26. fejezet
Új jövevény


A csók és a nyári meleg megzavarta mindkettőjük érzéseit. A bosszúnak csúfolt édes kényeztetés és a súlyosan izzó vágy elragadta mindkettőjüket. A külvilág teljesen elhomályosodott, nem létezett az érzéseiken kívül semmi más. Hermione becsúsztatta a kezét Draco pólója alá, a tenyere alatt érezte a varázsló hevesen dobogó szívét, ami pontosan azt a taktust diktálta, amit az övé. Túlságosan is hosszúnak tűnt az évődés, amivel egymást kerülgették, ingerelték. Nem is sejtették, hogy ennyire elsöprő és kínzó tud lenni a vágy. Akarták egymást, s egyre közelebb jutottak ahhoz az ponthoz, amikor már nem tudtak és nem is akartam visszafordulni. Szomjaztak az érintésekre, csókokra, vágytak a beteljesülésre. Most nem tűnt őrültségnek semmi, se meggondolatlanságnak.

Hermione hagyta a férfinak, hogy a falhoz szorítsa, de nem bírta megállni, hogy Draco ajkába ne harapjon, aztán a kezét durván felcsúsztatta a varázsló tarkóján, aztán beletúrt a frissen vágott, selymes hajába. Az erős karok indaként ölelték át, s a nyakára hintett csókok elbódították. Mindketten ugyanazt akarták, és talán ez volt az egyetlen egy dolog, amin nem vitatkoztak volna soha ebben az életben. A boszorkány szájából egy igencsak hangos, kéjes nyögés szakadt fel. Viszont az időzítés rettenetesen pocsék volt…

– Csak nem zavarok? – szólalt meg egy gúnyos hang az ajtóból. Leomlott a láthatatlan burok, amiben eddig mindketten lebegtek. Visszatért a hallásuk és kissé elvörösödve álltak meg. Draco legszívesebben hozzávágott volna valamit az unokaöccséhez, aki a Malfoyokra jellemző arisztokrata gőggel állt ott az ajtóban. – Visszajönnék pár óra múlva, de…

– Igen, zavarsz, nagyon zavarsz, ha már itt tartunk – szűrte a fogai között a varázsló, aztán letette a boszorkányt a földre, s lehúzta a pólóját. Hermione égő arccal húzta össze magán az átlapolt felsőjét, s igyekezett nem Milóra nézni és Draco takarása mögött gyorsan rendbe szedni magát. Szörnyen kínos volt ezt mindhármuknak. – Mégis mit akarsz itt?

– Hermionét keresem, mert betege jött. – A boszorkány, ahogy ezt meghallotta kibújt Draco karja alatt.

– Ki az? – kérdezte egyből kijózanodva.

– Merlin felesége, Mary azt hiszem, azt mondja hamarosan szülni fog.

– Oh, Merlinre, bocs, Malfoy, majd bepótoljuk! – mondta aztán Milo mellett kirohant az előszobából. Nem nézett egyikükre sem. Draco visszafojtotta a nyüszítésnek beillő sóhajt.

– Szóval ti ketten? – kezdte a vigyorogva, aztán nekidőlt az ajtófélfának. Az idősebb varázsló karba font kézzel nézett a még mindig szemtelen Milóra. – Amikor azt mondta, hogy átjön fogalmam sem volt…

– Nem tartozik rád, öcsi! – jegyezte meg a férfi figyelmeztetően, de persze némi arcpír neki is jutott vagy inkább a méregtől volt kipirult? Nem igazán lehetett megállapítani. – Túl kicsi vagy még az ilyenekhez.

– Kicsi? – felnevetetett a feltételezésen. – Közlöm veled…

– Nem érdekelnek a „hódításaid” – vágott a szavába Draco, aztán felnevetett egy kicsit. – Taknyos kölyök!

– Zavarba ejtő lenne, ha nekem hosszabb lenne a listám, mint neked? – folytatta tovább Milo a nyilvánvalóan meddő társalgást.

– Csak szeretnéd – nevetett fel prüszkölve Malfoy, mintha bármikor is szívesen beszélt volna a hódításairól, főleg az előtte álló fiúval nem. – Kis nyikhaj, azt hiszed, még egyszer hiszek neked?

– Az nem az én pólóm? – kérdezte összevont szemöldökkel, s gyorsan témát váltott. – Nem azért, de ha kinyújtod, akkor veszel egy újat. Különben is amekkora hasad van, ez könnyen előfordulhat.

– Nagyon vicces – morogta a varázsló, aztán megigazította a ruházatát. De önkéntelenül lesimította a hasán a pólót, még érezte, hogy megvannak a kockát. Összeszorította a fogát, a kölyök megint a bolondját akarja vele járatni.

– És mi van a hajaddal?

– Hermione levágta – közölte sötéten.

– Olyan, mint az enyém. Vagyis majdnem. A tiéd hátul szörnyen borzas. – Draco nem akart megemlíteni, hogy az iménti intim együttlétnek ígérkező, szenvedélyes pillanta miatt sikerült ennyire összekócolni a haját.

– És akkor mi van? Nekem így teljesen megfelel. – Persze legszívesebben el se engedte volna Hermionét.

– Úgy nézel ki, mint egy harmincöt éves Justin Bieber klón, akinek megereszkedtek az izmai és felszedett pár kilót is – húzta el a száját Milo. – Mi muglik ezt cikinek hívjuk.

– Huszonhét vagyok – szűrte a fogai között.

– Uhh bocs, biztos a ráncok teszik – pimaszkodott a fiú tovább. – Nem vagy már mai csirke.

– Nem kéne neked egy szülésnél segédkezned?

– Komolyan azt gondolod, hogy ott lehetnék? – nevette el magát Milo, bár igazság szerint a hideg zárta ki az egésztől. Dracónak meg egyébként fogalma sem volt róla, hogy Hermione egyáltalán odaengedné-e a fiút, csak mondott valamit, amivel nyilvánvalóan zavarba hozta a fiatal varázslót.

– Persze, menj és kérdezd meg.

– Ez megint valamiféle hülye trükk lehet…

– Dehogy. Melegíts vizet, vigyél törölközőket, vagy a fene tudja mi szokott kelleni egy szüléshez.

– Megyek. De addig is vedd le a pólómat! Ki tudja mit csináltál, amíg rajtad volt. Legjobb lenne, ha nagymosást csinálnál, Draco bácsi.

Draco valami nyomdafestéket nem tűrő káromkodást is hallatott, amivel unokaöccse felmenőinek testrészeit méltatta. Milo akkor is nevetett, amikor becsukta az ajtót.

***

Este volt már, amikor Hermione kimerülten leült az egyik székre. Nehéz, hosszú, fárasztó szülés, de az új jövevény, egy gyönyörű kislány kárpótolta mindenért. Eddig nem sok szülést vezetett le, viszont még ennyire még soha nem volt magára utalva. Szerencsére minden rendben haladt. A kicsi most mélyen aludt és ő eldöntötte, hogy nem mozdul mellőle. Persze holnap reggel a család már elhagyja az Ispotályt, de addig még ő felelt a kicsiért. Elvégzett minden bűbájt, amivel ellenőrizte, hogy a kisboszorkány makkegészséges, így elégedetten pihent. Micsoda nap, gondolta nevetve, aztán hátrahajtotta a fejét. Nem is emlékezett mikor volt ennyire sűrű legutoljára.

Már éppen elaludt volna, amikor léptek zaját hallotta kintről. Azonnal felkapta a fejét, semmi rosszra nem gondolt, hiszen Draco a létező összes bűbájjal levédte a környéket, még egy apró egér sem rohanhatott keresztül a sehol sem anélkül, hogy a varázsló tudomást szerzett volna róla. Merlinre az újdonsült, de meglehetősen mentálisan zavart apára számított, viszont helyette a szomszéd, jóképű auror lépett be a helyiségbe. Túlságosan is elgyengült volt ahhoz, hogy az önuralma bekapcsoljon, s ne dobbanjon meg a szíve. Ennivaló is volt nála, Hermione máris imádta. Sugárzóan rámosolygott.

– Minden rendben? – kérdezte félhangosan Draco. Alaposan végigmérte a boszorkányt, aki egy kissé kialvatlannak és fáradtnak tűnt, ellenben még mindig pillangók cikáztak a gyomrában, ha ránézett. Korholni kezdte magát emiatt…

– Igen – bólogatott Hermione. Sugárzott a boldogságtól, ami roppantul tetszett a férfinak, sőt legszívesebben már akkor megcsókolta volna. – Csodálatos kislány született.

– Sokáig tartott – jegyezte meg.

– Mint, ahogy a szülések általában, de szerencsére semmilyen komplikáció nem volt – mondta ki végre hangosan is a boszorkány.

– Hoztam neked ennivalót – emelte fel a zacskót, amiben néhány tökéletes csomagolású finomság hevert. – Én csináltam.

– Imádlak – sóhajtott fel elégedetten. – Semmit se ettem.

Azzal szinte azonnal rávetette magát a szendvicsekre. Mennyei volt az ízük, egyszerűen csodálatos, mintha maga lenne a mennyország. Valami nyögés félét hallathatott, miközben eltűntette a falatokat. Draco elégedetten figyelte a boszorkányt.

– Gyakrabban kellene jönnöm egy kis ennivalóval – mosolyodott el Draco. – Ilyen kéjesen sóhajtva még soha nem láttam egy nőt se enni.

– Kissé elragadtattam magam, bocsánat, de isteni szendvicset tudsz csinálni – dicsérte még mindig áhítattal falatozva. – El sem hiszem, hogy ezt te csináltad.

– Hamar meg fogod unni, ez az egyetlen, amit el tudok készíteni – felelte a férfi. – Viszont semmilyen hátsószándék nem volt benne. Életem legönzetlenebb cselekedete.

– Köszönöm, tényleg, bár ha önző cselekedet is lett volna, akkor is. Az, hogy nem kell nekem megcsinálni, már felér egy romantikus cselekedettel. Egyszerűen lenyűgöző íze van.

– Ez csak egy szendvics, de belga csokis epremet még nem is kóstoltad – említette meg Draco, mire Hermione rögtön felemelte a fejét.

– Azt is hoztál?

– Nem, de az most sok lenne neked érzelmileg – mosolyodott el, majd leült a mellette lévő székre. – Minden rendben?

– Igen – bólogatott Hermione, majd a vállára hajtotta a fejét. – Sajnálom a délelőttit…

– Nem kell. Különben sem kellett volna úgy lerohannom téged – mondta Draco, aztán egy apró puszit nyomott a boszorkány feje búbjára. – Még nem tartottunk ott.

– Miért, Draco, hol tartunk most? – bukott ki belőle a kérdés hirtelen. Kicsit megbánta, hogy ennyire bátor volt, noha tudnia kellett volna.

– Nem Malfoynak hívtál – jegyezte meg elmélázva, aztán átkarolta a boszorkányt.

– Tetszik a neved – mormolta félig álmosan, aztán egyre jobban hozzábújt a varázslóhoz. – Draco Malfoy, akár egy misztikus, szexis mágus neve, különleges, izgató…

– Majd legközelebb megköszönöm anyámnak – mosolygott a férfi. – Apám azt akarta, hogy Abraxas Septimus Malfoy legyek.

– Jó ég – nevetett fel halkan a boszorkány. – De nem válaszoltál a kérdésemre.

– Nem olyan egyszerű erről beszélni, viszont kell, ha tényleg, úgy gondoljuk, hogy lépünk egyet előre.

– A szexet az előszobában nagyon nagy lépésnek gondolom.

– Éppen ezért nem tartunk még ott – simogatta meg a vállát elmélázva. – Nem akarok úgy neked esni, mint egy vágytól fűtött, kanos, kamasz.

– Délelőtt úgy tűnt – mondta, s megint felnevetett. – Bocsánat, nem vicces, vagyis mégis… De magam miatt is. Én sem viselkedtem megfelelően, túlságosan is magával ragadott a hév.

– Tudom és sajnálom.

– Ne tedd! Legalább fele annyira se volt kínos a helyzet, mint… Mindegy hagyjuk…

– Mint?

– Nem érdekes – rázta meg a fejét, aztán már meg is bánta, hogy egyáltalán megemlítette. – Éppen elég volt, hogy Milo rajtakapott minket.

– Milyen szexsztorid van, amit ennyire elakarsz mondani, de mégse mersz? Egyébként is olyan vagyok, mint egy hálószobai gyóntatópap, tőlem nem tud meg senki semmit.

– Komolyan? Ennyire nem terveztem, hogy beavatlak az életembe– nevetett fel ismét Hermione halkan. – Ciki történet. Nem is igen akarok róla beszélni.

– Weasleyvel kapcsolatos? – vigyorodott el Draco. – Mert, ha igen akkor el kell mesélned, mert… igaz, hogy kollégák vagyunk… de hogy is mondjam… tudom kell és kész.

– Igen – húzta el a száját. – De tényleg kellemetlen történet. Nem is tudom miért hoztam szóba. Merlinre!

– Tudni akarom! – jelentette ki Draco. – Nem lehetnek titkaink egymás között, ha végül komolyra fordulnak köztünk a dolgok. Lehet, hogy ez alapjaiban megrengette az életed, nem tudhatom, és ha gyötörne emiatt a bűntudat, a kétség, akkor az rányomná a bélyegét a kapcsolatunkra.

– Meg akarsz győzni?

– Legilimenciát is alkalmazhatok.

– Aurori túlkapás…

– Akkor mondd el, kérlek, amit tudni akarok. Ne kéresd magad!

– Igazából nem történt semmi, amíg jártunk – mondta Hermione egy mély, fáradt sóhaj kíséretében.

– Ezt hogy érted. Impotens? – A boszorkány a kezét a szájára téve elfojtotta a nevetését, ami Draco hangsúlyától tört rá.

– Nem, amennyire én tudom nem az – szólalt meg egy kis szünet után. – De ezt elmondod neki, akkor nem leszünk jóban.

– Ígérem.

– Jól van.

– Hát akkor miért nem történt meg egyszer sem?

– Látom, nagyon érdekel a téma – sóhajtott fel Hermione. – A kollégádról van szó, ismétlem, ha nem lesz diszkrét.

– Miért ne lennék az?

– Ismerem a mardekárosokat. Te pedig nem tudod tartani a szád. Viszont ez rám nézve is rettenetesen kínos – jegyezte meg, mire Draco újra megforgatta a szemét.

– Azért kontrollálni képes vagyok magam. Ez csupán a közöttünk kialakuló kapcsolat miatt érdekel, persze titkon nagyon szeretném kiröhögni Weasleyt, de téged tudom, hogy bánt ez. Történt köztetek bármi a csókon kívül? – tette fel a kérdést hirtelen.

– Egyszer jutottunk el arra a pontra, hogy majdnem megtörtént, de aztán…

– Aztán?

– Muszáj beleszólnod?

– Várom a folytatást. Kiderült, hogy Weasley testi hibás?

– Mindene megvan, hidd el nekem.

– Nyugtalanító, hogy láttad meztelenül és ő is téged. Én meg még téged nem, Weasley persze nem érdekel.

– Pontosan az intimitással volt a gond – világított rá a lényegre a boszorka. – Amikor megláttuk egymást egyből kijózanodtunk. Természetellenes volt, kínos és felkavaró… Nem sokkal később szakítottunk, persze Ron kezdeményezte, amit azóta is nehezményez, gondolom emiatt a fiaskó miatt.

– Nem is tudod ezzel mennyire boldoggá tettél – ölelte magához a lányt, aztán egy cuppanós csókot nyomott Hermione arcára.

– Azzal, hogy Ron és egyszer sem…

– Olyan lett volna, mint a Merlinkáromlás. De persze nem mintha ez az utunkba állna, csak így már cseppet sem kínos, hogy elcsábítottam a szomszédasszonyt, aki a társam excsaja.

– Hát én nem voltam tőle olyan boldog, hogy nem jött össze. Mindenesetre örülök neki, hogy te legalább örülsz.

– Tudom, édesem, de kárpótollak, ígérem, minden rosszért, ami veled történt – suttogta szenvedélyesen. Hermione felemelte a fejét, felé fordult és belenézett a szürke szemekbe, amiben a vágy csábító csillogását figyelte.

– Komolyan minden idióta expasimért kárpótolni akarsz?

– Kamatostul.

– Ennyire sokat gondolsz magadról?

– Oh, drágám, te még semmit sem tudsz rólam.

– Valóban.

– Én nem ijedek meg olyan könnyen. Tőled főleg nem.

– Ez igazán megnyugtató – mosolyodott el Hermione, aztán megint ráhajtott a fejét Draco vállára. – Olyan jó, hogy itt vagy.

– Aludj egy kicsit! – búgta halkan. – Majd én őrködöm.

– Nem kell, csak egy kicsit maradj még itt. De a legjobb lenne, ha inkább Milót kísérnéd haza.

– Mi van vele, hogy nem tud hazamenni?

– Elaludt szegénykém. Annyira akart segíteni, valamiért melegített egy halom forró vizet, és összeszedett egy életre elég törölközőt – mondta Hermione. – Dicsérd meg, kérlek, mert nagyon sokat jelentene neki.

– Meg fogom, ne aggódj!

– Köszönöm – ásított fel a boszorkány, aztán halk nyöszörgést hallott a kiságyból. Felkelt, hogy megnézze a babát. Suttogott neki valamit, aztán lágyan betakarta. – Nem akarod megnézni?

Draco furcsa képet vághatott, mire Hermione összevonta a szemöldökét és kérdőn nézett rá. A varázsló halkan felsóhajtott, aztán közelebb ment hozzá.

– Ugye milyen gyönyörű? – kérdezte Hermione. – Törékeny, mégis annyira erős és csodálatos.

– Hát nem tudom – vakarta meg a fejét, aztán kereste a megfelelő szavakat. A kicsi lány a takaróban mocorogva szunyókált. – Nem sok babát láttam, de valóban helyes.

– Én is akarok egyet – mondta a lány, de amikor kimondta legszívesebben visszaszívta volna. Ma túlságosan is sokat beszélt, rá kellett harapnia a nyelvére emlékeztetőül.

– Most rögtön? – kérdezett vissza Draco, aztán elvigyorodott. – Éles váltás.

– Nem így értettem – ciccent fel, majd megcsóválta a fejét. – Amikor majd minden ideális lesz, akkor szeretnék gyereket, igazából így értettem. Te, hogy állsz a helyzettel?

– Ezzel általában el lehet riasztani a pasikat – vakarta meg a karját egy kissé feszengve.

– Te is olyan anyámasszony katonája vagy?

– Nem, dehogy.

– Akkor válaszolj!

– Soha nem gondoltam rá. Eddig az volt a fontos, hogy a munkám és az otthonom meglegyen, de a család… Nem volt a tervek között. Ennyire valóságként nem gondoltam rá.

– Nincs ezzel semmi baj, ha készen állsz rá, akkor tudni fogod – vonta meg a vállát Hermione.

– Gondolod?

– Biztos így van.

– De ez a beszélgetés nem tesz be a kapcsolatunknak?

– Nem hiszem, csak meggondolatlan voltam. Nem kellett volna megkérdeznem. Nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni.

– Igazából nem hoztál. Tökéletesen helyénvaló kérdés, noha elég lett volna, ha ezt kicsit később kérdezed meg… Weasleyvel mi volt?

– A gyerek téma?

– Aha.

– Már nem emlékszem tisztán. Azon dolgoztunk, hogy legalább a barátságunkat meg tudjuk menteni. Ez fel sem merült.

– Annyira örülök még mindig, hogy Weasley egy gyökér.

– Már bánom, hogy elmondtam.

– Soha se bánd.

– Egy gyenge pillanatomban kaptál el.

– Nem baj, édes – simította végig a karját kedvesen, aztán egy lágy csókot nyomott a boszorka ajkára.

– Kísérd haza Milót, kérlek.

– Biztos ne maradjak?

– Biztos – ásított Hermione –, minden rendben van.

– Hívj, ha kellek! Néhány zöld szikra és itt vagyok egyből.

– Rendben van. – Azzal Draco elindult a folyosón, amennyire Milót sejtette. Nem is kellett sokáig keresnie, hamar rátalált a szőke hajú fiúra, aki a váróban aludt a székeken. Közelebb ment hozzá, majd finoman megérintette a vállát.

– Hagyj még aludni, apa! – mormolta Milo, aztán megfordult a székeken. Dracót egy pillanatra elöltötte a bűntudat és a részvét. Ez a kettő érzés még mindig kissé ismeretlen volt a számára. Most tudatosult benne, hogy a mardekáros ördögfiókának pontosan olyan problémái vannak, mint neki és valószínűleg pontosan olyan nehezen birkózik meg velük, mint ő maga.

– Kelj fel, Milo – mondta félhangosan. A fiú megrázkódott és felemelte a fejét, hatalmasat ásított.

– Elaludtam.

– Valóban – bólogatott. – Gyere, kölyök! Hazamegyünk.

– Jól van. – Azzal felkelt és nyújtózott egyet. Talán ez volt az első alkalom, amikor egyáltalán nem vitatkozott. Draco vállon veregette.

– Ügyes voltál!

– Nem csináltam semmit.

– Hermione szerint pedig igen. Örülök neki.

– Kösz – bólogatott, majd most már egy félmosolyra is futotta tőle.

– Gyere, öcsi, menjünk haza!

– Rohanok… Te nem maradsz?

– Miért maradnék?

– Hermione?

– Mi van vele?

– Megzavartam valamit… Hazamehetek egyedül is, nem kell elkísérned.

– Ne szólj bele a felnőttek dolgába.

– Én csak jót akartam neked, egy kis feszültség levezetés igencsak jót tenne neked.

– A burkolt megjegyzéseidet tartsd meg magadnak – sóhajtott fel Draco.

– Én felajánlottam – tárta szét a karját Milo, aztán elnevette magát.

hozzászólások: 0