34. fejezet
Nyomozás

Draco madárcsicsergésre ébredt, majd nyújtózott egyet, aztán végigsimította az üres helyet maga mellett. Kissé mérgesen mordult fel. Nem is értette először, hogy miért csinál ekkora ügyet abból, hogy Hermione nem vele együtt kelt fel, hanem csak kicsusszant az öleléséből, aztán elhagyta a szobát. Soha nem aludt együtt senkivel. Voltak alapelvei, amik közül egyet most kénytelen volt megszegni, nem mintha túlságosan bánta volna. Hátára fordult aztán, beletúrt a sűrű, tejfölszőke hajába. Egy pillanatra visszagondolt a tegnapi nap eseményeire. Még most sem szűnt meg az aggódása a boszorkányért. Bár tudta volna, hogy mi járt pontosan fejében. Szeretett volna vele beszélni a tegnapról, de még maga sem tudta hogyan fogjon hozzá. Ráadásul itt feküdt egyedül, mintha Hermionénak egyáltalán nem kellett volna a segítsége. Ez jobban bántotta, mint gondolta.

Felkelt az ágyból, megmosta az arcát a fürdőszobában, majd elindult lefelé a lépcsőn. Kicsit még mindig zsörtölődött, amiért egyedül hagyta a boszorkány, de amikor megpillantotta a nappaliban egyszeriben teljesen elpárolgott a dühe. A felkötött hajú boszorka éppen háttal állt neki, s egy hatalmas táblára jegyzetelt. A kezében lévő toll csak úgy siklott, ahogy a gyöngy betűit hurkolta. A nappaliba besütött a napfény, s megvilágította a kecses lábakat. Nem volt kihívó, mégis Draco úgy érezte, hogy megőrül, ha nem csókolhatja meg. Hermione annyira el volt foglalva, hogy egyáltalán nem hallotta a mögé settenkedő mardekárost.

A varázsló megbabonázva figyelte a boszorkány mozdulatait. Ő maga sem tudta volna megmondani, hogy mi az, ami vonzotta hozzá, de nem bírt ellenállni neki. Talán az egész lényének a kisugárzása, ami egyszerre volt csodálatos és különleges. Aztán a táblára nézett, nevek mindenütt. Vajon mit csinálhatott Hermione, amíg ő aludt? Draco hamar rájött, hogy egy szervezeti ábrát lát. Elgondolkodva figyelt. Ő maga sem tudta, hogy meddig állt ott, mire Hermione észrevette. A boszorkány kicsit megrettent, noha tudta, Draco egyáltalán nem az életére tör.

– Merlinre, de megijesztettél! – mondta a szívére tett kézzel. Talán a korábbi események hatása, amiért így megijedt. – Nem tudtam, hogy már fent vagy. Nem tudtam aludni, aztán lejöttem, nehogy felébresszelek.

– Ne haragudj! – szólalt meg kicsit rekedtes hangon a varázsló. – Nem akartalak megijeszteni, csak azt néztem, amit a táblára írtál és nem akartalak a nagy munkában zavarni.

– Legközelebb inkább zavarj meg! – kérte Hermione, aztán elmosolyodott. – A tegnapi óta… áh, mindegy.

– Még mindig ideges vagy miatta? – tette fel a kérdést egyenesen Draco. Nem akarta annyiban hagyni.

– Kicsit – válaszolt a boszorkány, majd lehajtotta a fejét. – Azt hiszem, hogy még nem hevertem ki.

– Ez természetes, nem megy az egyik napról a másikra – mondta a férfi elnézően. – Pihenned kellene és nem ezen agyalnod.

– Most nem tudok – rázta meg a fejét a lány. – Valamiért nem hagy nyugodni ez az egész. Ugye megérted?

– Persze – bólogatott a varázsló helyeslően. – De a nyomozás az én dolgom.

– Jól van, jól van, majd igyekszem – legyintett Hermione. – Reggeli és kávé a konyhában, ha kérsz.

– Jól esne, köszönöm – mosolyodott el végül, aztán kicsit közelebb ment a boszorkányhoz. –De egy csók is, ha már itt tartunk.

– Igen? – viszonozta a mosolyt Hermione.

– Azt hittem, hogy az ágyban maradsz – jegyezte meg Draco. Mindketten egymás szemébe néztek. A boszorkány nem tudta, hogy mit mondjon. Nem szokták pátyolgatni, nem szokták védelmezni, már olyan régen csak magára számíthatott. Annyi minden kavargott a fejében, hogy nem bírt csak Dracóra koncentrálni.

– Sajnálom, de amikor elkezdek gondolkodni, akkor muszáj nekiállnom és megcsinálnom, amit eltervezek – szabadkozott Hermione, majd közelebb lépett Dracóhoz. Ahogy a szürke szemekbe nézett egyből megszállta valamilyen különleges érzés. Tudta, hogy közelebb kell engednie magához a férfit. Szíve hevesen dobogott, amikor Draco megérintette az arcát. Ajkuk azonnal összefonódott, a boszorkány átadta magát a csóknak, de arra nem számított, hogy finoman eltolja magától a varázsló. Kicsit zavart tekintettel nézett a férfira.

– Miért írtad össze ezeket? – kérdezte Draco, miután jobban megszemlélte.

– Azt hittem, már tanulmányoztad.

– Téged néztelek – vallotta be Draco, majd közelebb sétált a táblához, az állát vakargatva szemlélte tovább a vonalakat, neveket, dátumokat. – Hermione?

– Tessék – válaszolt, s közben a férfi mellé állt.

– Miért kezdtél bele ebbe? – kérdezte még mindig hitetlenkedve. – Ez nem a te feladatod lenne, és ha ezt valaki meglátja, akkor nagyon, de nagyon érdekelni fogja, hogy miért csináltad.

– Én is érintett vagyok ebben az ügyben, Draco – magyarázta nemes egyszerűséggel a boszorkány. – Muszáj rájönnöm, hogy miért, és milyen szerepem van benne.

– Semmilyen.

– Ezt nem tudhatod. Megtámadtak – világított rá a tényre Hermione. – Ezt a tényt nem hagyhatom figyelmen kívül.

– Éppen ezért lenne jó, ha távol tartanád magad ettől az ügytől – javasolta Draco. – Azt szeretném, ha biztonságban lennél, és nem keverednél bele semmibe.

– Miért mondod ezt?

– Komolyan kérdezel? – nevetett fel a férfi. – Potterék barátja vagy, ez körülbelül annyit jelent, hogy mindenbe belekeveredhetsz, abba is, amibe nem kellene. Olyan, mintha megjelölnének a homlokodon.

– Ez igazán szép, hogy ezt gondolod – forgatta meg a szemét Hermione. Tartott egy kis szünetet aztán folytatta: – Nem lesz semmi gond.

– Remélem is – sóhajtott fel Draco gondterhelten. – Éppen elég neked az ispotály, nem kell plusz feladatokat magadra vállalnod. Főleg veszélyeseket nem.

– Itt van nekem egy auror szomszéd – mosolygott rá édesen. – Hol lehetnék nagyobb biztonságban, mint itt?

– Imádom, amikor hízelegsz, de ezt megtehetnéd máshogy is – vigyorgott a varázsló, majd átkarolta a boszorkány derekát, és belesúgott valamit a fülébe.

– Csak szeretnéd.

– De még mennyire – mormolta egy hamiskás mosollyal, amitől olyan kisfiúsnak tűnt.

– Még rendesen nem is, vagyis csak egyszer randiztunk – nevetett fel, miközben Draco apró csókot nyomott Hermione nyakára, aki felkuncogott. – Draco!

– De együtt már aludtunk – mormolta, miközben közelebb húzta magához, és mélyen magába szívta a boszorkány hajának friss illatát. – Aztán persze dobtál egy tábláért.

– Csak összeírtam azokat, amikre emlékszem. Nem neked szól a tábla – magyarázta Hermione, majd az ajkába harapott. – Egyszerűen nem fér a fejembe hogyan is történt ez az egész.

– Én tudom – mondta Draco, miközben lehúzta a vékony pántot a lány válláról és egy apró csókot lehelt a rá. – Mindenhol ott vagy, mindenhol…

– Mi? Jaj, Draco, hagyd már abba!

– Miért?

– Mindjárt jön Milo reggelizni.

– Micsoda? Minek hívtad meg a kölyköt? – csattant fel méltatlankodva. – Ez igazán illúzióromboló, így korán reggel.

– Mert egyedül volt otthon, az unokaöcséd… Jó gyerek, csak meg kell nyugodnia és megszoknia ezt a helyzetet. Bár erről már beszéltünk. Legyél kicsit elnézőbb, nyitottabb.

– De egyedül is elboldogul – horkantott fel Draco. – Nekem ennyi idősen magányra volt szükségem.

– Draco…

– Jól van, jól van. Igazad van. Nem leszek gonosz – mondta, aztán vett egy mély levegőt. – Nem kell állandóan a sarkában lenni, hogy biztos nem égeti-e meg magát.

– Nem erről van szó. És tudod, hogy igazam van.

– Igen, tudom – húzta el a száját a férfi. – Azt hiszem a legjobb lesz, ha ezt a táblát beviszem magammal a parancsokságra, aztán Potterrel és Weasley-vel megbeszéljük a továbbiakat.

– Velem meg sem akarod vitatni? – tette csípőre a kezét a boszorkány. – Elvégre azért egy icipicit én írtam össze a neveket.

– Egyelőre az a legjobb, ha nem foglalkozol ezzel – javasolta Draco. – Ki kell derítenem, hogy pontosan mivel állunk szemben. Addig vagy biztonságban, amíg nem ásod bele magad ebbe az egészbe.

– Ezekkel az emberekkel dolgoztam együtt – mondta a boszorkány színtelen hangon, aztán belekezdett abba. – Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy közük van hozzá. Mégis ennyire félreismertem volna valamelyiket? Nem tudom. Talán túlságosan a munkára koncentráltam… A főnököm azt mondta, hogy semmi más nem érdekel csak a munka, és eddig nem hittem neki…

– Ne ostorozd magad! – Simogatta meg a boszorkány karját Draco. – Nem a te hibád, erről nem tehetsz.

– Most már nem. Bár rá tudnék jönni, hogy mi történt, és ki volt. De egyelőre semmit sem tehetek.

– Ők itt a te csoportod? – kérdezte az auror.

– Igen. Ők pedig itt a másik csoport – magyarázta a boszorkány. – Nekik az ellenőrzés volt a feladatuk jobbára, és az alanyok vizsgálata. De ez a pasas nem emlékeztet egyikre sem. Hibába gondolkozom rajta, akkor sem jut eszembe.

– Hermione, kérlek…

– Jól van, jól van. Liv Paulként emlegette az a rohadékot. De én nem emlékszem, hogy egyik csapatban is lett volna egyáltalán ilyen nevű varázsló. Talán más néven. Talán a személyzet tagja lehetett és nem kutató? – folytatta tovább az érvelést a lány, miközben megmasszírozta az orrnyergét. – Nem tudok rájönni.

– Ne aggódj ezen! – szólalt meg Draco. – Meg fogjuk találni. De addig is semmi esetre se kutass senki után! Ne lépj kapcsolatba senkivel sem a csapatodból! Most nem lenne jó, ha idejönnének a parancsnokságról és téged nyaggatnának.

– Jól van, de amibe lehet, kérlek, avass be! – kérte Hermione. – Szeretném tudni, hogy mi történik.

– Hermione, kérlek…

– Ne csinálj úgy, mintha nem lettem volna soha sem rázós helyzetben korábban – csattant fel mérgesen. – Tudni akarok mindenről.

– Egyelőre várunk, aztán meglátjuk. Addig is…

– Maradjak a fenekemen és gyakoroljam a lefegyverző bűbájt? – mosolyodott el kényszeredetten a boszorkány. – Erre gondoltál?

– Nem egészen. Délután viszont eljöhetnél velem, hogy ellenőrizzünk mindent a környéken – mondta Draco. – Jó lenne, ha segítenél megerősíteni a varázslataimat. Még mindig idegesít, hogy átjutottak. Azt hittem, hogy itt minden tökéletes.

– A Minisztérium is idebiggyesztett egy Ispotályt.

– Forgatod bennem a kést? – vonta össze a szemöldökét Draco.

– Úgy értettem, hogy már akkor megtörtek valamit, amikor idetették az épületet. Ez sem egyszerű varázslat, ráadásul többen csinálhatták – mondta a boszorkány. – Nem igazán tudom pontosan, de biztosan belepiszkáltak a bűbájaidba.

– Erre nem is gondoltam – szólt elgondolkodva a férfi. – De igazad van megint.

– Ennek utána nézhetek?

– Jó lenne – bólintott Draco. – Köszönöm. De ettől függetlenül mindenképpen el kell jönnöd velem erre a kis sétára.

– Ez most randi? – mosolyodott el Hermione.

– Így is mondhatjuk – viszonozta a mosolyt a férfi, aztán megölelte a boszorkányt. – De szívesen elvinnélek randizni.

– Milyen kedves tőled – fogta meg az arcát Hermione.

– Egyelőre azonban itt kell maradnunk a közelben. A kölyköket nem szabad itt hagyni néhány tapasztalatlan aurorral.

– Rendben – mondta Hermione. – És ne akarj kímélni!

– Ezt majd én eldöntöm – adott egy apró csókot a lány szájára, majd egymáshoz érintették a homlokukat. – Fontos vagy nekem nagyon.

– Tényleg?

– Igen. Ideje lenne ezt az egészet tisztázni.

– Tudom.

– És mikor?

– Áh, miattam ne zavartassátok magatokat – jelent meg Milo hatalmas vigyorral a nappaliban, és karba tett kézzel figyelte a szétrebbenő párocskát, s folytatta a mondandóját –, csak felmarkolok néhány pirítóst és…

– Jaj, nem, nem – ellenkezett Hemione. – Együtt fogunk enni.

– Jó neki otthon is – forgatta meg a szemét Draco. A boszorkány először csak rácsapott a férfi mellkasára és ő is megforgatta a szemét. – Áu ezt most miért kaptam?

– Hogy lehetsz ilyen? – kérdezte kissé felháborodva. – Lenne szíved hazaküldeni egyedül? Nézz rá!

Milo azonnal kapcsolt, és egyből lebiggyesztette az ajkát. Draco csak megcsóválta a fejét.

– Ennyire azért nem rossz a helyzet. Tizenhat éves elvan egyedül, nem kell mindig a nyomában lenni – horkantott fel a varázsló. Aztán Milóra nézett. – Vagy olyan rossz a helyzet, öcsi?

– Olyan egyedül vagyok – kezdte színpadiasan Milo, miközben a pirítóst rágcsálta. – A nagybátyám nem foglalkozik velem, elszakítottak az otthonomtól, és magányosan tengetem a napjaimat…

– Elég lesz ebből a baromságból! – figyelmeztette Draco, majd közelebb ment a fiúhoz és összeborzolta a haját.

– Ne nyúlj a hajamhoz! – vágott egy ronda fintort, aztán elmosolyodott. Mindannyian elindultak a konyhába.– Ma mit fogunk csinálni?

– Felássuk a kertet és…

– Uh, Draco, ez egy kicsit túlságosan is unalmas. Valami jobb feladat nincsen?

A férfi felnevetett, aztán leült az asztalhoz. Vett a pirítósból, rántottából, aztán töltött magának egy kis kávét.

– Miért nem jó egy kis kerti munka? – kérdezte végül. – Amilyen csenevész vagy, nem ártana neked egy edzés.

– Azt hittem, ha varázsló az ember, akkor megoldhat dolgokat varázslattal – horkantott fel Milo, majd megvajazta a pirítósát. – Nem igazán hoz lázba a kert felásása.

– Merlin, miért vert meg pontosan veled? El kell ültetnem a mandragórákat – mondta Draco végül. – Éppen ideje, hogy egy kicsit szabad földben lenniük.

– Mióta vannak neked mandragóráid? – kérdezte Hermione.

– Három éve – válaszolt a férfi. – Hobbinak indult, aztán egy pasas megveszi tőlem őket, minden évben.

– Azt hittem utálod az ilyesmiket – mosolygott rá a boszorkány. – Úgy hallottam, mindig kiakadtál gyógynövénytanon, ha sárkánytrágyás lett a talárod.

Milo felnevetett, Draco csak megforgatta a szemét.

– Már nem vagyok ilyen érzékeny – sóhajtott fel. – Te meg ne röhögj, öcsi, mert még véletlen bele találsz fulladni a reggeli müzlidbe.

– Nem is eszem müzlit.

– Oh, hát akkor jobb, ha vigyázol – figyelmeztette sötéten, aztán ravaszul elmosolyodott.

– Ha arra gondolsz, hogy belenyomod a fejem, akkor…

– Fiúk! – szólt rájuk Hermione.

– Akkor felásod velem a kertet, öcsi?

– Nem hiszem – rázta meg a fejét Milo. – Bár a mandragórákkal szívesen segítek.

– Teliholdkor ültetem ki őket. Nézd meg a holdnaptárt, légy szíves!

– Jól van.

– Be kellett volna mennem a faluba – szólalt meg Hermione. – De sajnos meg kell néznem az ispotályt. Megtennéd, hogy bemész helyettem, Milo?

– Persze – vonta meg a vállát. – Nem gond.

– Van bent a garázsban egy bicikli – mondta Draco. – Azt elviheted, ha akarod.

– Bicikli? – kérdezett rá a boszorkány. – Minek kellett neked bicikli?

– Próbálkoztam vele – válaszolt Draco kicsit szűkszavúan. Még mindig emlékezett arra, hogy mennyire fájt, amikor elesett vele.

– És milyen volt?

– Mivel még mindig hoppanálok, így annyira jó nem lehetett – mondta a férfi, aztán elfintorodott.

– Nem kell ennyire ingerültnek lenni – javasolta Milo. – Köszönöm a biciklit!

– Nincs mit – mosolyodott el halványan Draco. – De vannak kikötéseim.

– Micsoda? Ne álljak szóba idegenekkel? – kérdezte az ifjú varázsló.

– Nem erre gondoltam, bár ebben is van valami – bólogatott Draco. – Vigyél magaddal pálcát! Igyekezz vissza, ne varázsolj, ha nem muszáj! Figyelj oda!

– Ennyi?

– Mit kéne még mondanom? – kérdezte a férfi, majd összevonta a szemöldökét. – Muglikat ismered, van elég gógyid, hogy ne leplezd le az egész varázsvilágos és nem csinálsz nekem egy tonnányi papírmunkát. Ráadásul jót fog tenni, ha kimozdulsz.

– Szuper – mosolyodott el Milo.

– De legyél óvatos! – szólalt meg Hermione. – Ez, ami itt történt nem volt véletlen. És nem akarom, hogy bárkinek baja essen.

– Rendben – bólogatott Milo. – Megírod a listát?

– Persze, egy pillanat.

Azzal Hermione kiment a konyhából. Milo elégedetten fogyasztotta el a reggelijének a maradékát, aztán vigyorogva nézett Dracóra.

– Ennyire örülsz neki, hogy bemehetsz a faluba?

– Ez az első alkalom, hogy egyedül elmehetek valahova – vonta meg a vállát a fiú. – Egészen jó kedvem lett tőle.

– Aztán le ne lépj nekem!

– Dehogy – forgatta meg a szemét. – Már tisztábban látom a helyzetemet.

– Jól van – bólogatott Draco.

– Hozzak neked valamit?

– Nem kell semmi, de magadnak vegyél valamit. Ott van egy kis mugli pénz az íróasztal felső fiókjában.

– Köszi! – veregette meg a vállát Milo.

Nem sokkal később a fiatal varázsló megkapta a listát, és boldogan indult el a faluba.

***

Draco a reggeli után visszament a házába. Küldött egy üzenetet Harrynek a parancsokságra, aztán nekiállt a munkának. Hermione tábláját felállította a dolgozószobájában, majd jegyzetelni kezdett. Néhány név ismerős volt a listán, de egyikük sem volt bűnöző vagyis nem tűnt annak. Ahogy telt az idő, egyre jobban belebonyolódott az egészbe. Hermione néhány vonallal jelölte a kapcsolatot egy-egy kollégája között. Az auror végül rájött, hogy fog a boszorkány nélkül menni ez az egész. Mérgesen csapta le a pergament az asztalra. Nem akarta belekeverni őt, semmilyen formában, de mégis muszáj lesz.

– Francba – mondta ki hangosan, beletúrt a hajába idegességében. Át kellett mennie Hemionéhoz. Aztán, amikor elindult volna kifelé, kopogtattak az ajtón. Draco az ajtóhoz lépett, majd kinyitotta.

– Potter, nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar idejössz.

– Bemehetek?

– Persze – mondta, majd szélesre tárta az ajtót. – Valamit inni?

– Nem, köszönöm, nem maradok sokáig.

– Jól van – vonta meg a vállát Draco. – Az irodámban menjünk. Balra az első ajtó.

Harry gondterhelten ment a megadott irányba, aztán belépett a helyiségbe.

– Foglalj helyet!

– Köszönöm!

– Weasleyt hol hagytad? – kérdezte kíváncsian.

– El kellett mennie megfigyelésre – mondta Harry.

– Kiket figyel meg?

– Most nem fontos. Ez – mutatott a táblára – pedig nem igazán várhat. Ez az a táblázat, amit Hermione írt össze?

– Igen.

– Basszus! – csóválta meg a fejét Harry. – A rohadt életbe!

– Mi van?

– Ez körülbelül olyan, mint egy halál lista – közölte a varázsló gondterhelten. – A csapat egy részét eltették láb alól az elmúlt egy hónapban.

– Mi van?

– Jól hallottad. Ráadásul egy részük még el is tűnt. A Szent Mungó pedig valamiért halogatja a dolgozók adatainak a kiadását – morogta Harry, miközben idegesen a kezét tördelte.

– Nem tudjuk őket felszólítani?

– Már megtörtént – válaszolt idegesen. – De lassan mennek a dolgok. Mintha csak nekünk lenne fontos az egész.

– Merlin verje meg! – mondta Draco mérgesen, aztán felállt az asztaltól. – Imádom, amikor ilyen szűklátókörűekkel vagyunk körülvéve.

– Nekem mondod?

– És Atticus Murhtag?

– Honnan tudsz róla? – kérdezte Harry.

– Emlékszel, hogy együtt volna Weasleyvel bevetésen. Akkor megfigyeltük őt, és Weasley elmondott nekem egy-két dolgot. Remélem, hogy nem gond.

– Még nincs bizonyíték arra, hogy egyáltalán ő volt-e itt és ő támadt volna rá Hermionéra. Az már biztos, hogy ő gyújtotta fel a Szent Mungóban a labort. El akarta tűntetni a nyomokat.

– Igen, ez érthető. Gondolom ott kísérletezte ki a varázserő növelőt, amit aztán a Zsebkosz közben terjesztettek – mondta Draco.

– Pontosan.

– És a tűz?

– Hivatalosan baleset volt – válaszolt Harry. – Azóta Atticus nem mutatkozik a nyilvánosság előtt. Ronnal folyamatosan figyeljük.

– És Liv?

– Még nem tudok mindent – mondta a fekete hajú mágus. – De nagyon kezd idegesíteni ez az ügy. És ezt nagyon komolyan kell kezelnünk. A halálesetek egyre nyugtalanítóbbak.

– Biztos a lány keresték, és ki akarták szedni az információt mindegyikből – szólalt meg félhangosan a tejfölszőke hajú mágus. – Jelöld be, hogy kiket öltek meg, aztán megnézem, hogy mit tudunk róluk.

– Ha lehet, akkor most ne menj el innen és ne küldj baglyot sem! – közölte Harry. – Egyelőre még nem tudom kiben bízhatunk.

– Nem akartam elmenni – rázta meg a fejét. – Hermionéval fogok beszélni.

– Nem hiszem, hogy ez jó ötlet.

– Miért? Ő ismeri ezeket az embereket. Ne mondd nekem, hogy azt hiszed ő is benne van ebben.

– Nem, nem, dehogy, csak néha a csekély tudás hasznos tud lenni – magyarázta Harry gondterhelten. – Merlin csessze meg, ez most nagyon nem jött jókor.

– Mikor jön ilyesmi jókor? – vágott egy fintort Draco. – Szedd össze magad, Potter! Most nem eshetsz szét. Megoldjuk a problémát.

– Rendben.

– Nem szívesen mondom ki, de kell Hermione segítsége.

– Jó – sóhajtott fel Harry –, legyen, avasd be, aztán meglátjuk. Talán ezzel kevesebb kockázatot vállalunk, mintha nem mondunk neki semmit.

– Rendben.

– Este Markov elhozza majd neked az aktákat.

– Akartam kérni.

– Most mennem kell.

– És azt hiszem, hogy itt az ideje, hogy megbeszéljünk mindent – javasolta Draco.

– Igen, megszervezem.

– Ide szervezd meg – szólalt meg újra a szőke auror. – Álcázhatjuk baráti összejövetelek is.

– Jól van. Holnapra vagy holnap után estére megszervezem.

– Nagyszerű. Hermionét is hívjam?

– Feltétlenül.

– Akkor azt hiszem, hogy mindent megbeszélünk.

– Mennem kell. Használhatom a kandallódat? – kérdezte Harry. Draco bólintott. Azzal a két varázsló elköszönt egymástól, és Harry már ott sem volt.

hozzászólások: 3

by Fanni @ 08 Dec 2020 11:32 am

Mikor lessz folytatás ?

by Bella @ 07 Mar 2021 03:05 pm

Nagyon szuper történet, ugye lesz folytatás??

by Nyx @ 08 May 2021 04:06 pm

Sziasztok, Bocsánat, hogy csak most válaszolok. Igen, igen, lesz frissítés, nem hagytam abba, csak mostanában annyira nem foglalkoztam a történettel.