27. fejezet
Békülős reggeli

Milo a turmixgép hangjára ébredt. Iszonyatosan fájt a feje és ez csak még egy lapáttal tett az egészre. Fáradt volt annak ellenére, hogy végigaludta az egész éjszakát. Mélyen felsóhajtott. Noha egy varázsló házban élt, mégis a nagybátyja rengeteg meglepetéssel szolgált, akár egy mugliismeret gyakorlati óra. Lentről káromkodás hallatszott, átkozódás és hangos csörömpölés. A fiatal fiú elmosolyodott, mintha először érezte volna magát otthon itt. Talán Draco igyekszik megkedveltetni magát és jó kapcsolatot igyekszik kialakítani vele. Magához ölelte a párnáját. Mi értelme lett volna tovább harcolni? És a szökés? – jutott eszébe hirtelen. Már nem tűnt olyan jó ötletnek. Végül is nagyobb esélye volt a varázsvilágban egy kiváló RAVASZ eredménnyel, mint csak RBF-ekkel.

A gondolataiból sülő szalonna, kolbász, sonka és tojás illata csapta meg az orrát. Nem is beszélve a kávé zamatos, kellemes, bódító aromájáról. A gyomra fájdalmasan kordult meg, mintha nem evett volna semmit sem napok óta. És valóban nem is emlékezett arra, hogy utoljára mikor volt igazán éhes. A szülei halála óta nem gondolt úgy az ételre, mint élvezetre, inkább csak szükséges táplálékforrásra. Talán ez a reggel jól indul – gondolta elégedetten. Felkelt, gyorsan megmosta az arcát, felöltözött, aztán elindult lefelé a lépcsőn.

A konyhában nagy volt a sürgés forgás. Draco pálcával a kezében készítette a reggelit. Minden úgy keringett a levegőben, mintha káosz lenne, de Milónak ez igazán tetszett. Nagybátyja egy konyharuhát terített a vállára, úgy lépkedett egyik serpenyőtől a másikig.

– Jó reggelt! – köszönt Milo, majd leült a konyhapulthoz, s tovább figyelte a feje fölött keringő pirítósokat. Felsóhajtott, aztán elkapta az egyiket és beleharapott. Végre – mosolyodott el, legalább ez nem volt égett egy kicsit sem.

– Jó reggelt! – viszonozta a köszöntést Draco is, miközben beleharapott az egyik szelet szalonnába. – Kész a reggeli mindjárt. Vegyél azt, amit szeretnél.

– Hadsereget vársz? – kérdezte kicsit csúfolódva. – Ez elképesztő mennyiségű kaja. Nem tudom neked milyen az étvágyad, de biztosan nem tudok ennyit megenni.

– Eljönnek az auror társaim reggelire – magyarázta a nagy ételhalmot. Intett a pálcájával, aztán minden egyes étel katonás sorrendben szállt le a tányérokra. Draco is leült az asztalhoz, majd felkönyökölt. – Markov és valószínűleg Weasley is benéz hozzánk.

– Szuper. Ebből ehetek?

– Mindenből, amit szeretnél – mosolyodott el kicsit a férfi. – Narancslé van a hűtőben. Szolgáld ki magad!

– Köszönöm – mondta hálásan, aztán fogott egy tányért és elkezdett mindenfélét rápakolni. Draco elégedetten figyelte a fiatal varázslót. Végre most érezte úgy először, hogy megtörte volna a jeget nála. Ez csak egy kis lépés volt, de elindultak egy másik úton.

– Beszélhetünk?

– Persze – bólogatott Milo, miközben felkarikázta a kolbászt, s belemártotta a mustárba. – Miről?

– Pénteken elmehetünk a holmidért, ha neked is jó – mondta Draco. – Nem hiszem, hogy tovább kellene halogatnunk.

A fiú felemelte a fejét, s zavart, szürke szemekkel figyelte nagybátyját. Lenyelte a falatot, majd amikor ismét felnézett már nem látszott a szemében semmi a korábbi bizonytalanságból. Pontosan úgy játszott az álarcokkal, ahogy egy Malfoy szokott. Mégis sokáig tartott neki, mire újra meg tudott szólalni.

– Rendben – mondta végül.

– Nem kell mennünk, ha nem akarod…

– Tudom, de el kell mennünk. El akarok menni. Úgy értem…

– Jól van, rendben.

Egy kis csend állt be köztük a beszélgetésbe, amit a teafőző fütyülő hangja szakította félbe a kínossá váló hallgatásba.

– Nem vagyok jó ebben – vallotta be Draco, de aztán kénytelen volt kissé idegesen a hajába túrni. – Ez az igazság, nem akarok köntörfalazni.

– Azt hiszem, én sem vagyok jó ebben – vallott Milo is, mintha csak meg akarná nyugtatni mindkettőjüket. – Fura a helyzet.

– Tudom, kölyök, nekem is éppen eléggé.

– Fegyverszünet? – kérdezte a fiatal varázsló, aztán mély sóhajt hallatott.

– Mindenképpen. Nyugodt nyarat szeretnék.

– Én is – bólogatott elégedetten. – Ebben egyetértünk.

– Akkor jó.

– Írtam a nagyanyádnak is – szólalt meg Draco, mire Milo csak felhorkant. – De nem válaszolt még semmit.

– Meglepne, ha válaszolna – mondta a fiú. – Nekem sem válaszolt egyszer sem. Nem értem, hogy miért, de így döntött.

– Igazából, már négyet küldtem neki.

– Negyvennégyet is küldhettél volna, arra sem válaszolt volna – jegyezte meg egy fintorral Milo.

– Remek – csóválta meg a fejét Draco, aztán ledobta a konyhapultra a konyharuhát. – Akkor hiába vesződtem vele.

– Ne vedd magadra! Nem válaszolt szerintem senkinek se.

– Meglátogatnád? – váltott témát a férfi. – Mert meg tudjunk beszélni.

– A vén boszorkányt meglátogatni? – nevetett fel Milo. – Illene, de haragszom rá, ezért az egészért.

– Megértem. De gondolom, így gondolta, hogy neked jobb lesz nálam.

– Mindig annak kell lennie, amit ő gondol – mondta fiú kissé idegesen. – Ez sem volt másképpen. Ő mindig tudja mi a jó, mi a helyes és mi az, ami a másiknak kell… Persze soha nem mérlegel semmit sem.

– Tényleg megértem, hogy dühös vagy rá.

– Nem is ismered.

– Ha lepasszolnának, akkor dühös lennék.

– Nem vagyok dühös. Jó, de az vagyok…

– Akartam mondani, hogy nem úgy tűnsz, mintha nem lennél dühös.

– Tudod mit, Draco, látogassuk meg – közölte Milo hirtelen. – Lehet, hogy ő nem akar látni, de én látni akarom őt. Elvégre mégis a nagyanyám.

– Jó ötlet. De majd csak a jövő heti programba fér bele – sóhajtott fel Draco kissé mérgesen, kissé elcsigázottan.

– Miért? – vonta meg a vállát kérdőn. – Talán mostanság olyan sűrű programjaink vannak? Nem tudtam.

– Villásreggeli lesz szombat reggel, az anyámmal – jelentette be nagy lelkesedéssel a férfi. – Hitted volna?

– Komoly?

– Persze, hogy komoly… Narcissa Malfoy nem szokott viccelődni ilyesmivel.

– Nem is tudom. Nem maradhatnék itt? Tényleg nem fogok felfordulást csinálni, de átmehetek Hermionéhoz is, ha úgy akarod.

– Nem.

– Kérlek.

– Nem lehet.

– Miért?

– Anyám meg akar ismerni.

– Nem ér rá ez? Mondjuk valamikor… soha. Igen, ez jó lesz. Leginkább a soha az az időpont, amikor ráérek.

– Vicces, de nem. Nem halsz bele egy kis kajába és két értelmes mondatba. Nem lesz semmi gáz.

– Nem értem, hogy miért…

– Merlin se tudja, de ha nem mész el, akkor anyám ide fog járni a nyakunkra. Gondolod, hogy ez jó lesz? Én még csak-csak el tudom viselni, de te…

– Jól van, jól van.

– Szombat reggel.

– Alig várom.

– El tudom képzelni – nevetett Draco.

– Ugye nem kell puccba vágni magunkat? – kérdezte egy fintorral Milo. – Mert nem igazán van nálam olyasmi, amit felvehetnék.

– Van inged?

– Nem igazán.

– Adok egyet majd…

– Remek, úgy fogunk kinézni, mint két barom, akik egymásnak öltöztek.

– Gondolod, hogy a mugli együtteses pólód jó választás lenne?

– Az, meg rakok be pár piercinget is – vigyorgott az ifjú varázsló, majd beleharapott a sonkaszeletbe. – Imádnivaló lennék. Ja és visszanöveszthetnéd a hajam.

– Nem vagy humoros, kölyök. Ingben jössz és farmerban.

– Nekem mindegy.

– Jól van. Most átmegyek Hermionéhoz, aztán jövök.

– És mit csináljak addig a többiekkel, ha megjönnek?

– Vedd elő a bájos mosolyod, aztán ültesd őket az asztalhoz! – veregette hátba Draco Milót, aztán elindult kifelé.

– Úgy lesz. Ööö, Draco, valami ég – szólalt meg Milo a tűzhely felé mutatva. Éppen a pillanatban csengettek.

– Franc! – morogta Draco, majd nekiállt az oltásnak. Miközben sűrűn káromkodott. – Kinyitnád az ajtót?

– Persze – mászott le a fiú a székről, aztán elindult az ajtó felé.

– Kösz! – hallatszott még a konyhából, némi káromkodás közepette.

Mikor kinyitotta az ajtót egy igencsak magas, tagbaszakadt auror állt előtte. Milo meglepetten nézett felfelé.

– Jó reggelt! – köszönt széles mosollyal Markov. – Te biztos Milo vagy. Theo Markov vagyok.

Milo egy zavart pillanatig nézte a felé nyúló kezet, de aztán vett egy mély levegőt és fogadta a kézfogást.

– Milo Malfoy – mondta a nevét, majd ő is elmosolyodott. – Nagyon örülök, uram!

– Ennyire még nem vagyok öreg – nevetett fel a varázsló. – Nyugodtan tegezhetsz, meg Weasleyt is, ha végre méltóztatik ide fáradni.

– Rendben – bólogatott a fiú.

– Draco itt van?

– Igen, a konyhában van. Éppen a katasztrófát készül elhárítani – mondta a mardekáros fiú, aztán már éppen becsukta volna az ajtót, amikor egy szintén magas vöröshajú férfi jelent meg a színen.

– Várjatok! – kiabálta Ron, majd megszaporázta a lépteit. – Bocs, hogy késtem! Maradt még bacon? Uh, Malfoy, de megfiatalodtál.

– Idióta – csóválta meg a fejét Theo. – Őt itt nem Draco.

– Ja, tényleg, bocs. Ron Weasley – mutatkozott be a varázsló.

– Semmi gond. Milo Malfoy – fogott kezet a férfival. – De mi lenne, ha bemennénk?

– Ez egy igazán jó ötlet.

– Hát végre idetoltátok a képeteket? – jelent meg a konyhaajtóban Draco. – Már minden kész van.

– És a katasztrófa? Érzem, hogy kigyulladt valami – vigyorgott Markov.

– Minden tökéletesre sült – húzta ki magát a házigazda. – De miért néztek így ránk, mintha nem láttatok volna két Malfoyt egy előszobában.

– Mert valóban nem láttunk – nevetett fel zavartan Ron. – Mondtad, hogy a gyerek a rokonod, de ez a hasonlóság döbbenetes.

– Mi lenne, ha a konyhában folytatnánk ezt a csodálkozást? – kérdezte Draco. – Minden kihűl, aztán a konyha művészetemet kritizáljátok.

– Milo! – szólalt meg fojtott hangon és félhangosan Theo. A fiú neve hallatán felkapta a fejét. Az auror intett neki, hogy hajoljon közelebb. – Ugye nem éheztet? Szegény olyan szerencsétlen, hogy nem tud semmit se főzni. Évekig zacskós kaján élt.

– Minden oké – bólogatott Milo, majd ravaszul elmosolyodott. – Most már nem égeti el a pirítóst se olyan gyakran.

– Hagyjátok békén a kölyköt! – szólalt meg a gyám kissé mérgesen. – Jövő héttől házimanót is kapunk anyámtól, akkor már biztosan rendesen fogunk étkezni. Egyéb kérdés? Panasz, bármi?

– Meg ne sértődj már! – nevetett Markov, aztán megveregette Draco vállát. – Mindenki tudja, hogy csak kolbász meg szalonnát tudsz sütni, áldás lesz mindkettőtöknek, ha végre mást is ehettek.

– De milyen finom szalonnát tudok sütni – mondta a férfi, majd ő maga is elvett egy szalonnát és elkezdte enni. – Ezért is jöttetek ide.

– Isteni! – mondta Ron, aki nem is figyelt a közjátékra, hanem már megpakolta a tányérját, aztán már enni is kezdett. – Malfoy, mindennap jövünk hozzád reggelizni! Ahh, olyan mintha anyám csinálta volna.

– Na, látod, Markov? – Mutatott Weasley felé egy heves mozdulattal Draco. Mindenki nevetni kezdett, ahogy az üdvözült arcú varázslóra nézett. – Neki ízlik. De nem fogtok a nyakamra járni minden reggel, ezt elfelejthetitek.

– Ez az elutasítást – nevetett fel Markov. – És hogy telik a szünet, Milo?

– Jól.

– Jól? Ez nem hangzik túl jól.

– Elkezdtem dolgozni.

– Jézus, még egy munkamániás, Malfoy – szólalt meg Ron, de oda sem figyelte mik vannak még az asztalon.

– Draco, mi lenne, ha felpörgetnénk az életeteket? – kérdezte Theo, majd töltött magának a naracsléből.

– Mire gondolsz? – vonta össze a szemöldökét. – Nem fogunk partikra járni, és agyba főbe bulizni.

– Mert csak ilyesmire gondolhatok? Másra gondoltam. Miért nem hozod el Milót jövő héten a gyakorlatra? – kérdezte a varázsló. – Biztos tetszene neki.

– Érdekelne? – fordult Milo felé Draco. – Egy kis auror edzés.

– Miről van szó egy kicsit bővebben?

– Nagyon király – mondta Ron is két falat kolbász között. – Átkokat szórunk, párbajozunk, akkor Malfoy nézzük, ahogy beledöngölik a földbe. Remek móka.

– Héé! Ez csak egyszer fordult elő, még kezdő koromban. De te nagyobbat égtél, mint én. Képzeljétek el Weasleyt, nagyban lövi ki az átkokat, erre lecsúszik a gatyája. – Mindenki egyszerre nevetett, még Ron is.

– A nyisszantó bűbájt észrevettem, Malfoy – közölte a férfi, majd elmosolyodott. – De már nem haragszom.

– Én is, amikor sarat csináltál a pályán, hogy pofára essek. De már én se haragszom.

– Ha megölelitek egymást, akkor hányni fogok – vihogott Markov Milóval együtt.

– Csak, hogy tudd mennyire jó a barátság köztünk – csóválta meg a fejét Ron. – Egyébként nyugodj le, Markov, mielőtt még megátkozlak.

– A konyhában nem lesz párbaj! – sóhajtott fel Draco. – Menjetek ki az utcára, ha le akarjátok ezt rendezni. A kertem meg tabu, úgyhogy nyugodjatok le!

– Mintha anyámat hallanám – morogta a vörös hajú varázsló. – Vegyél a kezedbe egy fakanalat, aztán deja vum lesz! Tényleg nem kell kerti törpe?

– Mi a francnak kellene nekem kerti törpe?

– Jól mutatna. Nekünk van egy csomó. Nem győzőm őket kihúzkodni a törpetúrásból. Hozok tök ingyen. Na?

– Majd, ha megbolondultam, Weasley.

– Miért jópofák?

– Persze… aztán meg majd nálam is elszaporodnak.

– Milyen az a kerti törpe? – kérdezte Milo. – Még csak képen láttam, mert megszökött az, amit legendás lények gondozására hoztak. Egyébként én úgy tudom, hogy kártevők.

– Tényleg, Weasley! – tette karba a kezét Draco. – Kártevőt akarsz a kertembe hozni?

– Szerintem murisak… – vonta meg a vállát.

– Muris, mi? Hihetetlen vagy. Na, Milo, van kedved eljönni velünk egy kis edzésre? – kérdezte Draco témát váltva. – Nem muszáj, ha nem akarsz.

– Mehetek? – csillant fel a szeme Milónak. – Azt hittem, hogy nem hagyhatom el ezt a helyet.

– Badarság – szólalt meg egy mély sóhajjal. – Persze, ha szeretnél eljöhetsz. Nem akarom megkeseríteni az életedet, akármennyire is látszik.

– Ja, Malfoy, egy bűbáj – veregette meg a hátát Weasley. – Soha senkinek nem keserítette meg az életét.

– Weasley, ragaszkodsz még a karodhoz?

– Persze.

– Akkor hagyd abba ezt a hülyeséget!

– Jól van, jól van. Egyébként tényleg jöhetnél, Milo. Még részt is vehetnél a párbajon az újoncokkal. Mit szólsz?

– De még nem varázsolhatok. Nem múltam el még tizenhét.

– Megoldjuk – mondta Ron, aztán legyintett egyet. – Madam Hopkrik nagyon jó ismerősöm, majd szólok az érdekedben.

– Ez tök jó, köszönöm! – mosolyodott el a fiú.

– Nem tudom mit rinyáltál, Malfoy! Egész szimpatikus a kölyök.

Draco és Milo egymásra nézett, aztán mindketten felsóhajtva mosolyodtak el.

– Csak az a fura, hogy ennyire hasonlítotok egymásra – sóhajtott fel Ron. – Nagyon fura.

– Talán, majd túlteszed rajta.

A társaság ezt követően nagyon jól szórakozott. Milo kimondottan jól érezte magát a fiúk között. Végre először érzett mást a fájdalom, keserűségen, elveszettségen kívül. Jó, a lázadó énje még mindig ott tombolt benne, de legalább most már látta a kiutat. Nagyanyjára gondolt, majd elszorult egy kicsit a torka.

Draco egy pillanatig figyelte a mellette ülő fiút. Talán tényleg megtört a jég? Bízott benne, hogy igen. Végre szeretett volna valamit jól csinálni és egy kicsit fellélegezni. Még mindig furcsa volt a helyzet, még mindig mindkettőjükkel kicseszésnek érezte az egészet. Mégis ki kell hozniuk ebből a legjobbat, amit lehetett. Aztán eszébe jutott, hogy Hermionéhoz igyekezett.

– Mehetünk, srácok? – kérdezte Ron.

– Még nem – jegyezte meg Draco. – Van egy kis dolgom a szomszédban. Egy perc az egész.

– Miért mész?

– Semmi közöd a magánügyeimhez, Weasley. Mindjárt jövök.

A többiek csak bólogattak, aztán Draco már ott sem volt. A két auror felsóhajtott.

– Kezelésre megy?

– Hát ha mostanság így hívják – nevetett fel Milo.
– Mégis akkor hová megy? – kérdezte Weasley.

– Hermionéhoz gondolom – vonta meg a vállát a fiú.

– Járnak?

– Nem tudom.

– Hagyd már, Weasley!

– De…

– Elég! Ne szólj bele!

– Meg is vagyok! – toppant be Draco az ajtón. – Mi van?

– Semmi mehetünk.

– Akkor, Milo, jó munkát! Délután jövök.

– Rendben!

Azzal elköszöntek egymástól, és elmentek dolgozni.

hozzászólások: 0