24. fejezet
Milo munkába áll

Elmúlt éjfél, amikor Draco megjelent a háza előtt. Még mindig a megfigyelés járt a fejében, és legszívesebben beszámolt volna Hermionénak, de ezt nem tehette. Egy dolgot megtanult azóta, hogy auror lett: tartsd a szád a hivatalos ügyekről. Mégis most ezt egyáltalán nem tartotta helyénvalónak. Ezer és egy szál kötötte őt a boszorkányhoz és a szíve is fájdalmasan szorult össze, amikor rá gondolt. Belesett Hermione Grangerbe, mint kertitörpe a kerti halastóba. Valószínűleg alapjaiban megrengetné a kapcsolatukat ez a kellemetlen ügy, így valóban a hallgatás tűnt a legjobb megoldásnak.

Mindenesetre szemmel kellett tartania a boszorkányt. Mielőtt még kinyitotta volna a kertkaput felnézett a szomszéd ház emeleti hálószobájának ablakára, még mindig égett a villany. Hátrasimította tejfölszőke haját, aztán elmosolyodott. Fáradtságot nem kímélve indult el a célja felé. Talán mégsem lesz abból baj, ha meglátogatja a csinos szomszédasszonyt. Az ablakig felkúszó csillaglevelű raponc pedig tökéletes létraként szolgált, mintha csak neki tervezték volna.

Így hát Draco átmászott Hermione kerítésén és leindult a ház felé tele rémnyekkel és nem titkolt szándékkal. Magabiztosan lépett át a petúnia ágyáson, aztán megkapaszkodott egy erősebb indában, ellenőrizte, hogy megtartja–e, végül megtette az első lépést felfelé. Persze miután felhúzta magát rájött, talán varázslattal jobb és biztonságosabb eredményt ért volna el, viszont esélye sem volt elővenni a pálcáját. Izmai megfeszültek és egyetlen egy cél vezérelte: be akart jutni a boszorkány hálószobájába.

Nyögve haladt felfelé, majd amikor már éppen elérte volna az ablakpárkányt olyan élményben volt része, mint eddig még soha. Draco harcedzett auror volt ugyan, mégis meglepődött, amikor szembenézett egy nagyon zöld színű arccal és mindketten egyszerre kiáltottak fel. Hermione ijedtében kilőtt egy átkot, amitől Draco rögtön elvesztette az egyensúlyát, s lezuhant, végül a nyekkenve landolt a szúrós babérbokorban.

– Ne mozduljon! Hívom az aurorokat! – Elhaló nyögés volt a válasz. Hermione kihajolt az ablakon, de nem látta jól a sötétségbe burkolózó alakot. – Nem viccelek.

Egyáltalán nem kapott választ és ezért amilyen gyorsan csak lehetett levágtatott az emeltről, aztán kirohant a bejárati ajtón. Bemagolta az összes önvédelmi varázsigét, így egyáltalán nem félt a behatolótól. Milyen szépen is indult az este, vett egy jó meleg fürdőt, feltett egy remek arcmaszkot, de minden tönkrement, amikor megjelent valaki az ablakában. Elszántan kutatott a babérbokrok között. Valahonnan elhaló nyögést hallott, mégsem találta az illetőt.

– Lumos! – mondta végül ingerülten, aztán a pálcája fényénél meglátta a fojtott káromkodással a bokorban vergődő mardekárost. – Malfoy? Te mit keresel itt?

– Szerinted? – felelte nyögve, majd négykézlábra emelkedve kimászott a bokor öleléséből. – Csak piknikezem. Aúú a francba is! Minek ültetted ezeket a bokrokat?

– Azt hittem, hogy egy betörő az.

– Nyitott ablaknál, ahol ég a villany? Ennyire azért nem nézheted hülyének az embereket – köhögte mérgesen, aztán kiszedte a tüskéket a hátából. – Ki is nyiffanthattál volna.

– Ez nem igaz – rázta meg a fejét a nő még mindig mérgesen. Majd szorosan összefonta a karját a melle alatt. Draco ránézett, majd egy hosszú pillanatig elidőzött a lenge, fehér hálóingen, de aztán amikor Hermione arcára nézett valami egyáltalán nem stimmelt.

– És mi a franc van az arcodon? Úgy nézel ki, mint egy lápi boszorkány, aki beleesett valamilyen hasmenős hippogriff trágyába. – A nő felhúzta az orrát és Draco tudta, hogy finomabban kellett volna fogalmaznia.

– Ez egy arcpakolás. – Emelte fel a fejét mérgesen, mintha Dracónak ezt tudnia kellett volna. – Fehér tea, kis agyag és… Oh, minek is vesződöm azzal, hogy elmondom neked? Ez az egész amúgy is csak a te hibád! Nem is értem, hogy miért vagy dühös.

– Talán mert legalább három métert zuhantam miattad – vonta meg a vállát a varázsló, ami nagyon rossz ötletnek bizonyult, mert igencsak fájni kezdett a válla.

– Jól vagy?

– Persze. Semmi bajom, csak a büszkeségemen esett csorba – legyintett és sóhajtott egy nagyot. – Egyébként mire jó ez a kulimász?

– Bőrfeszítő és megfiatalítja a bőrt. – Draco hangosan felnevetett, de a kezét a muszáj volt az oldalára szorítania a rekeszizmai miatt. – Mi ebben olyan vicces?

– Nem gondoltam volna, hogy öregnek tartod magad. – A boszorkány erre a szemtelen megjegyzésre csak megforgatta a szemét.

– Nem erről van szó.

– Hanem?

– Semmi különös. Egy nőnek törődni kell a bőrével – jelentette ki határozottan.

– Ehhez nincs semmi kétség. Szappan és víz, aztán kész is.

– Te ehhez nem értesz, Malfoy. – Annyira lesajnáló volt a hangja, Draco nem állhatta meg anélkül, hogy el ne vigyorodjon.

– Valóban nem. Én varázsló vagyok, mi nem csinálunk ilyeneket.

– Neked sem ártana valami, ami összehúzza a pórusaidat – vágott vissza csípősen. – Gyere csak ide! Van még abból a pakolásból…

– Meg akinek kétfejű sárkány az anyja! Tartsd távol magad a bőrömtől! Már így is közröhej tárgya vagyok és a szemét munkatársaim nap, mint nap megkérdezik, hogy összejöttem-e már valamilyen cuki fiúval. Nem, nem, Granger, még egyszer nem nyúlsz hozzá a bőrömhöz! – Hermione csak nevetett rajta.

– Megnyugodtam, így legalább a testiség és egyéb intim részei a kapcsolatunknak teljesen kimaradnak. Nem is tudod mekkora megkönnyebbülés ez nekem. Eddig csak őrlődtem, elemeztem az érzéseim, bolondnak tartottam magam és tudod, hogy kinek van erre szüksége. Végre nem kell azon gondolkodnom, hogy mit szólnának a barátaim, ha viszonyt kezdenék egy mardekárossal.

– Te meg mi a fenéről beszélsz? – húzta össze a szemöldökét. – Túl sok víz ment a füledbe délután?

– Azt mondtad, hogy ne nyúljak a bőrödhöz. Javíts ki, ha tévedek, Malfoy, de egy kapcsolat működéséhez szükség van a fizikai kontaktusra.

– Amit mondtam azt nem úgy értettem.

– Most már késő. Döntöttem, maradjunk csak szomszédok – mondta komolyan a boszorkány. Draco hátrasimította a haját és elnyomott pár szitkot. Két lépéssel Hermione előtt termet, aztán mielőtt a boszorkány reagálhatott volna, magához húzta és mit sem törődve azzal, hogy a pakolás ráragad az ő arcára is, megcsókolta. Éhes, szenvedélyes és forró csókban egyesült az ajkuk. A férfi beletúrt a barna hajzuhatagba és végigsimította a nő hátát. Hermione megborzongott, a szíve hevesen dobogott és visszacsókolta. Draco egy pillanatra megszakított a csókot.

– Azt egyetlen egy szóval sem mondtam, Granger, hogy én nem érek a te bőrödhöz – súgta a kellemes bariton. Hermione lehunyt szemmel halkan felsóhajtott. A férfi erős kezével megcirógatta a nyakát. Teljesen beleborzongott.

– Ravasz mardekáros? – incselkedett egy félmosollyal.

– Talán nem birkózol meg velem, bátor griffendéles?

– Bármikor kiátkozlak a hálószobámból. – Draco halkan felnevetett.

– Legközelebb eszedbe sem fog jutni egyetlen egy varázsige sem. Ezt garantálom.

Egy ideig még évődtek egymással, aztán mindketten visszamentek a saját házukba. Egyikük sem vette észre, hogy Milo az emeleti szobából végignézte a jelenetet. Szóval Draco kavar a szomszédasszonnyal – állapította meg magában. Nem vallotta volna be, de irigységet érzett. A nagybátyának legalább volt valakije, neki meg? Se család, se barátok, se otthon. Még inkább érezte szülei hiányát és ezt az érzést nem tudta betölteni maró gúnnyal, keserűséggel és a Draco ellen elkövetett csínytevésekkel. Nem akart beletörődni a sorsába, dacolni akart ellene, s visszakapni a régi életét. Hamar rájött, hogy ez nem lehetséges.

***

A reggeli égboltot szürke fellegek árnyékolták be, s úgy tűnt hamarosan esni fog. Még korán volt, alig múlt hét óta, de Milo már felkészült az első napjára. Nem tulajdonított neki nagy jelentőséget, azonban egyszerűen nem bírt úrrá lenni a lelkesedésén. Talán még egyszer hasznát fogja venni ennek a gyakorlatnak és ki tudja, még akár gyógyítóként is elhelyezkedhet. Bár a bájitaltan és a bűbájtan sokkal jobban vonzotta. A jövőjére mostanság egyáltalán nem bírt még csak gondolni sem. Minden kusza és kilátástalannak látszott. Erőt kellett vennie magán, hogy ne hatalmasodjon el rajta a kétségbeesés.

Hermione már előző nap áthozta neki a zöld, Szent Mungo emblémás pólót és megbeszélték a fontosabb higiéniás szabályokat. A fiú nem izgult különösebben, hiszen csak az út túl oldalára készült, de várta, hogy kiszabaduljon egy kicsit. A ház létköre fojtogatta, de még maga sem tudta miért. Semmi oka nem lett volna rá. Hiányzott a nyáron megszokott élet, a barátok és a nyüzsgés. Itt, Merlin háta mögött, minden untatta és nem is vágyott a szabadba. Ráadásul ma nem akart Draco közelében sem lenni. Nagybátyja ma szabadnapos volt, legalábbis a beosztás szerint így volt. A dolgozószobájába egy hatalmas minisztériumi emblémával ellátott táblán, nyomon követhette, hogy Draco merre jár. Ez majd egyszer még hasznos lesz – gondolta a fiú. Most is tudta, hogy a varázsló valamikor hajnalban érkezett haza és most húzta a lóbőrt, így legalább nyugodtan megreggelizhetett és nem is kellett találkozniuk.

Már is jobban indult nap. Bár egyelőre még csak tervezgette, hogy mivel fogja legközelebb megtréfálni Dracót. Kaján vigyorral a képén indult el a bejárati ajtó felé. Nagy lendülettel nyitotta ki az ajtót, amikor is nem várt égi áldás szakadt nyakába. Ragadós volt, nyúlós, nyálkás és émelyítően büdös az a massza, ami teljesen beterítette. Belefolyt a fülébe, szájába, orrába, nem is beszélve arról, hogy csípte a szemét is. Ez még csak hagyján, mert a massza tele volt még undorítóbb dolgokkal. Elnyújtott kiáltásától az énekesmadarak fejvesztve menekültek.

– Mi történt? – kérdezte Draco, aki persze cseppet sem volt meglepve. Milo dühös volt, rettentően dühös, legszívesebben megátkozta volna a férfit, de nem volt nála varázspálca. Ökölbe szorított kézzel elindult a varázsló felé nem titkolt szándékkal, ám az utolsó pillanatban mégis inkább megtorpant. Apja mindig ellene volt a fizikai erőszaknak, s ez a gondoltat megállította Milót.

– Még te kérdezed? Nem látod, hogy nézek ki? – üvöltött fejvesztve és igyekezett nem odaragadni a padlóhoz. – Mi a franc ez mégis?

– Milyen érzés a saját csapdába esni? Most már neked is egészen új külsőt kölcsönöz ez a kis melasz pakolás. Csodásan nézel ki. Mondhatni egészen fiatalít is. – Gúnyos vigyorát Milo egyáltalán nem díjazta, sőt legszívesebben a torkának ugrott volna.

– Ezt nem hiszem el. Mégis mi a majom farka ez? Mert ez nem melasz az biztos.

– Spéci melasz, kedves öcsém – jegyezte meg Draco vigyorogva. – Csakis neked készítettem és úgy gondolom, hogy ez a legkevesebb, amit megérdemelsz.

– Basszus, ezt nem hiszem el! – őrjöngött tovább, majd elrohant a konyhába és megpróbálta vízzel lemosni. – Beleragadt a hajamba.

– Szóval hiúság? Meg a bűn rossz átlag Roxfortban? Nem akarsz nekem valamit elmondani? – Draco karba tett kézzel nézett a viharszürke szempárba, ami pontosan olyan volt, mint az övé. Milo csak gonoszul elvigyorodott a melaszpakolás alatt.

– Csak meg akartam felelni az elvárásaidnak – morogta az ifjú varázsló végül. – Muszáj volt velem az első napomon kiszúrni?

– Rossz duma.

– Szedd már le ezt rólam! – kínlódott tovább a fiú. A papírtörlő beleragadt a hajába, amiben már valahonnan faágak, kerti föld és még ki tudja mi, hogy csak párat említsünk a speciális összetevőkből. Draco megforgatta a szemét, majd megpróbált segíteni a fiúnak.

– Ez csak hajvágással megy. – Emelte meg az összekavarodott lófarkat, amit egy bőrszíj fogott össze. – Annyira belekeveredett, hogy…

– Nem vágod le a hajam! Közelebb ne gyere! – húzódott el a fiú és védekező állást vett fel.

– De még mennyire, hogy levágom. Ne legyél már ennyire makacs és fafejű!

– Ne gyere közelebb! – figyelmeztette Milo és már elkezdte keresni a lehetséges fegyvereket a férfi ellen.

– Dehogynem! Nálam nem lesz Lucius Malfoy fanklub! – jelentette ki a legnagyobb nyugalommal. – Különben is szombaton megyünk anyámhoz és vele ebédelünk. Ilyen hajjal nem állíthatsz oda.

– Nem megyek – vágta rá a fiú.

– De bizony jössz. Erről nem nyitok vitát.

– Ha levágod a hajam, akkor pokollá teszem az életed! – figyelmeztette elementáris haraggal. A konyhában önálló életre keltek az edények a polcokon, annyi energia. szabadult el hirtelen.

– Ne legyél olyan földhözragadt! A rövid haj sokkal jobban mutat. – Azzal Draco egy igencsak pompázatos nyisszantó bűbájjal megszabadította a dühös fiút a megtépázott lobonctól.

– Gyűlöllek!

– Más sem szeret. Túl fogom élni.

– Legszívesebben megütnélek – fújtatott a fiú. – Te sem vagy más, mint a szüleim. Őket is gyűlölöm, amiért itt hagytak és veled kell élnem egy ilyen lepratanyán.

– Milo figyelj…

– Nem, te figyelj! Gyűlöllek és amilyen gyorsan csak lehet, elmegyek innen. – Mielőtt Draco még mondhatott volna valamit Milo elviharzott mellette és még jól meg is lökte a férfit a vállával, aztán feltrappolt az emeletre.

– Nem értek a gyerekekhez – csóválta meg a fejét, aztán mérgesen préselte össze az ajkait, aztán a felmosó felé intett, ami elkezdte eltűntetni a nyomokat.

***

Egy fürdéssel később Milo és az új frizurája elindultak a Szent Izidor Ispotályba. A varázsló még mindig mérges volt, nem bírt a tükörbe sem nézni. Mikor belépett a főbejáraton, egyből Hermionéval találta szemben magát. Őt nem akart magára haragítani, de a boszorkány összehúzott, rosszalló tekintete bántotta Milót.

– Késtél – jegyezte meg Hermione miközben éppen kipipált még egy tételt a listáján. Most érkezett meg a Szent Mungo legújabb szállítmánya a különféle kötszerekről, és szüksége lett volna némi segítségre.

– Bocsánat – vetette oda Milo némileg mérgesen, aztán beletúrt a frissen vágott hajába, aminek még mindig valamilyen émelyítő szaga volt. Hermione legyintett egyet, aztán felsóhajtott. – Mi lesz a dolgom?

– Történt valami? – érdeklődött Hermione aggódva. – Történt valami veled?

– Semmi lényeges – válaszolta mogorván, aztán leült az egyik székre. A gyógyító nő ekkor nézett fel a pergamenjéből, amit majdnem kiejtett a kezéből, amikor meglátta az ifjú Malfoyt.

– Egész jó lett a frizurád.

– Draco érdeme. Nem tudta máshogy kiszedni a hajamból a melaszt.

– Oh, Merlin! Miért nem jöttél hamarabb? Akkor megmenthettük volna a hajadat. Van pár remek főzetem, ami oldja Malfoy csodaszerét.

– Teljesen mindegy. Ez csak haj, majd ha akarom, akkor újra megnövesztem, ez egyáltalán nem ügy. – Igazából nagy ügy volt. Hermione azonban tudta, hogy ez nem igaz.


– Értem… Akkor vágjunk is bele a feladatidba. Ma úgy gondoltam egy kis rendrakás lesz az első teendőd, aztán a többit később megbeszéljük. Az emeleten fogsz kezdeni egy kis felmosással, de van egy betegünk is az emeleten, szóval, ha megkérhetlek, akkor ne zavard őt. Elég sérülékeny állapotban van.

– Persze, rendben. – Azzal a fiú felállt és megfogta a vödröt, ami már előre elkészítettek a számára, aztán ment volna tovább, de Hermione megállította.

– És Milo?

– Igen.

– Majd beszélek Dracóval.

– Nem kell. Megoldom egyedül is.

– Ahogy gondolod. Most pedig kezdheted a padló felmosásával.

– Rendben, alig vártam ezt. – Igyekezett egyáltalán nem morogni és ellenkezni, megfogta a vödröt és a felmosófát, s nekiállt dolgozni.

hozzászólások: 0