göcsörtös kézírással írt varázsigén.

Fáradtan megbökte a Villámvarázs e havi számát a pálcájával, majd kinyitotta. Egy könyv volt benne, méghozzá mágiatörténet és nem a gyerekeknek szóló változat. Mérgesen csapta fel a következő vékony füzetkét is, abban egy bájitaltan ajánlott olvasmányt talált. Folytatta a tovább, de egyik sem az volt, aminek látszott. Egy pálcaintéssel becsukta mindent, aztán érezte, hogy már alig bírja tovább.

– Hazajöttél, Draco bácsi? – kérdezte Milo, miközben egy sajtos, paradicsomos szendviccsel a kezében jött ki a konyhából.

– Igen, haza – felelte kurtán. Igyekezett nem nézni a fiúra, mert már remegett a pálca a zsebében. Az elemi düh egyszerűen fojtogatta és némileg megbénította. Azt mondogatta magának, hogy nem fogja elveszteni a fejét és nem fojtja meg Milót, amiért ennyi bosszúságot okozott neki.

– Gyakoroltam egy kicsit – jelentette be az ifjú varázsló és elégedetten nekidőlt az ajtófélfának. – Sajnálom, hogy mindent széthagytam, de annyira örültem, amikor végre le tudtam írni egyedül a nevem.

Draco állkapcsa megfeszült, aztán nagyot nyelt. Azonnal ki kellett mennie a házból, hogy lehűtse magát. Elvégre csak egy kamasz fiúról volt szó. Ő is valamikor volt kamasz, bár a lázadásait apja keményen leverte. Draco ellenben nem akarta megátkozni a szürke szemű fiút, aki ugyan jól szórakozott rajta, de valójában csak egy árva kölyök volt… Egyelőre nem tudta hogyan kezelje a helyzetet.

Mardekáros vagyok, mardekáros vagyok – ismételgette magában a mantrát. Nem akadhatott ki, mint egy forrófejű griffendéles. Elővette a leggonoszabbik énjét, ami sokkal jobban kezelte a feltámadt dühét, aztán olyan meglepő reakciót tett, amitől majdnem Milo torkán akadt a szendvics.

– Igazán büszke vagyok rád! – mondta és elmosolyodott. Bíztatóan hátba veregette a fiút, amikor még gonoszabb terv jutott az eszébe. – Legközelebb ne hagyj mindent elől, kérlek!

– Nem fog előfordulni – ígérte, majd jelentőségteljesen keresztbe tette az ujjait. – Mit gondolsz, megpróbálkozhatok a begyűjtő bűbájjal?

– Majd később együtt gyakoroljuk – folytatta tovább Draco. – Először úgy gondolom, valami egyszerűbbel kellene kezdenünk.

– Mit szólsz a munkámhoz? – kérdezte a fiú egy ravasz, tipikusan Malfoy mosollyal.

– Mindegyik jó. Később kiválasszuk a legszebbet és kitesszük a hűtőre. Ez igazán remek motivációs gyakorlat lesz neked. – Milo egy pillanatra nem tudott erre mit mondani. Draco kezdett fogást találni rajta, de ezt nem hagyhatta.

– Ez igazán kedves tőled, Draco bácsi. Kezdesz hasonlítani egy igazi nagybácsira – nézett rá hálás tekintettel. – Tudod az a nagybátyám, akit eddig ismertem csak cigizni akart megtanítani. De az, hogy te támogatod a varázslói karrieremet nagyon sokat jelent nekem.

– Mi mást is tehetnék? – tárta szét a karját és rejtelmes mosollyal figyelte a fiú reakcióit. – Hiszen mindketten azt akarjuk, hogy csont nélkül átmenj a RAVASZ vizsgán.

– Holnap valami igazán izgalmas dologgal fogok foglalkozni, ha hazajöttem a munkából – folytatta Milo elégedetten.

– És mi lenne az?

– Szénsavas vizet fogok készíteni – válaszolt rezzenéstelen arccal. Draco soha nem állt még ilyen közel ahhoz, hogy ráordítson Milóra. Aztán a kis mardekáros megadta a kegyelemdöfést neki: – Jól áll egyébként az új frizurád.

– Mindenki ezt mondja. Köszönöm – csikorgatta a fogait. – Elmegyek futni. Későn jövök haza.

– Rendben. Jó szórakozást! – mosolygott elégedetten. Draco elment mellette, aztán felment az emeltre.

Még csak nem is tajtékzott – csóválta meg a fejét Milo. Azt hitte végre megtalálta a gombot, amivel egy csapásra halálra idegesítheti nagybátyját vagy Dracónak valóban kötélből voltak az idegei. Mindenesetre mára tényleg belefáradt az zsírkréta rajzok gyártásába, amik most szépen sorban egy hatalmas kupacban pihentek az asztalon. Megvetően tolta őket arrébb, aztán unottan leült a nappaliban, aztán olvasni kezdett. Remélte, hogy gyorsan holnap lesz, mert már kezdett lassan megőrülni. Hermione már közölte vele, hogy a Minisztérium és a Szent Mungo elfogadta a jelentkezését. Már csak az a kérdést Dracónak mikor esik le az, hogy nem kötöznivaló bolond az unokaöccse.

***

A jól ismert ösvények és a táj szépsége remekül megnyugtatta a varázslót, aki auror öltözékét egy egyszerű futó felszerelésre cserélte. Pontosan úgy nézett ki, mint egy átlagos mugli, de ez ő egyáltalán nem zavarta. Draco már nem számolta mennyi kilómert futott. Érezte a megfeszülő izmait, ahogy egyre könnyebben halad előre. Jól esett minden egyes porcikájának a mozgás. Végre visszaváltoztatta haját az eredeti fazonra, így sokkal jobban érezte magát. Még mindig dühös volt, de a fizikai megterhelés erőt adott neki ahhoz, hogy legyőzze ezeket az érzéseket. Ki akarta verni a fejéből a kamasz fiút, aki felborította az egész életét és a feje tetejére állította, megtépázta az idegeit. Talán mégis hibát követett el, amikor magához vette? Hermionénak talán igaza van és csak a keserűségét akarja Milo palástolni ezekkel a húzásokkal? Nem akart erre gondolni. Megszaporázta a lépteit. Már napok óta erre várt, érezte az izmait és imádta ezt az érzést. Könnyű volt átadni magát ennek, s magába szívni az erdő csodálatos illatát.

Megerősítette az összes védelmi varázslatát, aztán jó párszor körbefutott a környéket. Aztán elindult a kis tó felé, hogy kicsit felfrissítse magát. De mielőtt kiért volna a fa stégre meglepetten torpant meg, erre a látványra nem számított. Hermionét látta a lenyugvó nap fényében, ahogy piros bikiniben lebeg a vízben. Földbe gyökerezett a lába, úgy érezte magát megint, mintha valamiféle bűnt követne el, már éppen ment volna tovább, amikor sikerült hozzáérnie egy hatalmas rezgőberkenye bokorhoz, ami felfedte az ittlétét. Persze a boszorkány azonnal kiszúrta.

– Mit keresel itt, Malfoy? – rivallt rá mérgesen Hermione és igyekezett elmerülni a vízben. Nem akarta, hogy a férfi bármikor is lássa bikiniben, főleg nem egy olyan kirívó darabban, amit az egyik eladó unszolására vett meg, mondván csodás alakja van benne és Ginny is rátukmálta. Egyébiránt nem volt más fürdőruhája és mióta felfedezte ezt a kis tavat azóta meg akart benne mártózni. Különben is senkinek sem tartozott számadással.

– Hamarabb jöttem volna, ha tudom, hogy meztelen fürdőzést tervezel – nevetett halkan, majd kibújt a futócipőből, feltűrte a vékony nadrágot és leült a stég szélére, aztán belelógatta a lábát a kellemesen hűs vízbe.

– Nem vagyok meztelen! – sziszegte a boszorkány, de az arca rózsás volt a pírtól, amin a varázsló csak mosolygott.

– Pedig jobb lenne.

– Hagyj békén! – Először csak egy újabb nevetés volt a válasz, Draco hátradőlt és elfeküdt a keményfából készült stégen. Nem volt túl kényelmes, de most ideiglenesen megtette. Még mindig hevesen vert a szíve a futástól vagy valami egészen mástól.

– Az én képzeletemben az vagy – szólalt meg végül vigyorogva. – Hmm, nagyon is az vagy.

– Jaj, Malfoy, most már végre igazán befejezhetnéd a flörtölést! – mondta Hermione sóhajtva, majd felfeküdt a vízre és néhány karcsapással odébb tornázta magát. Egy légbuborékot varázsolt, ami olyan volt, mint egy matrac és kényelmesen elhelyezkedett rajta.

– Miért? Vicces, amikor felhúzod magad. Végre egyszer nem én vagyok teljesen pipa valakire. Tudod ez mennyire megnyugtató érzés? – Draco elégedetten felsóhajtott.

– Megérdemelnéd, ha belerántanálak a vízbe – válaszolt gonoszul a boszorkány.

– Mikor lettél te egy álnok, csábító sellőlány, aki behúzza az áldozatait a vízbe és végez velük? Most nincs hozzá kedvem. Különben is nem ezért jöttem ide, hanem lazítani.

– Miért kell neked pontosan itt lazítani? Lazíthatnál egészen máshol is, engem meg békén hagyhatnál, így mindketten jól járnánk.

– Mert itt elég messze vagyok az unokaöcsémtől, különben is nem ártana valamiféle megtorlást kigondolnom neki. Túlságosan is nagyképű és fennhordja az orrát. Képzeld, zsírkréta rajzokkal rakta tele az előszobát és a nappalit. Azt hittem megüt a guta. Göcsörtös kézírással leírni a Malfoy nevet – horkantott fel a férfi. Hermione pedig jóízűen felkacagott. – Apám ezért már régen megátkozott volna. Rajzolnom kellett a betűket, érted, rajzolnom, mire elégedett lett velük.

– A nehéz gyerekkor hordaléka? – kérdezte Hermione együttérzően.

– Mondhatjuk így is – sóhajtott nehezen. – Apám egy maximalista, gőgös arisztokrata volt. Imádta volna ezt a kis szörnyeteget. Kár, hogy ezt nem érte meg. Megérdemelte volna, hogy ő foglalkozzon ezzel a kis görccsel.

– Változtasd pattogó görénnyé. Attól megnyugodna, és még lenne közös témátok is. – Hermione folytatta az úszkálást tovább, de még így is remekül hallotta a mardekáros mondanivalóját.

– Meg akarom leckéztetni és nem megalázni. Ez egy igazán nagy különbség. Én nem vagyok az apám, sem Mordon professzor – horkant fel Draco, majd a feje alá tette a kezeit és figyelte a lombokon átvilágító nap sugarainak játékát.

– Mégis hogyan tervezted? Kákalagokat akarsz ráuszítani vagy tündérmanókat?

– Mindegyik macerás – fintorgott Draco tanácstalanul. – Nem akarom különben sem a Varázslény Felügyeletnél kihúzni a gyufát… Ráuszítok mondjuk egy csapat denevért vagy baglyot. Ez mégsem olyan feltűnő. Ahh, mindkettő gyerekesen hangzik.

– Valóban igaz. Végre viselkedhetnél felnőtt módjára, aztán akkor talán még tisztelni is fog téged.

– Soha nem volt gyereked, ne mondd meg nekem, hogy mit tegyek!

– Oh persze, mert te alig pár nap után szakértője vagy a témának. – Hermione dühösen folytatta tovább az úszást. A légbuborék végül szétoszlott, így már semmi sem tartotta fent a vízen. Élvezte, ahogy a kellemesen hűs víz körülöleli. Beleadott mindent a mozdulatokba, és könnyedén úszott a vízben, de aztán fájdalom hasított a talpába. – Áááá, a francba is!

Elvesztette a ritmust és elmerült a vízben. Megpróbálta hátrafeszíteni a talpát, de nem akart múlni a fájdalom, de arra egyáltalán nem számított, hogy aztán nem tud feljönni a felszínre. Draco felült a stégen, de amikor nem látta Hermionét felbukkanni, azonnal cselekedett. Belevetette magát a vízbe, szőke haja a homlokára tapadt, ahogy feljött levegőt venni, aztán újra elmerült. Azonnal megtalálta a boszorkányt. Megragadta a nőt a derekánál fogva, szorosan átölelte, aztán feltolta a felszínre. Közben észre sem vette, hogy valamitől sikerült megfosztania Hermionét.

A boszorkány köhögött párat, aztán mély levegőt vett. Az ijedtségtől percekig nem tudott gondolkodni és megszólalni sem. A szeme kivörösödött, az orra, füle telement vízzel és zihálva vette a levegőt. Pánikba esett.

– Maradj nyugodton! – hallotta a varázsló hangját. – Semmi baj, itt vagyok.

Hermione igyekezett uralkodni az érzelmein. Draco eközben még mindig magához szorítva igyekezett a part felé vonszolni. A víz errefelé kezdett egyre sekélyebb lenni, s most már mindketten le tudták tenni a lábukat az enyhén iszapos, köves tófenékre. A boszorkány még mindig köhögött és törölgette a szemét, de már kezdett múlni az ijedtség, s a helyét átvette a megkönnyebbülés. A szilárd talaj a lába alatt erőt adott neki. A görcs pedig elmúlt. Hermionénak ekkor kezdett derengeni, hogy valami nagyon hiányzik alulról és a tomporát sokkal intenzívebben éri a víz, mint azt egyébként kellene.

Mindketten a stéghez evickéltek, Draco egy könnyed mozdulattal felhúzta magát és már kint is volt a vízből. Hermione inkább görcsösen a szorongatta a fából készült építmény szélét, mintha még mindig nem tudná túl van-e a veszélyen vagy még nem.

– Fogd meg a kezem és kihúzlak! – ajánlotta fel előzékenyen. Annyira nyugodt volt, hogy Hermione legszívesebben megrúgta volna. Ő majdnem megfulladt, de Malfoy olyan volt akár a jégcsap, még csak meg sem ijedt. Egy hosszú pillanatig csak nézte a felé nyúló kezet, de tudta, hogy nagyobb bajban van, mint azt elmerné mondani a férfinak.

– Nem kell! Nem… Már nem fáj, jól vagyok – szabadkozott Hermione. Draco összevonta a szemöldökét, hátrasimította a víztől csöpögő haját. – Még egy kicsit maradnék a vízben. Remek a víz egyébként is, vétek lenne kihagyni.

– A biztonság kedvéért meg kellene néznem a lábad. Nem szabad ezeket félvállról venni. Ha egyedül vagy itt, akkor akár meg is fulladhattál volna – mondta végül Draco, mintha csak egy szabálykönyvből olvasna fel valamit, amivel kioktathatja a pórul járt boszorkányokat. – Melyik lábad volt az?

– A jobb, de most már elmúlt a görcs – bizonygatta a gyógyítónő hevesen és igyekezett kerülni a férfi tekintetét. Az arca még mindig olyan vörös volt, mint a bikini felső, amit viselt és pontosan azért, mert a bikini alsója a tó közepén maradt. Esélye sem volt visszamenni érte, igazából meg sem találta volna varázslat nélkül. – Nem voltam elővigyázatos, megesik ez néha. Egyébként is nem számítottam erre. Évek óta még csak be sem görcsölt a lábam, nem is értem miért most.

– Meg is fulladhattál volna, ha nem vagyok itt – ismételte meg még egyszer, de most már érződött a hangján, hogy azért ő sem volt teljesen nyugodt, amikor meglátta a bajba jutott boszorkányt. Az auror ösztönök annyira beléivódtak az évek során, hogy egy vészhelyzetben sem szabadott elvesztenie a fejét.

– Azért annyira nem volt veszélyes a helyzet – szólalt meg Hermione és még mindig úgy szorította a stég szélét, hogy majdnem elfehéredtek az ujjai. – Nálam volt a pálcám, csak olyan hirtelen jött, hogy nem tudtam azonnal reagálni.

– Menjünk vissza és elpróbáljuk megint? Ahh neked sem lehet megmagyarázni semmit sem. Kijössz vagy nem jössz ki?

– Malfoy – kezdte némileg cincogó hangon. Túlságosan is ciki volt ilyesmit kérni tőle, de nem volt választása.

Mégis mit tehetett volna megvárja, amíg beesteledik és kimászik a tóból, aztán meztelen fenékkel keresztülvág az erdőn? A tó másik partján maradt a törölköző és mezítláb a csalitosban nem volt túlságosan jó ötlet keresztülvágni. Úszni pedig… kizárt dolog, még túl friss volt az élmény. Varázslattal pedig nem tudott ruhát készíteni. Malfoy maradt az egyetlen mentsvára.

– Hmm? – vonta fel a szemöldökét a varázsló kérdőn.

– Kölcsönadnád nekem a pólódat? – kérte kedvesen. – Nagy szívességet tennél vele.

– Minek? – Minden normális férfi lovagiasan felajánlotta volna a pólóját, de Malfoynak persze akadékoskodnia kellett, ahogy mindig.

– Fázom, és messze van a törölközőm, meg a ruháim. Mire odaérek meg fogok fagyni. De ha ideadnád, felvehetném, és úgy mennék ki a vízből, nem fáznék meg. – Mikor kimondta ezeketek egyből rájött, hogy a szürke szemű varázsló egyből megsejtette a mélyebb tartalmat a szavai mögött.

– Hmm, a pólóm vizes, a te arcod vörös, zavarban vagy – állapította meg Draco és elmosolyodott. – Ki vele, Granger, mi a baj?

– Semmi. Kérlek, add ide! – kérte egyre erélyesebben.

– Valami itt nem stimmel – vigyorodott el a férfi és mélyen belefúrta a tekintetét a boszorkányéba. – Tudom, hogy nem stimmel, és ezt nem a hetedik érzékem sugallja nekem.

– Lehúztad a bikini alsómat – vágta rá a nő a kelleténél kissé hisztérikusan. – Tessék! Ezt akartad hallani?

– Ne! – Draco önkéntelenül lenézett a vízbe, de a felkavarodott iszaptól semmit sem látott. – Komolyan?

– Maradj ott ahol vagy! – Felesleges volt a figyelmeztetés, Draco újra belecsobbant a vízbe. Hermione pedig ösztönösen hátrálni kezdett, kezét szorosan összefonta és remélte, hogy a férfi semmit sem lát.

– Mit csináltál, Granger? – araszolt közelebb a világ talán legdiadalmasabb mosolyával. – Hmm mégis meztelenül foglak látni ma?

– Te mit csináltál! – rikácsolt a boszorkány. – Amikor megmentettél véletlenül lehúztad rólam vagy tudom is én, hogy mi történt. Nincs rajtam semmi.

– Azt akarod a tudomásomra hozni, hogy lehúztam rólad a bikini alsódat? – Láthatóan a férfi istenien szórakozott. – Ez hihetetlen.

– Igen – közölte dühösen. – De ezt már eléggé kifejtettem pár mondattal korábban is.

– Mindig is átkozottul jól bántam a nőkkel – nevetett fel rekedtesen, majd hátrasimította újra a haját. Rettentően jól szórakozott a jeleneten. – Szóval akkor most pucér vagy a víz alatt?

– Aha – helyeselt kényszeredetten, aztán újra könyörögni kezdett: – Megtennéd, hogy ideadod a felsődet? Egyszer az életben csinálhatnál valami önzetlen dolgot.

– Megmentettem az életedet. Ez nem volt önzetlen? – vigyorgott továbbra is.

– De az volt. Most azonban a becsületemet kell megmentened.

– Érdekes dilemma. – A férfi hangja csábító volt és némileg rekedtes, Hermione megborzongott tőle.

– Nincs itt miről dilemmázni. Ideadod, én felveszem és kimegyek a vízből. Aztán begyűjtöm a ruháimat és hazamegyünk mind a ketten. Egyszerű, gyors és mindkettőnknek előnyös.

– Nos, van valami, ami neked kell…

– Mire akarsz ezzel kilyukadni? – rivallt rá a nő mérgesen.

– A kérdés az, hogy mit ér meg neked ez a póló? – Draco elgondolkozva bámulta a piros bikini felsőt és a boszorkány dühös tekintetét.

– Ne legyél szemét, Malfoy! Hét évig tűrtem a szemétkedéseidet. Itt is megharcoltunk egymással és már kezdtelek igencsak megkedvelni, ne rontsd el egy ilyen marhasággal.

– Szóval kezdtél igencsak megkedvelni? – Draco mintha teljesen más kulcsszavas módszerrel dolgozott volna, csak azt akarta emelte ki a mondatokból, ami az ő szempontjából volt előnyös. – Én is kezdelek nagyon is megkedvelni téged. Gyere közelebb és adj egy csókot!

– Ugyan már! Ne légy nevetséges!

– Te vagy igencsak szorult helyzetben. Felőlem kimászhatsz így is, egyáltalán nem zavar. Láttam erre egy turistacsoportot is, ráadásul már most bearanyoznád a napom, Merlinre, talán a hetemet is, miért is ne tehetnéd velük is ugyanezt?

– Ha nem vigyorognál így, akkor talán nem akarnálak orrba vágni – jegyezte meg hidegen. – Add már ide azt az Merlin átkozta pólót!

– Hálátlan egy nőszemély vagy, ugye tudsz erről? Még életemben nem láttam ilyet. Kér valamit és cserébe nem ad semmit sem. Sajnálnád ezt a kis örömöt is az életemből? – sopánkodott teátrálisan.

– Elég sivár életed lehet, hogy ha az én fenekem látványa tudna csak örömöt okozni neked. – Draco szürke szemében cinkos fény villant.

– Nem is tudod mennyire – nevetett fel újra és egyre közelebb ment a boszorkányhoz. – Na, mi lesz, Granger? Mit ér neked ez a póló? Egy csókot, talán egy szenvedélyes…

– Főzök rád egy hétig – vágta rá rögtön, mielőtt még bármilyen már erotikus fantáziával hozakodott volna elő.

– Nem is tudom, ebben nincs semmi izgalmas. Találj ki valami mást!

– Esküszöm, ha kijutok innen, akkor meg foglak átkozni – ígérte szikrázó barna szemekkel és szeretett volna minél előbb megszabadulni ebből a kínos szituációból.

– Ne fenyegetőzz, szépségem! Már így is pontosan olyan piros az arcot, mint a bikini felsőd. Nagyon bájos, csábító és izgató, csak egyetlen egy lépés kellene tennem és te máris a karomban lennél. – Hermionét borzongatóan jóleső érzés ragadta magával. De még meg kell hívnia saját harcait, hogy egyáltalán tisztázni tudja az érzéseit a férfi iránt. Őrültség lett volna hagynia magát. De volt belül egy olyan érzés, ami egyre sürgette, és ennek most nem szabadott engednie.

– Jó, mondd meg, mit akarsz tőlem! – emelte fel a hangját egy kicsit dühösen, de már kompromisszum készen.

– Holnap este gyere velem el ide, aztán a többi… Hmm, nem mondom el, csak legyél itt.

– Rendben. De most add ide az az átkozott pólót! – Draco elkezdte levetni magáról a ruhadarabot, közben pedig még mindig vigyorgott, mikor végre lekerült róla, Hermione meglepő gyorsasággal csapott le rá és kikapta a kezéből a ruhadarabot. A boszorkány nem akart még egy huzavonát. Az viszont egyáltalán nem fordult meg a fejében, hogy egy fehér póló, ami ráadásul csuromvizes úgy fog rátapadni, mint egy vizes papír zsebkendő, s olyan, mintha a második bőre lett volna.

Egyetlen egy cél lebegett a szeme előtt: gyorsan felöltözni és kievickélni a vízből. Magára rángatta a combközépig értő ruhát, majd elkezdett a part felé araszolni. Megkönnyebbül, amikor a ruhadarab eltakarta a kínosan pucér területet, megkönnyebbülve gázolt a köves, kicsit homokos föveny felé.

Draco eközben nem mozdult a helyéről, repesve várta, hogy mi fog történni. Először Hermione kecses dereka jelent meg, ahogy kiemelkedett a vízből, aztán a kerek csípő és a legcsinosabb, legizmosabb láb, amit valaha is látott, aztán… Szíven ütötte a látvány. Hálát adott Merlinnek azért, hogy a víz elég hideg volt, bár még ez sem tompította eléggé a lángra lobbant vágyát. Látnia kellett mindent.

Hermione csapkodást hallott a háta mögül. Rosszat sejtett, nagyon rosszat. A következő pillanatban már Draco ott volt mellette, s hosszú léptekkel gázolt kifelé, aztán megelőzte őt és már kiért a partra, végül szembefordult vele. Vajon mi lehet ilyen érdekes? – gondolta a boszorkány nyugtalankodva.

– Most már elhiszem, hogy a jóga formálja az alakot. – Hermione szája tátva maradt, amikor lenézett. Elnyomott egy szitkot, megpróbálta eltartani magától a vizes ruhadarabot, majd szapora léptekkel elindult kifelé.

– Hátulról még érdekesebb a látvány – hallotta Draco nevetését, miközben igyekezett minél gyorsabban bemenekülni a fák közé.

– Miért nem mész inkább el innen? – kiabált rá a boszorkány. Rettenetesen zavarban volt és ezen Malfoy egyáltalán nem segített, sőt nagyon rontotta a helyzetet.

– Most, amikor kezd még érdekesebb lenni a dolog? – Draco ütemes léptekkel igyekezett minél közelebb kerülni hozzá.

– Szállj már le rólam! – A férfi egyetlen egy hosszú lépéssel utolérte és az egyik fának szorította. A boszorkány szeme csodálatos volt a lemenő nap fényében. Zihált, vizes volt, kicsit kapálózott, de nála gyönyörűbbet nem látott egyszer sem. Akarta, vágyott rá, kínzóan kívánta. Meg sem hallott egyetlen szitkot sem, ami a boszorkány a fejéhez vágott. – Te biztosan egy pszichopata vagy!

– Nem hinném. Csak egy kicsit megőrülök érted – búgta sejtelmes, rekedtes hangon, majd megcsókolta a szépen ívelt nyakat. A nő szégyentelenül felnyögött. Igen, azt akarta, hogy megőrüljön érte, hogy elvessze az eszét és csak rá gondoljon. Érezte a férfi erős kezét, ahogy végigsimítja a combját, felcsúszik egészen a póló alá és megfogja a fenekét. Egyszerre érezte magát iszonyatosan kívánatosnak és rettentően szégyellősnek.

Becsukta a szemét, s ajka egy halk sóhajra nyílt szét. Elvesztette a józan eszét, egyszerűen magával ragadta az érzés. Draco nem tétovázott azonnal megcsókolta a neves ajkait. Leírhatatlan érzés, csábító, édes, sötét vágy, ami átvette az irányítást és mindkettőjüket elragadta.

– Draco – suttogta halkan, szinte elhalóan. Majd igyekezett elszakadni tőle, de a férfi nem tudott leállni, folytatta az édes kényeztetést.

– Mi a baj? – mormolta vágytól fűtötten.

– Nincs baj, csak… Ez annyira… Nem is tudom. – A férfi szeme még mindig izzott a vágytól, de kedvesen elmosolyodott, s némileg elhúzódott és hagyott levegőt a boszorkánynak.

– Túl gyors – mondta ki egyből, kertelés nélkül, s ezzel befejezte a boszorkány gondolatmenetét.

– Igen – sütötte le a szemét Hermione.

– Jól van – suttogta kedvesen, majd kisimított egy vizes tincset a boszorkány homlokából és egy lágy csókot lehet rá. Finoman lehúzta a felcsúszott pólót, aztán egy apró varázslattal megszárította. – Nem fogunk semmit sem elsietni.

– Köszönöm – szólalt meg kiszáradt szájjal Hermione, a térde még mindig remeget és még mindig hozzásimult a fához. Draco gyengéd csókot lehelt az ajkára, ez sokban különbözött az előbbitől. Hermionét ez még jobban összezavarta, de igyekezett valamivel elterelni a figyelmét. – Hogy tudsz így uralkodni magadon?

– Malfoy vagyok. Ez családi alapkövetelmény, de néha megfeledkezem ezekről – válaszolt egy mosoly kíséretében. Összeérintették a homlokukat. – Megőrjítsz, Hermione!

– Ne mondd ki a keresztnevem! – kérte csendesen. – Így már olyan lenne…

– Bonyolult egy boszorkány vagy te, Granger.

– Tudom.

– Ezért vagy számomra kihívás. Az enyém leszel, akkor és ott ahol én akarom, ezt ne felejtsd el! – figyelmeztette, majd egy hosszú, birtokló csókot váltottak. A férfi még egyszer ránézett, elmosolyodott, aztán folytatta a futást hazafelé. Az alakja olyan gyorsan eltűnt a fák között, mintha ott sem lett volna.

Hermione percekig állt a fának dőlve, mire feleszmélt arra, hogy nincs rajta a bikini alsó, csurom vizes és a fehér póló még mindig szorosan a bőrőre tapadt, bár már teljesen száraz volt. Ajka még mindig égett a csóktól, lába még mindig remegett. Fel kellett sóhajtania és erőt kellett venni magán, aztán gépiesen felöltözött, s elindult haza.

hozzászólások: 0