44. fejezet
Aurori gyakorlatok

A gyakorlótér sokkal nagyobbnak tűnt, mint azt Milo először gondolta. Biztosan tértágítóbűbájt alkalmaztak ezen a helyiségen, hogy minél többen beférjenek. Úgy nézett ki, mint egy ökölvívóterem vagy annak valamiféle mágikus változata. A falakon fényképek lógtak bűnözőkről, némelyiket átoknyomok is keretezték. A termet többrészre osztották. Egyik részen bokszzsákokat püföltek, a másik részen párbajoztak, a harmadik részen pedig egymás mellé helyezett szőnyegeken párokban közelharcot gyakoroltak. Egy negyedik, elkerített, sötét részen Milo nem látta, hogy mit csinálnak, de néhány átokfényből valami igazán különlegesre számított.

– Oda jobb, ha nem mész be – szólt oda neki Markov.

– Miért?

– Az a varázskommandó gyakorlótere – magyarázta a magas varázsló. – Állandóan változó a terep. Különféle varázslények is vannak ott. Mumusok, rőtsipkások, lidércek és még rengeteg más is.

– Izgalmasan hangzik – csillant fel Milo szeme, és a nyakát nyújtogatva nézett oda, hogy hátha lát valamit.

Az auror csak nevetett.
– Arra nem állsz készen még. Hidd el nekem! Egy pillanat alatt elvéreznél. És aztán mehetnél a Szent Mungóba.

– Értem.

Markov a könyökével meglökte egy kicsit a fiatal fiút.

– Talán majd jövőre.

Azzal tovább mentek. Milo kíváncsian nézett körbe. A férfiak és nők arcán nagyfokú koncentrálást fedezett fel. Ez nem volt játék, jött rá végül, hiszen éles átkokkal dolgoztak. Az edzők szigorú tekintettel felügyelték a gyakorlatokat, éles szavakkal irányították tanítványaikat, olykor néhány plusz varázslattal avatkoztak be. A képzésnek a részét képezte a közelharc is, amit nagyon komolyan vettek. A bokszzsákokon lüktető ütések, átokok összecsapása és kiáltások hangzottak fel a teremben, olyan atmoszférát teremtve, ami vibrált a varázslatoktól és valami olyasmitől, ami Milót izgalommal töltötte el. A levegőben izzadtság és mágia szagával keveredett. A fiatal varázsló soha nem volt még ilyen impulzív helyen, ami ennyire kizökkentette.

Markov, Weasley, Potter és Malfoy auror mellett menetelni még nagyobb eseménynek számított. Eddig valamiféle egyszerű, kissé habókos kép volt benne a nagybátyjáról és az aurortársairól, de most újra kellett gondolnia az egészet. Tisztelettel néztek rájuk, a fiatalabb újoncok izgatottan néztek feléjük. Sokan, az idősebb kollégák közül biccentettek vagy köszöntötték őket. Kézfogások, ökölpacsi, rövid ugratások, hátba veregetés, nevetés. Egy nagy csapat. Ahol a küzdelem és a kitartás szövetségében mindenki megtalálja saját erejét és bátorságát, nem utolsó sorban a helyét is.

– Milo? – szakította félbe a nagybátyja a nézegetését.

– Igen?

– Már vagy háromszor szóltam neked – szólította meg Draco. – Biztos, hogy vállalod az edzést? Mert nem muszáj.

– Minden oké – bólogatott Milo. – És viccelsz? Roxforton kívül varázsolni nyáron? Ráadásul aurorokkal gyakorolni? Hülye lennék nem kipróbálni.

– Kemény a kölyök – szólalt meg Weasley, miközben megfogta a fiatal varázsló vállát, aztán megveregette. – Egy kis átokszórás nem fog megártani senkinek. Nem kell aggódni, Malfoy, egy darabban fog előkerülni az edzés végén.

Draco kissé szkeptikusan nézett Weasley-re.

– Közel van a Szent Mungo – mondta végül egy kis mosollyal, aztán elvigyorodott Milo felé.

– Gyere velem, kölyök – szólalt meg Ron. – Mutatok néhány átkot, amivel jól fenéken billentheted a nagyszájú nagybátyádat.

– De a pajzsbűbájt nem te fogod nekem megtanítani – nézett rá szkeptikusan Milo, mire Draco, Harry és Markov felnevetett.

– Mi van? – kérdezett vissza Ron. – Mi bajod van a pajzsbűbájommal?

Ron háta mögött Markov szarvat mutatott Weasley-nek, Harry pedig megpróbált nem nevetni.

– Menjetek! – terelte őket tovább Draco, és megpróbált egy jószándékú verekedést megakadályozni. – Én még beszélek a mesterrel.

– Rendben.

Draco csak bólogatott, aztán elindult a terem másik végébe, ahol egy idősebb auror egy újonccal beszélgetett, mire a mágus odaért addigra a fiatal tanonc már visszament az átokgyakorló többi társához.

– Grey mester – köszöntötte Draco.

– Malfoy – viszonozta a köszöntést az idős auror. Alacsony volt, zömök, hófehér hajú, és megszámlálhatatlanuk sok seb éktelenkedett az arcán. – Mit kerestek itt újonc napon?

– Beosztottak minket.

– Szeretem az újonc napot. Mint egy előrehozott karácsony.

– Sokan vannak? Öten, nem… hatan. Ott van egy tejfölszőke Weasley mellett – biccentett Milo felé az öreg. – Akár a fiad is lehetne, Malfoy.

– De nem az.

– Persze, persze… De Weasley mióta szeret tanítani? – horkantott fel Grey mester. – Soha nem karolt fel még újoncokat.

– Ő az unokaöcsém – mondta Draco. – A parancsnokkal már egyeztettem róla, és megkaptam az engedélyt, hogy edzhessen.

– Hasonít rád – jegyezte meg az öreg hunyorogva. – Tele haraggal és dühvel, pontosan annyira, mint te, amikor először láttalak. Nem tudtam, hogy van egy testvéred, Malfoy.

– Sokáig én se tudtam.

– Lucius Malfoy érdekes életet élt – sóhajtott fel Grey.

– Hosszú történet – jegyezte meg a férfi. – Családi zűr. A szüleit most vesztette el. Én lettem a gyámja. Biztos hallott róla, hogy történt egy incidens az otthonom közelében.

– Mindenki hallott a Szent Izidor Ispotályról – bólintott az öreg. – Elég nagy visszhangja volt a testületben. Mindenki találgat mi, miért is történt. De most ez nem lényeges.

– Szeretném, ha a kölyök tanulna önvédelmet – szólalt meg Draco. – Nem feltétlen számítunk ott újabb támadásra a megerősített védelem miatt, viszont akkor lennék nyugodt, ha felkészülne rá.

– Előrelátó – bólintott Grey mester. – Évek óta mondogatom, hogy korábban kell kezdeni egy gyerek tréningezésre, hogy meg tudja magát védeni. Ha ügyes lesz a kölyök, akkor hamar meg fogja tanulni, amit kell. De azok fent az Mágikus Balesetek és Katasztrófák Főosztályán… sosem hallgatják meg a magunkfajták véleményét.

– Köszönöm. Én is úgy gondolom a történtek után, hogy legalább azt a rohadt korhatárt lejjebb kellene venni.

– Magad is megtaníthatnád az alapokra, Malfoy auror – szólalt meg az öreg. Draco Milo felé nézett, aki éppen Markovval versenyzett egy céltábla felé küldtek átkokat. A varázsló mélyen felsóhajtott. – Nem sok tanítványomat dicsérem, de te egészen jó auror és átokvető vagy.

Draco halványan elmosolyodott.

– Szeretném, ha öntől tanulna – mondta végül a varázsló. – Nyugodtabb lennék, ha nem magamat kellene hibáztatnom a képzettségéért.

– Szemtelen vagy, Malfoy. Pontosan úgy, ahogy a társaid is. Újonc korodban már rég fekvőtámaszokat csináltatnék veled.

– Tudom, hogy már akkor is kedvelt, mester.

– Túl sokat gondolsz magadról – nevetett fel az öreg.

– Vállalja a fiú kiképzését?

– Persze, fiam.

– Megszereztem neki minden szükséges engedélyt, hogy úgy használhassa a pálcáját, mint egy nagykorú varázsló – folytatta Draco. – Szóval nem kell foglalkoznia a papírmunkával. Mindent elhoztam, majd az edzés után odateszem az asztalára.

– Nocsak.

– Mi az? Valamit kihagytam? – kérdezett vissza értetlenül a varázsló, majd belenézett a melegbarna szemekbe.

– Felnőttél, Malfoy.

– Csak felelősséget vállaltam egy gyerekért – válaszolt határozottan az egykori mardekáros, és így is gondoltan. – Ehhez a védelme is hozzátartozik. Kezdem megkedvelni a srácot, habár kezdetben nem indult valami fényesen a kapcsolatunk. Szeretném, ha meg tudná magát védeni, ha szüksége lesz rá, ha nem.

– Derék, fiam, derék – mondta miközben megveregette Draco vállát.

– Amennyit dicsér…

– Nos, Malfoy, még az e havi értékelésed hátra van. Szóval jobb, ha nekiállsz felkészülni. Le vagy maradva az edzésekkel – jegyezte meg a férfi összeszorított ajakkal.

– Mester… Beszéljünk csak Milóról.

– Gondoskodom a kölyökről. Tanulhat az újoncokkal. De most jobb, ha megkezded a kötelező edzést, Malfoy, mert megy az időnk.

– Igen, mester – bólogatott Draco.

– Remélem, hogy nem gondolod úgy, hogy elcsalhatod a futást – mondta színtelen hangon Grey mester. – Lehet, hogy már nem vagy újonc, Malfoy, de még mindig én írom alá az alkalmassági papírjaidat.

– Nem, persze, hogy nem. Igazából most indultam a bemelegítőkörre.

Azal Draco már el is indult a pálya külső ívén, hogy elkezdje a futást. Nem ez volt a kedvenc gyakorlata, de formában kellett maradnia, hamarosan kiürült az elméje a kellemetlen dolgoktól. Egyedül csak Hermionéra tudott gondolni.

***

A következő órába Milo többet varázsolt, mint Roxfortban az utolsó két hónap alatt, és rájött, hogy a kviddicsedzés semmi egy auroredzéshez képest. William Grey nyugalmazott auror tudta mit csinál, és senkit sem hagyott merengeni. Az első edzésnapot Draco kollégáival töltötte, aki szíves örömest megosztottak vele tippeket, trükköket. Az edzés kemény volt, és minden feladat koncentrációt igényelt.

A páros feladatban Milo Scarlettel került egy csapatba. A vöröshajú boszorkány gyönyörű volt, túlságosan is, és kedvesen mosolygott a fiatal fiúra, ami feszélyezte Milót.

– Én nem átkozok meg nőket – jelentette ki a mardekáros, miközben nagyot nyelt. A csínytevés az egy dolog, de az átokok… mindig veszélyesnek találta ezeket.

Scarlett mielőtt elment volna mellette, megsimogatta a fiú arcát.

– Olyan édes, hogy így aggódsz értem – nevetett fel a lány. – Lehet, hogy magasabb vagy nálam, kis Malfoy, de ettől még nem leszel tapasztaltabb.

– De…

– Ne féltsd engem, csibém! – vigyorodott rá a boszorkány, majd ringó csípővel átsétált a másik oldalra.

Időközben Markov auror is megjelent Milo mellett, és vigyorogva figyelte az aurorboszorkányt, aki felvette velük szemben az alapállást.

– Átkozd csak meg – biztatta Markov a fiút, aki összeszűkült tekintettel nézte a magas varázslóra. – Nem kell félni tőle.

– Neki talán nem, de neked…

– Párbajozhatunk mi is, tűzliliom, csak egy szavadba kerül – cukkolta az auror.

– Majd máskor. Előbb jön a kis Malfoy.

– Nyugodtan párbajozhattok – szólt közbe Milo.

– Mi lenne, ha hagynád a csinifiút elmenni, Markov? – vigyorgott a boszorka gonoszul. – Láthatóan nem akar megátkozni, vagy csak fél.

– Nem félek – húzta ki magát a fiú.

– Kis tapasztaltalan roxfortos taknyos – cukkolta tovább Scarlett. – Mi lenne, ha gonosz lennék, és már régen megátkoztam volna Markov barátodat egy csúnya, ronda ártással, amitől az a vigyorgó képe teljesen eltorzul. Akkor is csak így állnál?

Milo kezébe remegni kezdett a pálca. Soha nem gondolta róla, hogy gyáva lenne, és nem tenne semmit sem. Tudta, hogy Scarlett csak hergelni akarta, és nyilvánvalóan célt is ért vele. Markov a lapátkezét a fiatal varázsló vállára tette.

– Csak hideg fejjel – mondta neki úgy, hogy csak Milo hallja. – Mély levegő, és ne gondolj arra, amit mondott. Ha haragból támadsz neki, akkor túlságosan hamar ki fog ütni. Menni fog?

– Igen, menni fog.

Milo vett egy mély levegőt, aztán kimondta az első átkot, ami eszébe jutott. Scarlett azonnal kivédte azt, alig kellett megmozdulnia. Kihívóan nézett egyenesen a fiatal fiú kissé meglepett, szürke tekintetébe. Kiolvashatatlan volt. Egyedül az elszántság látszott benne.

– Csak ennyi tudsz, kölyök? – nevetett fel a boszorkány, kissé talán gonoszul.

A fiú folytatta az átkok küldését. Nem sokkal később egy igazi párbaj alakult ki kettejük között. Támadás és hárítás, támadás és hárítás. Scarlett könnyen kibillenthette volna a tapasztalatlan kis diákot, de inkább visszafogta magát. Milo észrevette, hogy a boszorkány mintha előre tudta volna a lépéseit, a még ki nem mondott átkait. Néha sikerült egy-egy nehezebb átkot kivédenie, de a legtöbbet inkább egy-egy félreugrással úszta meg. Scarlett ilyenkor még több átkot küldött rá.

Egyre nehezebb, összetettebb varázslatok záporoztak Milo felé, aki már kezdett kimerülni, és a homlokára izzadságcseppek ültek ki, de nem adta fel a végsőkig állta a sarat. A többiek párbaja már régen véget ért, amikor ők még mindig a gyakorlat hevében voltak. Néhányan maradtak, hogy figyeljék a boszorkányt és az újoncot. Milo már nem gondolkodott annyit az átkokon, inkább ösztönösen jöttek, mint tudatosan. Érezte a levegőt megtöltő elektromos szagot és a vibrálást, amit a szellőztető bűbájt sem tudott kiűzni a helyiségből.

A végső, lefegyverző átkot Scarlett mondta ki, ami egyenesen kiröptette Milo kezéből a pálcát, és a lökéshullám a földre terítette, aki zihálva ért földet. A csillogó szemű boszorkány elindult felé, majd széles mosollyal nézett le rá.

– Gyere, újonc! – nyújtotta felé a kezét. Milo pedig elfogadta, és hagyta magát felhúzni. – Jó voltál.

Azzal a boszorkány ringó csípővel továbbállt, magára hagyva a mámorban úszó Milót, akit Markov és Weasley hátba veregetve dicsérték, mintha egy bajtárs lenne. Habár vesztett, mégis állta a sarat.

– Jobban bírtad, mint az újoncok – mondta Ron büszkén.

– Tényleg? – kérdezett vissza hitetlenkedve, miközben átvett egy üveg vizet. – Teljesen kikészültem.

– Mindegyik kidőlt – mutatott a szőnyegen fekvő néhány varázslóra Markov.

Milo fáradtan elmosolyodott.

– Ügyes voltál – dicsérte meg Harry is. – Jók a reflexeid.

– Baromira fáj a karom – mondta ki a fiatal mardekáros.

Mindegyik auror felnevetett.

– Szerintem a mai edzést sikeresen teljesítetted.

Grey mester közben jelezte, hogy a mai edzésnek vége, aztán kivonult a teremből. Időközben Draco is odament a többiekhez. Eddig a lehető legtávolabbról figyelte az eseményeket, nem akart rátelepedni a fiúra, de azért szemmel tartotta. Milo jól állta a sarat. Furcsa módon büszkeséget érzett, olyasmit, amit eddig sosem. Miközben a többiek beszélgettek, Draco megállt Milo mellett, aki még mindig úgy vigyorgott, mintha legyőzött volna valakit.

– Milyen volt az edzés? – kérdezte Draco.

– Fárasztó.

– Az mindig eredményes.

– Mi lenne, ha elmennénk enni? – vetette fel Ron. – Ma jó a menü. Aztán pedig, Malfoy, hazaviheted Milót.

– Ma nem én vagyok veled műszakban?

– Cseréltünk – mondta Markov. – Van holnap egy kis elintéznivalóm. Nem emlékszel? Tegnap még beleegyeztél.

– Nem beszéltünk meg semmit.

– Dehogynem.

– Én is emlékszem – jelentkezett Weasley.

– Szóval csináltatok nekem egy szabad délutánt – nézett rájuk gyanakodva Draco. – Megint mi a fene van a háttérben, amiről nem tudok? Remélem, hogy jó okotok van arra, hogy…

– És estét szabad estét csináltunk neked, Malfoy. Szívesen, nem kell megköszönni – veregette meg a vállát Ron, mintha valami gyengeelméjű lenne, akinek semmi sem esik le. A szúrós tekintet nem maradt el.

– Miért?

– Vidd el a boszorkányodat egy igazi randira. Merlinre mondom, rátok fér. Ma este különösen szép lesz az ég…

– Weasley, ha megint arra akarsz kilyukadni, mint amire…

– Randi, Malfoy, randi. Csak mondd el neki, hogy én intéztem el neked a szabad délutánt és estét, így majd kicsit meg fog békélni. Ha pedig szexbe torkollik, Merlin áldásom rátok.

– Merlin… Te mindenkinek beleszólsz az életébe?

– Hermione szerelmi életébe néha – válaszolt Harry. – Bűntudata van.

– És ezért a túlkompenzáció – csapott a homlokára Draco. – Állj le, Weasley! Szerintem nincs szüksége senkinek a terelgetésre. Nem volt elég a szarv és az ökörfarok?

– Túlfeszítettem a húrt – vonta meg a vállát Ron. – Hagytam, hogy eltaláljon.

– Na persze… Fel sem eszméltél.

– Miért olyan nagy gond ez? Elviszed randira, boldoggá teszed…

– Carlson és Weston lesznek este az ispotályban – tette hozzá Potter auror, aki megpróbálta Ront elállítani, de úgy, hogy lehetőleg ne legyen belőle még egy veszekedés, és a barátja szövetségesének gondolja. – Úgyhogy nyugodtan elmehettek randizni.

– Te is, Potter?

– Tedd boldoggá Hermionét, és jár neki egy normális randi. Idejét sem tudom, hogy mikor volt egy normális varázslóval randija. Ginny is szervezett neki nem olyan régen egy rémes randit. Mondtam neki, hogy ne tegye, de mindegy.

– Miért nem teszel valamit, Malfoy?

– Ezt mind edzés közben találtátok ki? – kérdezte Malfoy auror. – Ez egyszerűen hihetetlen. Marhára ravasznak hiszitek magatokat.

– Szívesen, Malfoy. Köszönöm, ezt egyébként így mondják – vette át a szót Ron. – Küldtem neki a nevedben egy baglyot a szíved hölgyének. Ráér ma este, szóval minden a tervek szerint halad.

– Hülyéskedsz velem?

– Baromi nehéz volt a macskakaparásodat hamisítanom – sopánkodott Weasley auror, aki ezért minimum egy vállon veregetésre számított, de amikor ezt nem kapta meg folytatta hányadtatásait. – Végül varázslattal oldottam meg. Majdnem sötét varázslatokhoz kellett nyúlnom. Ősi rúnákat nehezebb faragni, mint a te írásodat leutánozni.

– Ettől jobban kellene tetszenie a tervednek?

– Weasley jóléte a tét – tárta szét a karjait Markov, aki már kezdte megelégelni a két férfi között kialakuló vitát. – Neked meg csak annyi a dolgod, hogy elviszed azt a gyönyörű boszorkányt, aki oda van érted, és mindent megtett, hogy a partidon elegendő finomság legyen a barátaidnak. Bár még mindig nem értem, hogy Weasley-nek mitől lesz ez jobb vagy Hermionénak, hogy veled lehet, de még ki tudsz ebből valami jót hozni.

– Kösz a bizalmat.

– Elmondjam még egyszer a gyengébbek kedvéért miért jó ez nekem? – kérdezte Ron.

– Semmiképpen sem – válaszolt egyszerre Markov és Harry.

– És hova vigyem? Azt is megbeszélted vele? Vagy kitaláltál már valamit helyettem?

– Nehogy ezt is nekem kelljen megoldanom – nyögte Ron elcsigázottan, mintha mindent ő maga viselne a vállán. – Nőj fel a feladathoz, Malfoy! Találj ki valamit. Ne legyen túl puccos a hely, Hermione jobban szereti meg a meghitt helyeket.

Azzal a varázsló kihúzta magát, és peckesen kisétált az edzőteremből.

– Mivel átkozhatta meg, Hermione? – kérdezte aggodalmasan Draco. – Valami agybajjal is?

– Enyhe zagyváló – találgatott Markov. – Vele született lehet szerintem. De tényleg vidd el a szíved hölgyét egy randira.

– Vigyél virágot is – javasolta Harry. – Az ázsiai boglára kedvence.

– Leszállnátok rólam?

– Én elleszek, ha emiatt aggódsz. Nyugodtan együl hagyhatsz éjszaka is, nem gyújtom fel a házat – szólalt meg Milo. – Csak ne felejtsetek védekezni, Draco bácsi.

Miközben a másik két varázsló pukkadozott a nevetéstől. Malfoy auror egy egyszerű mozdulattal kiütötte Milo kezéből a pálcát, ami jó messze landolt tőlük.

– Elsőszámú szabály, öcsi. Mindig legyél résen – jegyezte meg a tejfölszőke férfi egy igencsak csúnya fintorral. – Eredj a pálcádért!

– Mi lenne, ha tényleg elmennénk enni? – kérdezte Markov mély sóhajjal. – Úgy tudom, hogy finom lesz a menü, és Weasley-nek ez az ötlete kezd nekem is jobban tetszeni.

– Aha, szerintem menjünk – helyeselt Harry is.

– Ha Weasley közben megeszik mindent amire odaérünk.

– Jogos félelem. Remélem, hogy eszébe jut, hogy foglalnia kell nekünk is helyet, edzés után olyan az a hely, mint egy sáskajárás színtere – sóhajtott fel a feketehajú férfi.

– Jobb, ha sietünk.

– Menjetek akkor már! – rontott rájuk Draco. – Mielőtt még meggondolom magam, és egy kis külön edzésben mindkettőtöket megátkozlak.

– Hűha!

A két auror felemelt kezekkel indult el kifelé a helyiségből, a folyosóról lehetett hallani a harsány nevetésüket, és hogy valamit mondanak. Draco és Milo kettesben maradtak, eltekintve a többi auroról, akik a váltásban jöttek le edzeni.

– Bocs – szólalt meg Milo. – A beszólás miatt.

A férfi csak megrázta a fejét válaszul, aztán intett a fiúnak, hogy ők is menjenek az étkezde felé. A folyósón nem volt senki, és csak a lépteik tompa zaját verték vissza a falak.

– Jól érezted magad? – törte meg a csendet Draco.

– Igen. Köszönöm, hogy ezt elintézted.

– A mester bevesz az induló csoportba az újoncok közé, ha van kedved hozzá – mondta a varázsló. – Heti három edzés, intenzív és fárasztó. Érdekelne a dolog?

– Rendben – bólogatott Milo, aztán elmosolyodott. Talán az első őszinte mosoly, amit eddig Dracóra villantott. Jól érezte magát. Mintha először kapna levegőt egy hosszú, de hosszú idő után, amiből nem látta a kiutat. – Tényleg jó lenne.

– A lényeg, hogy szeretném, ha jobban felkészülnél – mondta Draco, aztán egy lift felé terelte a fiatalabb Malfoyt. – Amíg ilyen a helyzet az ispotálynál, addig jobb óvatosnak lenni.

– Oké. Szerinted számíthatunk még támadásokra? – kérdezte Milo, de nem tűnt túlságosan ijednek.

– Nem bízok semmit a véletlenre – szólalt meg színtelen hangon Malfoy. – És ki tudja még az is lehet, hogy egyszer ez még hasznos lesz ez.

– Jól van, rendben – egyezett bele a fiatal varázsló. Aztán feltette a kérdést, mi eddig motoszkált benne: – Miért csinálod ezt?

– Grey mester a legjobb – kezdett bele Draco. – Én is nála tanultam. Most ez a helyzet szerencsés, mert az újoncokkal együtt tanulhatod meg, amit egy aurornak kell. Ez persze nem szokványos dolog. Ha nem lennék auror, akkor biztosan nem is engedélyeznék. Ráadásul… nem lehetek mindig ott az ispotálynál, amíg nem találunk erre valami megoldást jobb lenne ez így. Számíthatok a segítségedre?

– Persze.

– Nem csak az önvédelem, hanem Hermione miatt is – folytatta komoran a varázsló.

– Szemmel tartom – bólintott Milo, mintha egy igazi parancsot kapott volna. – Segítek.

– Jól van, öcsi, rendben van. Mielőtt hazamegyünk még be kell ugranunk valahova.

– A virágoshoz és óvszerért? – kérdezte szemtelenül a fiatal varázsló.

– Mi?

– Semmi – válaszolt félhangosan Milo, de még mindig gúnyosan mosolygott. – Nem mondtam semmit sem. Tényleg. Szóval, hova kell mennünk még mielőtt elkezdődik a romantikus estéd?

– Kell egy zsupzskulcs. Vagyis inkább három – vetett számot Draco. – Szóval teszünk egy kitérőt a Zsupszkulcs Felügyeleten.

– Minek kell? – kérdezett vissza a fiatal fiú. – Ráadásul miért kell három?

– Egy ahhoz, hogy oda-vissza utazhass ide otthonról, amire muszáj úgy vizsgáznod, mint a szemed fényére.

– Oké. és a többi?

– Egy másik, ha menekülni kell, ahhoz kell rögzítenem egy fix megjelenésipontot, ami a Malfoy-kúria lesz. És a harmadik ahhoz kell, hogy a szemtelen seggedet az Antarktiszra küldjem, ha még egyszer nyilvánosan pimaszkodni akarsz velem – morogta Draco. Milo csak vigyorgott, ahogy végighaladtak a folyosón.

– Ugye nem is tudod mi az?

– A virágos? – kérdezett vissza Draco egy gúnyos fintorral. – Meglepő módon a varázsvilágban is szokás a boszorkányoknak virágot venni. Ezt jobb, ha megjegyzed. Még egyszer megmenthet egy csúnya veszekedéstől, talán egyszer egy átoktól is.

– Nem erre gondoltam, hanem a másikra.

Draco nem tudta, hogy mit mondjon. Nem igazán volt járatos a mugli dolgokban, sok mindent megtanult, de még mindig voltak olyasmik, amivel nem boldogult. Sejtései voltak, viszont nem volt kedve találgatni, és még több fegyvert adni egy taknyos kezébe. Éppen ez a pillanatot választotta egy auror szelleme, hogy beforduljon a sarkon.

– Nézz előre, Milo!

– Mi? Áhh – borzongott meg a fiatal fiú, akinek egyenesen egy kísértetbe sikerült belesétálnia, aki lomhán lebegett a folyosón, és nem különösebben érdekelte, hogy egy élő belesétál, hiszen olyan sokszor megtörtént már ez vele, aztán mit sem törődve folytatta tovább az úszkálást a levegőben. – A francba!

Draco csak vigyorgott, miközben összeborzolta Milo haját, aki gyilkos tekintettel figyelt rá.

– Hideg volt?

– Menj a fenébe! – sziszegte a fiú.

– Szegénykém…

– Ne már! Ez rohadtul szar érzés – borzongott.

– Van ennél rosszabb is – mondta Draco. – Olyan vagy, mint egy unikorniscsikó. Gyere együnk valamit.

– Van itt forró tea?

– Nyáron? Nem hiszem.

– Talán a leves segít.

– Bízzunk benne.

hozzászólások: 0