10. fejezet
Egy este Malfoyjal

A vasárnap eseménytelenül telt mindkét házban. Hermione lázasan készült az estére, már reggel kikészítette a ruháját, s egész nap pitéket bűvölt. Persze tisztában volt vele, hogy nem randira megy, de annyira jó volt ebben a tudatban készülődni. Tegnap Malfoy majdnem megcsókolta és valami mindkettőjükben megmozdult, ahogy ott álltak egymáshoz préselődve az esőben. Vágyott a csókjára, a közelségére, de állandóan úgy érezte, hogy tilosban jár. Meg akarta ismerni Malfoyt, arról az oldaláról, amiről eddig semmit sem tudott.

Egyszerűen örültségnek tűnt, hogy ennyire izgult. Másrészről azonban veszekedésbe is fulladhat a találkozójuk. Malfoy annyira kiszámíthatatlannak tűnt, mintha rejtegetne valamit, amiről ő nem tud. Már csak az volt a kérdés ő ennek örült volna-e egyáltalán. Már csak az utolsó simítások voltak hátra, amikor végre beesteledett. Nem vett fel semmi különöset, csak egy bő pólót és egy rövid farmernadrágot. Semmi értelme nem volt kiöltözni, hiszen akkor csak még feszültebb lenne.

Megfogta a pitét és még belenézett utoljára a tükörbe, s úgy döntött jó ötlet volt egy laza lófarokba fogni a haját. Bezárta az ajtót és elindult a szomszédba. Most először volt ideje megszemlélni a szomszéd portáját. Művészien rövidre vágott zöld gyep, ami egyszerűen csodálatos volt, örökzöldek és virágok, minden egészen csodálatos összhangban. Nagyon jó idő volt, június elejéhez képest is és hamarosan végre beköszönt a nyár. Hermione magabiztos léptekkel indult el a bejárati ajtó felé. Még kopogtatni sem volt ideje, mivel az ajtó hívogatóan kitárult előtte.
– Gyere be! – hallotta Draco hangját valahonnan. – Itt vagyok a konyhában.

– A konyhában?

– Igen. Tudod, általában mindenhol van egy konyha – folytatta tovább a magyarázatot Draco. Hermione körbenézett, tipikus férfi lakás volt, bár találkozott pár aprócska műremekkel, amik megtörték a lakás puritánságát, valószínűleg Narcissa Malfoy műve volt. Semmi fényűzés, semmi felesleges holmi, minden praktikus és ésszerű. Aztán elindult a konyha felé.

– Te főzöl? – kérdezte meglepettem, amikor meglátta Dracót a tűzhelynél fakanállal és egy konyharuhával.

– Nem igazán. Csak melegítek. Egyszerűen borzalmasan főzök. Anyám néha megszán és küld némi ételt, ha nem így lenne, akkor szalonnán és tojáson élnék. De ma kitettem magamért és a legjobb ételt hoztam el a mugli vegyesboltból, amit fagyasztottan kapni lehet – mondta elégedetten.

– Szalonna és tojás? Már ennek hallatán is felmegy a koleszterinszintem és eltömődnek az artériáim – szörnyülködött a gyógyító magában. – Nem értem, hogy miért okoz neked gondot a főzés. Úgy emlékszem jó jegyeid voltak bájitaltanból. Vagy talán most kiderült, hogy lefizettétek Pitont a jobb jegyekért?

– Nagyon vicces mondhatom – húzta mosolyra az arcát Draco. Majd megkóstolta a feljavított ételt. – A mérgekhez sokkal jobban értek, mint a kajához. Furcsa, megmérgezni valakit könnyebb, mint megetetni… Ülj le nyugodtan, még kell pár perc neki. Kérsz valamit inni? Van fehérborom.

– Talán majd később. Inkább vizet kérek.

– Rendben – mondta a varázsló, aztán pár pálcalendítéssel megtöltött egy poharat és Hermione elé tette a konyhapultra.

– De előbb kérdezni akarok tőled valamit. – Komolynak hangzott ezért Draco úgy döntött, hogy megfordul és meghallgatja.

– Rendben – várta a kérdést. Karba tette a kezét és szürke szemét a nőre emelte. Annak ellenére, hogy Hermione megpróbált lazának tűnni rettenetesen ideges volt. Draco igyekezett nem tulajdonítani ennek akkora jelentőséget, hiszen vele is csak ki kellett jönnie, ahogy Weasleyvel. Ma egyébként is a legjobb modorát kellett elővenni és elnyomnia a csipkelődős, gúnyos mardekáros énjét.

– Valójában miért hívtál át? – Nem nehéz kérdés, bár a válasz sokkal bonyolultabbnak tűnt, mint azt Hermione gondolta.

– Túl jutottam az első sokkon – kezdte Draco őszintén. – Szörnyen viselkedtem. Általában szeretem a változást, de vannak napok, amikor nem. Igyekszem más megvilágításba helyezni a helyzetünket. Különben is, keveset fogunk találkozni, viszont miért ne viselkedhetnénk egymással udvariasan?

– Mint ahogy tegnap? – vágott a szavába Hermione. Draco halkan felnevetett, amikor felidézte a tegnap estét.

– Ne mondd, hogy nem élvezed, amikor szívom a véredet – mosolyodott el ravaszul. – Egyszerűen késztetést érzek arra, hogy ugrassalak. Mindenesetre ez az egész ispotály program hosszú életűnek tűnik, és nem akarok veszekedni senkivel sem itthon. Nyugodtan akarok élni. Kell, hogy egy varázslónak vagy boszorkánynak legyen egy biztonságos helye, ahova hazamehet. Másra nem vágyom.

– Nem gondoltam, hogy erre vágysz. Nyugalomra és békére. – Draco azt gondolta, hogy a boszorkány még közel sem tudja, hogy mire vágyik ő.

Még saját maga sem tudta igazán, de nemcsak veszekedni akart vele. El akarta bájolni, megfogni magának. A boszorkánynak igaza volt, amikor hisztis gyereknek nevezte, valóban nem kellett volna ennyire tragikusan vennie a történteket. Most már kimondottan örült annak, hogy Granger itt van, jelenléte enyhített a magányon és az ürességen, amit évek óta érzett.

– Mindenki erre vágyik. Ha hazajövök, nem akarok arra gondolni, hogy mikor kell megint találkoznom veled és összevesznünk vagy mikor kell valami olyan csínytevést kieszelnem, amivel az agyadra tudok menni. – Hermione elnevette magát.

– Azt akarod mondani, hogy megterhelő egy mardekárosnak csínyeket kieszelni? – Önmagában vicces volt ezt gondolni. Draco azonban valóban így érezte, nem volt szüksége még több feszültségre. A háta már így beállt tőle, nyugalom kellett itthon, de nem utasított vissza egy kellemes női társaságát sem.

– Elég csínytevőt kell üldöznöm ahhoz, hogy elegem legyen napvégére. – A varázslónak ellenállhatatlan mosolya volt. – Az aurorság megtanított néhány dologra.

Draco megkeverte a készülő finomságot, aminek az illata kezdte betölteni a konyhát. Magabiztos volt, könnyed és természetes környezetében megfigyelve cseppet sem olyan, mint azt a boszorkány elsőre gondolta volna. Mély baritonja kellemes volt, szinte elfeledtette vele, hogy kivel is van egy helyiségben.

Olyan férfinak tűnt, aki elhengerel mindenkit, és elcsábítja a nőket. Pedig a valóság cseppet sem volt ennyire leegyszerűsíthető. Hermione eltűnődött, hogy mennyi balfékkel randizott az elmúlt években… A számolással megállt négynél, ha nem veszi bele azt a tegnapi seggfejet. De ez nem volt randi, emlékeztette magát. Egy Malfoy féle pasas soha nem vette volna észre. Itt nemcsak a varázsló öntelt, makacs viselkedéséről volt szó. Malfoy aranyvérű volt… Nem voltak egy súlycsoportban.

– Mugli konyhai berendezések? – akadt meg a szeme a mikrón, kávéfőzőn és a turmixgépen.

– Amikor elköltöztem otthonról megpróbáltam teljesen új életet kezdeni. Mivel lehet bosszantani legjobban a varázsló szülőket? Nos, azzal, hogy elkezdesz érdeklődést mutatni a mugli dolgok iránt. Nekem is meglepetés, hogy egyiket-másikat még kedvelem is. A mikro a kedvencem.

– A mikro? Miért?

– Ha kinyitod a konyhaszekrényt meg fogod tudni… Csak bátran nem rejtegetek a házban semmi veszélyeset. Magamat leszámítva. – A boszorkány elengedte a megjegyzést a füle mellett. Kinyitotta az ajtót, aztán hátrébb lépett és elmosolyodott, amikor felismerte a dobozt.

– Pattogatott kukorica? – kérdezte a nő és elnevette magát. – Tudod, hogy ezt varázslattal is csinálhatnád?

– Annak soha nincs olyan íze – vonta meg a vállát Draco. – Azóta élek-halok érte, mióta a barátaim elvittek egy olyan mozgókép izébe.

– Moziba.

– Ugyan van. Mozi – ismételte meg a szót Draco. – Mindig tartok belőle itthon. Ha unatkozom, rágcsálnom kell.

– Túl sok só van benne.

– Ne legyél ünneprontó! Ne mondd, hogy te is az az egészségmániás, vegetáriánus vagy, mint mostanában a boszorkányok. Ha meglátok még egy fogyasztó bájitalt reklámozó hirdetést komolyan mondom, elhányom magam. Szeretem, ha egy lánynak jó az étvágya. A legutóbbi randimon is a hölgyemény egy halom nyúl eledelt rendelt magának, aztán a végén az összes sült krumplimat megette.

– Szentségtörés – kapott a szájához színpadiasan Hermione. – De én nem vagyok vegetáriánus, csak figyelek arra, hogy mit eszem. Imádok főzni és kísérletezni.

– Ezt kár volt mondanod – jegyezte meg Draco. – Bár az illatok a konyhádból… Néha nehéz távol maradnom.

– Ha összebarátkozunk, talán én is meghívlak egyszer vacsorára.

– Jól van. Akkor igyekezni fogok, hogy jó benyomást tegyek rád. – Hermione akaratlanul is megborzongott, amikor a férfi rámosolygott.

Őrültség volt Malfoyról fantáziálni, hiszen egyáltalán nem passzolt hozzá. Malfoyhoz egy olyan nő illet, aki előkelő, hideg és tudja kezelni az aranyvérű arisztokráciát. Ellenben ő, Hermione, csak egy egyszerű gyógyító volt, semmi több. Ráadásul nem győzte korholni magát a hülyeségek miatt, amik átfutottak az agyán. Bár igazából közel sem járt az igazsághoz… fogalma sem volt mi kell Draco Malfoynak.

– Nem kaptál frászt, amikor először mentél el a moziba? – kérdezte hirtelen, hogy elterelje a gondolatait.

– Miért kaptam volna? A varázsvilágban mozognak a képek, a festmények beszélnek. Igaz ezek a képek nem hozzád beszélnek, és nem válaszolnak vissza, ha kérdezed őket. Hogy is mondta Nate? Ja igen: Nem igaziak, csak kitaláció, felveszik őket és úgy maradnak.

– Ron majdnem kimenekült a vetítőteremből – jegyezte meg Hermione. – Már nem emlékszem pontosan, hogy mit néztünk meg, de valami akciófilm lehetett. A legdrámaiabb jelenet közepén, amikor felrobbant valami, egyszerűen elszabadult a pokol. El kellett vennem a pálcáját, mert meg akarta átkozni a vetítővásznat.

– Fegyvert adsz az ellenség kezébe? – kérdezte a férfi vigyorogva.

– Társak vagytok vagy tévedek? Persze… gondolom, folyamatosan szurkálódtok egymással.

– Még csiszolódunk. Nem szabad csak úgy rögtön belerohanni a dolgok közepébe. Kaptam tőle egy meghívást a tegnapi buliba, de jobb, ha egyelőre lassan haladunk, különben is anyámhoz kellett mennem. Weasley mindent egyszerre akar, nekem idő kell. Még az is nagydolog, hogy a múltkori verekedésünk után egyszer sem vertük orrba egymást. Próbálunk kijönni egymással, elvégre nem vagyunk már gyerekek.

– Ennyi év kitartó szajkózás után végre gyökeret vert bennetek a mondandónk. Lenyűgöző.

– Nem kellene ennyire szarkasztikusnak lenned. Nagyon sokat dolgoztam azon, hogy most rávegyem magam arra, hogy téged áthívjalak.

– Pedig tegnap olyan lazán adtad elő.

– Igen – nevetett a varázsló. – Nem vagyok ellenség, nem vagyok az, aki régen. Talán még okozok számodra meglepetést.

– Meglehet.

– Készen van a vacsora. Remélem, hogy szereted a tengeri herkentyűs sáfrányos rizottót. Nagy gonddal állítottam össze és a citromlevet én magam facsartam rá, egyedül, varázslat nélkül.

– Hűű, ez aztán nagy teljesítmény, egy varázslótól egyenesen páratlan teljesítmény – bólogatott Hermione elismerően. – Szerencséd van, imádom az illatát és finomnak látszik.

– Nagyszerű. Kint eszünk a kertben, és ha nem bánod, akkor nem viszek tányérok, hanem ebből fogjuk megenni. Hoznád a villákat, kérlek?

– Persze.

– Nagyon jó idő van ma este. Semmi kedvem bent kuksolni és egyébként is kérkedni akartam a kertemmel – vigyorgott büszkén, majd a hátsó ajtó kinyílt előttük, aztán feltárult a kis mese világ, amin Draco akkora nagy gonddal dolgozott. Letette a kerti asztalra az ételt, csípőre tette a kezét, elővette a pálcáját.

– Lumos – mondta határozottan. A fák ágaira között befőttes üvegekben aprócska lángocskák gyulladtak ki. Hermione szája meglepetten nyílt szét, és nem mert tovább menni. Ha Malfoynak az volt a célja, hogy lenyűgözze, akkor az már az első pillanatban sikerült. Eddig el sem tudta képzelni, hogy Malfoynak egyáltalán köze lehet a növényekhez, de most el sem tudta képzelni e nélkül.

– Ez a pázsit egyszerűen tökéletes – mondta Hermione és nem bírta megállni. Kibújt a papucsából, aztán mezítláb indult el Draco felé.

– Ez egy kis sárkányölő fű és tarackos tippant, oh és még valami, de ott még nem tart a barátságunk, hogy azt eláruljam.

– Disznó pázsit?

– Dühítő, hogy ennyi mindent tudsz – csóválta meg a fejét Draco.

– Már egész kellemes az idő, kezd egyre inkább melegebb lenni.

– Ez egy kis varázslat. Ültettem pár hőfenyőt a kertbe, hogy a mediterrán csilingelő almáim sokáig érhessenek. De gyere már közelebb és ülj le! Nem foglak megenni – mondta sejtelmes búgó hangon vagy Hermione csak belemagyarázta? Mindenesetre egyszerre volt új élmény és furcsa Dracót a természetes környezetében látni.

– Rendben van – szólt halkan, majd közelebb ment és helyet foglalt a kerti padon Dracóval szemben.

– Tőlem nem kell félned, Granger. Ártalmatlan vagyok, csak adj abból az isteni illatú pitéből és kenyérre lehet kenni.

– Ha tudom, akkor már az elején valamilyen süteményt dugok az orrod alá – mondta a boszorkány vigyorogva. Kezébe fogta a villát és evett egy falatot. Draco még soha nem látott olyan nőt, aki ennyire élvezettel ízlelgette az ételt. A boszorkány halkan felsóhajtott. – Talán akkor nem vagy olyan felbőszült.

– Hmm remek taktika, de nem csak emiatt voltam, akkor dühös. Két napig éjszakáztam a parancsnokságon és meglehetősen megviselt – vallotta be végül, aztán kényelmesen elhelyezkedett a kerti padon. – Nem értem az embereket. Évekig volt káosz és rettegés, most miért nyúlnak megint a fekete mágiához?

– Nem tudom. Pedig a mi korosztályunknál idősebbek is jól emlékezhetnek Voldemort első rémuralmára is – mondta miközben mindketten vidáman falatoztak. – Ez valami isteni.

– A citromtól lesz igazán jó – jelentette ki önelégülten Draco. – Egyébként csak amolyan átlagos íze van.

– Legalább bevallod, hogy a többi nem a te érdemed. Nem minden férfi képes ezt bevallani.

– Átlátnál rajtam, Granger. Te mindig átlátsz a hazugságon. Régen is így volt és most is így van… Különös, egyáltalán nem zavar a társaságod.

– Különös, de engem sem zavar.

– Ez csak természetes, nekem elbűvölő személyiségem van – húzta ki magát önelégülten Draco. Hermione halkan felnevetett.

Egész este beszélgettek miután elfogyott a rizottó, mindketten a pázsitra terített takarón helyezkedtek fel. A varázsló pattogatott kukoricával kínálta meg a boszorkányt és valóban jól érezték magukat. Az ég tiszta volt és látni lehetett a csillagokat. Sokat nevettek, ugratták egymást és néha megemlékeztek egy-egy roxfortban történt csínyről.

Hermione már nem is emlékezett mikor kémlelte ilyen hosszan az eget. Megnyugtatta a csillagok látványa, az éjszaka csendes hangjai, Draco halk baritonja, ahogy mesélt neki. A férfi átölelte, s a boszorkány egyáltalán nem tiltakozott, a fára akasztott befőttesüveg lámpák fénye körülvette őket, az apró lángocskák vidáman ringatóztak bennük. Természetesnek tűnt ez a helyzet, mintha tényleg egy randevún lenne. Tudta, hogy hiba többet képzelni egy kedves, gyengéd érintésbe. Hermione fülében zúgott a vér. Nagyon elege volt már abból, hogy csak a második legjobbal kellett beérnie. Ebben a pillanatban a mellette ülő varázsló több volt, mint amire valaha vágyni mert. Csak egyszer akart a szeszélyének hódolni. Az esti szél a hajába kapott és ő mélyet sóhajtott.

Feltérdelt és szembe fordult a férfival. A szürke szemek kérdőn néztek rá, s Draco abbahagyta a beszédet. Hermione nem tétovázott, megcsókolta a férfit, mintha már ezerszer megtette volna korábban. A szíve zakatolt, dübörgött és a bőre iszonyatosan bizsergett, jóleső érzés kerítette a hatalmába. Majd később megmagyarázza, helyre teszi a dolgokat és elfelejtik az egészet. Most csak a pillanatnak akart élni – iszonyatosan nagy klisének érezte ezt, de most ezt akarta.

Dracót nem kellett bátorítani, hogy visszacsókoljon, sőt még jobban elmélyítette azt. Végigsimította a boszorka hátát, magához húzta és elragadta a pillanat. Sokkal édesebb volt, mint azt képzelte. Némileg szerény, ártatlan volt, de mire észbekapott Hermione már az ölébe mászott vagy ő segített neki? Fogalma sem volt. Élvezte a feltámadó szenvedélyüket. Hosszú évek óta most érzett először valami igazit, elemeit, ami megrepesztette a jéggel borított szívét. Szíve vadul lüktetett és mégis egyre többet és többet akart. De nem most, hanem egy másik éjszakán. Meg akarta ismerni, meg akarta hódítani, hogy aztán esélye se legyen menekülni.

Nem tudta, hogy mit hoz a jövő, de borzongató izgalmakat ígért. Nem sokkal később már a fűben heverésztek és nevetve számolgatták a csillagokat. Mikor Draco hazakísérte Hermionét még egyszer váltottak egy csókot, de megegyeztek abban, hogy ez egyáltalán nem változtat semmin sem. Aztán újra megcsókolta a boszorkányt… Még hogy nem változtat semmin? Már így is fenekestül felfordult a világuk.

hozzászólások: 0