37. fejezet
Tükörhatás

Az erdő csendes volt és nyugodt ezen a kései délutánon. A lágy nyári szellő lustán lengedezett a fák lombja felett. Néha hallatszott, ahogy az öreg tölgyfák elszáradt ágai egymáshoz ütődtek. A falu meglehetősen messze volt még innen, ezért is választotta Draco ezt a pontot, hogy újra megjelenjenek. Idáig nem hallatszott el a főút zaja sem.

Amikor Draco és Milo megjelentek az ösvényen egy erősebb szélroham süvített át a fák között. Az ifjú mardekárost már nem viselte meg annyira a hoppanálás, mint a korábbi alkalmak. Mélyen magába szívta a friss, kellemes illatot, aztán hátrasimította a tejfölszőke tincseit.

– És most merre? – kérdezte Dracót kíváncsian.

– Az antikvitást kell megkeresnünk – válaszolt a férfi. – A falu nincs olyan messze innen.

– Miért nem a faluba mentünk egyből?

– Mert nappal van. Nem akarok kockáztatni. Ha megint belefutok egy szatyros öregasszonyba, aztán lőttek az inkognitónknak – mormolta a varázsló.

– Milyen öregasszony? – kérdezett vissza a fiú, majd elmosolyodott. – Csak nem rajongóid vannak? Nem is mondtad.

– Egy kis séta nem árt egyikünknek sem – váltott témát inkább az auror.

– Ez igaz – helyeselt Milo. – Bár azt hittem, hogy sietünk.

– Annyira nem, hogy rohannunk kellene – mondta a férfi, majd átvágott az ösvényen, és kiment a betonútra. A fiatal mardekáros követte a nagybátyját. – Hermione valószínűleg még nem ért vissza.

– Lehet – vonta meg a vállát Milo. – Mit gondolsz az a tag még visszajöhet?

– Remélem, hogy nem – szűrte a fogai között mérgesen. – Addig biztos nem próbálja meg, amíg ennyire nagy a nyüzsgés.

– Arra gondoltam – kezdte, majd egy kis szünetet tartott. Most, hogy kimondta, már nem tűnt annyira jó ötletnek –, áh, hagyjuk…

– Bökd ki, hogy mire gondoltál, kölyök! – mondta Draco. – Nem foglak érte megszidni.

– Hagyjuk! Nem érdekes.

– Nem fogom kiudvarolni belőled, hogy mit akarsz – közölte. – Mondd csak ki!

– Gyakorolnom kéne az átkokat.

– Jó – mondta az auror. – Ez egy jó ötlet.

– Tényleg?

– Persze – válaszolt a varázsló. – Én nem hiszek ezekben a kiskorúak varázshasználatát korlátozó törvényekben.

– Értem.

– Beszélek Mafaldával – mondta Draco –, és szerzek neked engedélyt.

– Köszönöm.

– Nincs mit.

Milo nem tudta elrejteni a mosolyát. Az út hátralévő részét csendben tették meg, és hamar elérték a falut. Most alig lézengett pár ember az utcákon. A két varázsló a kirakatokat nézve haladtak. A régiségboltnak Kicsesláda volt a neve. A fémkarokon, a bejárat fölött egy rozsdás, ládát ábrázoló cégér himbálózott a szélben. A kirakatban néhány megfakult bársonypárnán patinás rézből kancsók álltak, a porlepte porcelán szobrokról hosszú pókhálók lógtak, a sarokban egy ezüst kosárban üveggyümölcsök pihentek.

– Ez lesz az – szólalt meg Draco.

– Ótvar egy hely – húzta el a száját Milo.

– Ne kényeskedj!

– Nem kényeskedek.

– Menjünk!

Milo vett egy mély levegőt, és bólintott egyet. Az ajtó fölé akasztott csengő felcsendült, amikor a két varázsló belépett a helyiségbe. Mindkét varázslót megcsapta a fűszeres illatosító és a múlt kellemes, dohos eszenciája furcsa keveréke. A bolt tömve volt mindenfélével, de legfőképpen bútorokkal. Vásárlók rajtuk kívül nem voltak bent, viszont valahol a hátsó részben motoszkálást hallottak.

– Mindjárt megyek – szólalt meg egy öblös férfihang. – Addig nézzenek körül bátran.

– Köszönjük – válaszolt Draco, majd Milóra nézett. – Váljunk szét.

– Oké – vonta meg a vállát a fiatal mardekáros.

– Ha megtaláltad, addig ne érj hozzá, amíg nem nézem meg, rendben?

– Persze – forgatta meg a szemét Milo. – Nem vagyok kisgyerek.

Draco válasz nélkül hagyta a pimasz kölyök kijelentését, aztán elindult a bútorok között. Körbenézett, majd egy bűbájt bocsátott ki, amivel a varázstárgyak után kutatott. Általában ilyen helyeken előfordult, hogy megbűvölt tárgyak bukkannak fel. Ezek magas veszélyforrást jelentettek a muglik számára, ezért meg kellett találnia minél előbb a tükröt. Az aurornak nem ez volt a szakterülete, noha egyszer-egyszer az útjába került ilyesmit.

A zsúfolt helyiségben rengeteg volt a látnivaló. Bútorok mellett porcelánok, ketyegő órák, kristályok, könyvek és még sok-sok más kapott helyet. Elhaladt egy sötétfából készült, üvegezett szekrény mellett, ami tömve volt bőrkötéses könyvekkel. Hermionénak tetszett volna – gondolta Draco, elmosolyodott, majd tovább folytatta az útját.

A bűbáj egyre közelebb vezette a bolt legbelsőbb részébe. A falra akasztott faliórák ódon hangjátékukkal hangzottak fel a helyiségben. A varázsló szívesen körölnézett volna, noha most nem volt rá idő. A levegőt belengte a régi könyvek és a bútorfény illata. A következő kanyarban rengeteg tükröt pillantott meg. A bűbáj egyre közelebb vezette. Itt kell lennie annak, amit keresett. Félre kellett tolnia néhány másik tárgyat, hogy hozzá tudjon férni. És megtalálta.

Draco végigsimította a tükör rámás keretét. Érezte a vibráló mágiát a tenyere alatt. Nagyon veszélyes varázslat ülhetett rajta, ami ennyire erős volt. Még szerencse, hogy senki sem került a csapdájába. Korai lett volna megmondani milyen kockázatot jelentett ez. Léptek hangzottak fel, majd Milo szőke üstöke tűnt fel az egyik szekrény mellett.

– Megtaláltad? – kérdezte Milo kíváncsian. – Komolyan mondom legalább egy tucat ilyet láttam ott hátul.

– De csak ennek van erős mágiája – válaszolt Draco.

– Ezt miből tudtad?

– Gyere egy kicsit közelebb! – kérte a varázsló. A mardekáros közelebb lépett. Draco pedig folytatta a mondanivalóját. – A varázstárgyakkal nagyon körültekintőnek kell lenni, főleg, ha nem tudjuk mivel állunk szemben. Az ige: exponentia magice. Ez megmutatja hol érhetsz hozzá a tárgyhoz. Ennek a tükörnek például a tükörlapjában van az átok.

– Értem.

– Ha megérinted a rámát, akkor érezheted, ahogy vibrál benne. – Milo még közelebb lépett, aztán kinyújtotta a kezét, majd ő is megérintette a míves keretet. Érezte, ahogy a mágia vibrál, még soha nem vett észre hasonlót, mintha áram alatt lenne az egész.

– Vigyázz az üveggel! – figyelmeztette Draco. – Nem tudom milyen átokkal sújtották ezt a tükröt. Szóval a lehető legóvatosabbnak kell lennünk vele.

– Nem tűnik olyan veszélyesnek.

– Azért csak ne tapogasd ennyire.

– Gondolkodtam, hogy milyen bűbáj lehet rajta – mondta Milo elgondolkodva. – Lehet olyan, ami feloldja a felejtésátkot?

– Még az is lehet – helyeselt Draco. – Elvisszük és alaposan megvizsgáljuk. Bár nem vagyok szakértő, de most nincs sok időnk.

– Akkor felkapjuk?

– Gondoltam azért megveszem előtte. Megkeresem a tulajt addig maradj itt.

– Vigyázok nehogy ellopják – nevetett fel Milo.

Draco bólintott, aztán körbenézett a helyiségben. Óvatosnak kellett lennie nehogy észrevegyék. Néhány bűbájjal körbenézett varázstárgyak után kutatva. Szerencsére nem talált semmi gyanúsat. Megkereste a tulajt, megalkudtak az árban, aztán nem sokkal később már Milóval együtt az antikvitás elé cipelték a szerzeményüket.

– Ez rohadt nehéz – szűrte a fogai között a fiatal varázsló.

– Ne nyafogj már! – szólt rá Draco. – Nem visszük messzire. Itt jobbra van egy tűzfal, ott nincsenek ablakok és muglik sem látnak meg minket. Onnan már hoppanálhatunk.

– Ha addig nem kapok sérvet – méltatlankodott tovább. – Nincs erre valami varázslat vagy valami?

– Persze, majd előveszem a pálcám és hadonászni kezdek vele – horkantott fel Draco. – Az a két mugli öregasszony most is minket bámul.

– Dehogy is.

– Hidd el tudom, hogy miről beszélek! – mondta határozott meggyőződéssel. – Inkább arra vigyázz, hogy ne ejtsd le ezt!

– Jól van már.

– Többet nyafogsz, mint bárki, akit ismerek.

– Egyébként hogyan megyünk ezzel haza? – kérdezte leplezetlen kíváncsisággal Milo. – Hoppanálni fogunk?

– Nem – rázta meg a fejét. – Le fogom kicsinyíteni a tükröt, hoppanáltunk, aztán visszaalakítom.

– Rendben.

– Vigyázz! Nehogy elejtsd! – figyelmeztette a fiút. aki csak morgott valamit a baromira nehéz bútorokról. Közös erővel becipelték a tükröt, aztán amikor mindketten megbizonyosodtak arról, hogy senki sem figyeli őket, majd Draco egy varázslattal lekicsinyítette a tükröt. Egy pergamendarabba csomagolta, amit a farmerzsebében talált, aztán eltette.

– Felkészülték?

– Persze, kész vagyok. – Azzal Draco megfogta a fiú vállát, aztán hoppanáltak. Milo most már ismerősként üdvözölhette azt az érzést, ami ezzel a mágiával járt. Kezdte megszokni, sőt mintha kissé tetszett is volna neki. A két Malfoy nem sokkal később Draco házának kapujában bukkant fel ismét. Az auror pár varázslattal ellenőrizte a szomszéd házat, de Hermione még mindig nem tért haza. Mielőtt azonban tovább kutatott volna a boszorkány után Milo megszólalt.

– Bejön ez a hoppanálás – szólalt meg vigyorogva Milo, aztán mindketten elindultak befelé a házba.

– Van előnye – helyeselt a varázsló, bár a gondolatai egészen máshol jártak. Kinyitotta a bejárati ajtóhoz.

– Az biztos.

– El akarsz menni tanfolyamra? – kérdezte hirtelen. Milo megütközve nézett vissza a varázslóra. Nyilván nem várt ennyi szabadságra, de Dracónak igazából eszében sem volt fogságban tartani a kölyköt. Még persze egyikük sem tudta mennyire bízhat meg a másikban, viszont valahol el kellett kezdeni.

– Mert van ilyen?

– Persze, hogy van. Nem minden a Roxfortban történik – vonta meg a vállát az auror, aztán elindult befelé a nappaliba.

– Jó lenne – mondta végül Milo.

– A Reggeli Prófétában szokott lenni jelentkezési lap – mondta, majd megfogta a ma reggeli példányt és átnyújtotta a fiúnak. – Nem olvasod?

– De igen, bár a kviddics rovatot figyelmesebben.

– Értem. Ha jól emlékszem, akkor kell egy kérvény is a gyámodtól, mert még kiskorú vagy – folytatta Draco. – Küldj egy baglyot nekik, segítek kitölteni a papírokat!

– Kösz!

– Nincs mit.

– Mit csinálunk a tükörrel? – kérdezte Milo témát váltva. – Megkeressük Merlint és kihallgatod?

– Előbb még megnézem nincs-e rajta valami veszélyes átok. Potteréknek is szólnom kell. Ráadásul még meg sem mutattam nekik az emlékeidet. Állj egy kicsit hátrébb, aztán visszaalakítom a tükröt.

Milo bólintott, s megtette, amit Draco kért tőle. Nem sokkal később a tükör eredeti méretében állt a nappaliban.

– Hát annyira nem illik ide – húzta el a száját a fiú.

– Nem is tervezem, hogy megtartom. Mindjárt összeszedek pár dolgot, aztán jövök. Ne nyúlj hozzá!

– Jó, jó – forgatta meg a szemét.

– De segíthetsz, ha akarsz.

– Aha, jól van.

– Akkor mindjárt jövök.

Mikor Draco elhagyta a helyiséget. Milo körbejárta a bútordarabot. Semmi különös nem látszott rajta, csak koszos volt. A fiatal varázsló megállt a tükör előtt. Bár tudta volna mire is jó ez. De ez az egész teljesen elterelte a gondolatait. Többet akart tudni. A délutáni nap aranyló sugarai visszatükröződtek a tükörlapon. Valami vonzotta magához, valami erős mágia, ami teljesen elvarázsolta. Meg kellett érintenie.

A tükörképe változott, fodrozódni, hullámzani kezdett, mintha vízfelszín lenne. De miért is akarja ennyire megérinteni? – kérdezte magától hirtelen, hiszen Draco megmondta, hogy ne érjen hozzá. A kép hirtelen megváltozott. A ködös homályból hirtelen két arcot vett ki. Azonnal megismerte őket. A két alak kinyújtotta felé a kezét. Valamit mondtak neki, de Milo nem értette. Nem bírt nem rájuk nézni. A szíve hevesen dobogott, egyre gyorsabban vette a levegőt. Igen, ott akart velük lenni, újra megölelni őket.

– Anya, apa – suttogta megbűvölt tükörnek. Majd ő is kinyújtotta kezét feléjük. Hallotta a hangjukat. Kérték, hogy lépjen be hozzájuk a tükörbe, ahol újra együtt lehetnek. Milót nem is érdekelte más. Igen, ott akart lenni a szüleivel. Már majdnem lépett egyet feléjük, amikor egy erős kezet érzett a vállát. Draco szó szerint a valóságba rántotta vissza.

A fiú úgy érezte, mintha egy buborék pukkant volna ki körülötte. Fájdalmas volt a felismerés, hogy ez az egész csupán a képzelete és a különös átok keveréke. Lehunyta a szemét egy pillanatra. A fájdalom a mellkasában egyre erősebbnek tűnt. A tükörben elmosódva még mindig látni vélte a két alakot, akiket lassan teljesen elnyelt a köd.

– Milo – szólalt meg a varázsló. – Milo!

Az említett megrázta a fejét, aztán elszakította a tekintetét a tükörtől. Kettőt kellett pislognia, mire végre megtört a varázslat. Az egész hazugság volt. Draco eközben egy bársonytakarót varázsolt a veszélyes tárgyra, majd megállt Milo előtt.

– Jól vagy?

– Persze – válaszolt rekedten. Kicsit remegett a térde, miközben idegesen összefonta a karjait a mellkasa előtt.

– Biztos? – kérdezte Draco.

– Aha – bólogatott, majd idegesen megmasszírozta a homlokát.

– Inkább maradj távol ettől – javasolta a varázsló. – Ez az átok meglehetősen erős.

– Olyan… – kezdte Milo, majd lenézett cipőjére –, mintha belemászott volna a fejembe, az emlékeimbe. Meg akartam érinteni. A szüleimet láttam… aztán be akartam menni hozzájuk a tükörbe.

– Csapdába akart csalni – mondta az auror. Aggódva nézte a fiatal varázslót, de nem tudta hogyan segíthetne rajta. – Még nem tudom milyen átok ez.

– Azt hiszem – bólogatott Milo –, valóban csapdába akart csalni.

– Biztos, hogy jól vagy?

– Ki kellene szellőztetnem a fejem – válaszolta kissé még mindig zavartan. – Nem baj, ha most nem segítek?

– Nem. Menj csak!

– Megnézem Hermionét vagy nem tudom.

– Rendben.

Azzal Milo amilyen gyorsan csak lehetett elhagyta a nappalit. Draco még egy ideig bámult utána. Még soha nem érezte ennyire tanácstalannak magát.

hozzászólások: 0