11. fejezet
Megperzselve

Valahogy ezen a reggelen Dracónak nem ment simán az öltözködés. Minduntalan a szomszéd házat figyelte és egyszerűen nem bírta abbahagyni a mosolygást. Már harmadszor gombolta be az ingét, minduntalan félre gombolta gombokat. Megrázta a fejét, aztán lesietett a konyhába. Úgy érezte magát, mintha még mindig kamasz fiú lenne, csak most nem kellett attól félnie, hogy bármin is rajtakapják. Granger nagyon nagy meglepetés volt számára. Randi volt a tegnapi? Ahogyan végződött az biztosan olyan volt. Újra elmosolyodott és pálcájával rápöccintett a kávéfőzőre. Nehéz volt rávenni magát, hogy a munkára gondoljon. Az auror talár sem segített ebben, amit végül sikerült felvennie és végre kifogástalanul nézett ki, ahogy mindig.

Még korán volt, de szeretett minél hamarabb munkába menni, így volt ideje haladni a papírmunkával. Az adminisztráció volt az egyetlen, amit szívből gyűlölt. Ráadásul állandóan azzal piszkálta Weasleyt, hogy ő mennyivel gyorsabban végez egy jelentéssel, pedig kevesebb időt tölt bent. Ez nem volt igaz, de imádta a vörös hajú kollégáját cukkolni. Korán bement, gyorsan végzett, aztán evett néhány szendvicset a Félszemű Banyában, amíg várta, amíg a többiek beérnek a munkahelyre. Ő pedig úgy tett, mintha később érkezett volna. Weasleyt majdnem szétvetette a méreg minden egyes nap, amikor meglátta Draco kész jelentéseit az asztalon és a kényelmesen hátradőlő társát, amint önfeledten a Reggeli Prófétát olvassa. Megesküdött, hogy egyszer meglazítja a csavarokat a székében és akkor a hintamechanika segítségével végre elégtételt vesz rajta. Szerencsére erről Draco ezen a reggelen nem tudott. Ráadásul Weasley volt az utolsó, aki eszébe jutott.


Töltött magának egy csésze kávét, gyorsan felhörpintette és elindult kifelé az ajtón. Már éppen bezárta volna és felpattant volna a seprűjére, amikor megpillantotta őt… A szomszédasszony egy jógamatracon lefelé néző kutya pózban, azaz fordított V helyzetben az égnek emelte formás tomporát. Most már nem tűnt Dracónak olyan sietősnek az indulás. Merlin áldja meg az eszét, amikor a házát magasabbra építette és a bejárattól remek kilátás nyílt az előkertre és szomszédasszonyra is. Hermione az egyik lábát előre tette és lassan felemelkedett.


Draco egy kissé zavarba jött. Nem volt szokása leskelődni a nők után, de most nem tudott szabadulni a látványtól. Enyhén meg kellett lazítania a nyakkendőjét, hogy kapjon egy kis levegőt. Pislogás nélkül igyekezett Hermione mozdulatait figyelemmel kísérni. A boszorkány feszes testtel tartotta a pózt, mintha ez lenne a világ legkönnyebb dolga. Kecses, ruganyos mozdulatai teljesen megbabonázták Dracót. A boszorka göndör fürtjeit most egy kócos kontyba fogta, sötétzöld topja látni engedte a formás karjait, a fekete jóganadrág ráfeszült a keskeny csípőjére és a csodálatos lábaira.


A varázsló elképedve nézte. Hallott már az ilyesmiről, látott egy-egy sport magazinban pár képet erről a tevékenységről, de élőben most látta először. Dracót rögtön lenyűgözte. A varázsvilágban a hölgyek szemérmesebbek voltak az öltözködés terén. Ugyan a szomszédasszony öltözete cseppet sem volt provokatív, de Draco képzeletét egyszeriben magával ragadta. Közben Hermione álló helyzetben hátrahajolt és az elöl lévő karját a feje fölé emelte. Teste nagy ívben megfeszült, fejét felemelte, aztán felegyenesedett. Jobb lábát előre tette, karját a magasba emelte. A szeme csukva volt, teljesen átadta magát a mozdulatok finomságának. A tagjai olyan könnyedén, ruganyosan hajlongtak, akár valamilyen nimfáé, aki el akar maga körült bűvölni mindenkit.


Mikor kinyitotta a szemét tekintete találkozott Dracóéval. A boszorkány elmosolyodott, mintha tényleg számított volna rá. Draco pedig úgy érezte magát, mintha kukkoló lenne, végeredményben csak véletlenül látta meg. A férfi egyet előre lépett, aztán intett egyet. De Hermione fel egyenesedett, aztán elindult a kerítés felé, ami mindkettőjüket elválasztotta. A férfi szíve nagyot dobbant. Nem volt kérdés, elő kellett vennie a jobbik énjét. Az előkertben nem volt olyan magasan a kőfal, így Hermione könnyedén rákönyökölhetett.

– Szia! – köszönt neki. Draco majdnem egy hosszú pillanatig nem tudott még csak megszólalni sem.

– Szia! – mondta némileg félszegen. De Malfoy lévén nem igazán mutatta ki az érzelmeit, viszont még mindig hatása alatt volt a látványnak. – Reggeli edzés?

– Úgy is mondhatjuk. Segít rendezni a gondolataimat és már nagyon jól esett a szabadban gyakorolni. Évek óta csinálom, így legalább nem áll be a hátam. – Felszabadultnak és energikusnak érezte magát ma reggel, pedig alig volt képes aludni. Egész éjjel Malfoy járt a fejében.

– Na, igen nekem is kezdenem kellene valamit a hátammal – mondta ki Draco hangosan, amit gondolt. Valóban így volt. Rengeteg edzést ki kellett hagyni mostanában és ezt a teste keményen megbosszulta. Bár nem hitt benne, hogy neki is azt kellene csinálnia, mint Grangernek. Inkább sokkal másabb tornagyakorlatok jártak a fejében, amit leginkább közösen végezhettek volna… Gondolatban arcul csapta saját magát.

– Ha akarod, segíthetek – ajánlotta fel a csábos ajkú boszorkány. – Ha átjössz a rendelőmbe, akkor megmasszírozlak. Elvégeztem egy mugli tanfolyamot és kitűnőre végeztem.

– Azt nem csodálom – nevetett a varázsló. Hermione elmosolyodott, volt valami különleges Draco nevetésében. Nem volt az a bántó, tudálékos, némileg gúnyos, mint mivel a barátai szokták a tudásvágyát cikizni. – De azt hiszem, maradok a hagyományos kezelésnél.

– A varázslat nem megoldás. Sokszor sokkal jobb eredményt tud elérni, ha hagyod magad megmasszírozni. – Draco ravaszul elvigyorodott. Nagyon nehezére esett nem elképzelni, ahogy Hermione végigmasszírozza a hátát. Most már tényleg lassan meg kellett szabadulnia attól az átkozott nyakkendőtől.

– Ennyire meg akarsz dögönyözni? – kérdezte végül és közvetlenül a boszorkány elé könyökölt, az orruk egy pillanatra összeért. Az enyhe pír még szebbé tette ma reggel őt. Legszívesebben újra megcsókolta volna, de valami azt súgta, hogy nem kellene.

– Csak segíteni akarok rajtad – vonta meg a vállát Hermione, mintha ez mit sem számítana. Végül is csak segíteni akart a férfinak.

– Jól elvagyok. Ne aggódj értem! Még nem döntöttem el, hogy gyógyítót váltok-e. – Valójában soha nem kellett gyógyítóhoz járnia az esetek többségében megoldotta a problémáit egyedül is.

– Munkába mész? Nincs még korán ehhez? – váltott témát Hermione, majd egy lépést hátra lépett. Valamiért ezen a reggelen nem érezte magát olyan bátornak, mint tegnap este.

– Ha van jobb ötleted, akkor maradhatok is – vigyorodott el.

– Hmm, lássuk csak. Szemvizsgálat…

– Nem lehet, muszáj mennem, rengeteg papírmunkám van. Még a végén Weasley beelőz és akkor egy hétig fog szekálni – panaszkodott egy sóhaj kíséretében. – Hosszú volt a múlthét, ráadásul pár napot ki is kellett hagynom… Na, mindegy.

– Figyelj, gondolkodtam a tegnapi…

– Granger, ne akard elrontani a hétfőmet! – vágott a szavába megint. – Iszonyatos hetem lesz. Még egy ügyvédhez is el kell mennem. A lelki gyakorlatra már nem igazán vagyok alkalmas.

– Ügyvéd? – kérdezett vissza meglepetten.

– Valami bugyuta családi ügy – legyintett Draco, mintha nem érdekelte volna az egész. – Nincs jelentősége. Csak az időmet rabolja.

– Akarod, hogy vigyek neked a kenyérből, amit sütni fogok? – tette fel a kérdést a boszorkány. Draco elgondolkozott, aztán elmosolyodott.

– Az jó lenne – bólogatott serényen. – Legyen szép napod!

– Az ispotály megint kongni fog az ürességtől – sóhajtott a nő gondterhelten. – Örülök, hogy egészséges errefelé mindenki, de…

– Ha rosszul érzem magam, egyből meg foglak keresni – biztosította Draco.

– Felülvizsgálat? Csak úgy megelőzésképpen? – csillant fel először Hermione tekintete.

– Nincs az a Merlin, hogy hagyjam, hogy átvizsgálj – reagált azonnal a férfi, mintha valóban valamiféle szörnyűségről lenne szó.

– Alapos lennék – ígérte a boszorkány negédes mosollyal és megcirógatta a karját. Draco majdnem bedőlt neki, persze aztán pálcával szurkálná, ismerte már annyira a nőket, hogy ne menjen bele mindenbe.

– Csábító ajánlat, de nemet kell mondanom neked. De most már tényleg megyek.

– Rendben. Szép napot, Malfoy!

***

Papírrepülők egész hada záporozott Dracóra, amikor is feleszmélt a merengésből. Órák óta csak firkálgatott a pergamenre. Nem értette mi van vele, így muszáj volt egy extra erős kávéval észhez térnie. Aztán visszament a helyére, ahol már halomban sorakoztak a pergamenek. Theo Markov auror éppen akkor ért oda az asztalához, amikor morogva elkezdte az üzeneteket rendszerezni.

– Mi van veled? – kérdezte azonnal kertelés nélkül. Sötét tekintettel méregette a kollégáját és valami nagyon rosszat sejtett a háttérben. – Bűn ronda képet vágsz és ez nem jelent jót.

– Semmi nincs velem. Szét vagyok esve, ahogy látod. Weasleyt nem láttad? – tudakolta Draco. – Már órák óta várok rá.

– Potterrel és a nagy csapattal kellett mennie valamilyen bevetésre. Mi maradtunk itt tartaléknak – vonta meg a vállát. Draco érezte, hogy most nem tud parancsolni magának és hallatni kell a hangját.

– Csesszék meg! – morogta a férfi, aztán odébb lökte a papírokat, aztán dühösen rácsapott az asztalra. Érezte, hogy betelik a pohár nála. – Azt hittem, hogy ennyi év után legalább dobnak nekem is egy csontot. Ez az egész együttműködés egy nagy szar.

– Csak rutin ellenőrzés, már ahogy én tudom – folytatta Markov, de igyekezett tisztes távolsága kerülni, mielőtt Dracóból tényleg kitör a dühös mágus. – Szerintem hamarosan visszaérnek. Nem hiszem, hogy egy elhagyatott raktárban annyi szórakozás lehet. Még a pálcájukat sem kell elővenni és úgysem találnak semmit sem…

– Máris jobban érzem magam. Már órák óta itt ülök, de nem történik semmi. – Félresöpörte a pergameneket, s a padlóra is jutott belőlük. – Eddig legalább engedték, hogy egyedül dolgozzak…

– Nyugalom! Remélem, nem akarsz éneklő wc-be szorult varázslókat kiszabadítani az Abszol úton. Nekem ugyanis ezt kellett, mert besegítettem a szabálysértéses osztálynak. – Markov megrázkódott, még mindig élénken élt az emlékezetében ez az emlék. – Hidd el, nem nagy élmény hallgatni a Főnix éneke elkábítat, miközben a majdnem megfulladsz a bűztől. Szar egy meló és ezt veheted szó szerint is.

– Oda vagyok a papírmunkáért. Legszívesebben mindig ezt csinálnám – szarkasztikussága valamiért felébresztette kollégájában a gyanút. Markov auror nagyot sóhajtott és úgy döntött vállalja a kockázatot; beszélnie kellett Malfoyjal, mint férfi a férfival vagy valami hasonló baromság.


– Soha nem érdekelt, ha kimaradtál egy akcióból. Sőt még örültél is neki, főleg, ha Potterék megszívták valami hülyeség miatt. Most miért vagy ennyire ideges? – jegyezte meg az auror gyanakodva. – Valami más van a dologban.

– Nincs semmi sem. – Draco idegesen megmasszírozta az orrnyergét, mintha fejfájás gyötörné. – Csak egyszerűen most rossz kedvem van és elegem van a többiek viselkedéséből. Nálam is betelhet a pohár néha, vagy nem?

– Nő van a dologban. – A kollégájának mindig is remek érzéke volt ahhoz, hogy rátapintson a lényegre. – Egyszerűen süt rólad, hogy beleestél egy csapdába és szűkölsz, mint egy vérfarkas telihold idején.

– Miről beszélsz? – csattant fel Draco. – Nincsen semmiféle nő sehol. Ja, egyébként kösz a tippet azzal a hogyishívjákkal. Nem jött be…

– Arra a helyes ki barnára gondolok, aki a szomszédodba költözött. – Markov mindent tudott, mintha lenne egy mindent látó szeme is, a remek megérzésein kívül. – Nem emlékszem a nevére, de azt hiszem Potterék barátnője.

– Honnan tudsz róla? – csattant fel egyszeriben Draco, mintha Markov valamiféle szentségtörést követett volna el, amikor helyesnek titulálta Hermionét.

– Mesélték, hogy mennyire kiakadtál, amikor beköltözött. Te komolyan lefutóférgezted Bowen igazgatót a Mágusnyilvántartó Hivatalban? – nevetett fel prüszkölve.

– Kár lenne tagadni, nem igaz? – mondta Draco, aztán halványan elmosolyodott. – Bepöccentem. Úgy tudtam, hogy az egész erdőt megvettem. Körülbelül annyit is kellett fizetnem az egész területért, és erre egy reggel megjelenik egy kurva nagy ispotály és a régi kedves iskolatársam, akivel utáltuk egymást.

– Nem is utáltad – fordította le egyszerűen Markov. – Ez itt a nagy baj.

– Nem hát! Mindig is csinos volt. Piszkáltam, mert hülye voltam. Sárvérűnek neveztem, pedig… Te is tudod milyen az aranyvérűek világa. Évekbe telt, mire képes voltam másképp viselkedni és nem úgy, mint egy elkényeztetett seggfej – morogta Draco.

– Még azért csiszolnod kell ezen. Sokszor vagy arrogáns pöcs – mondta egyszerűen aurortársa.

– Kedves tőled, hogy nem hagyod, hogy téves elképzeléseim legyenek magammal szemben. Igazán jó barát vagy – vigyorgott Draco. A barátságuk Markovval volt az egyik jó dolog, ami történt vele. Persze nagyon sokáig tartott, mire barátokká lettek. A közösen átélt megpróbáltatások összekovácsolták őket. Hihetetlen mennyire össze tudja őket hozni egy-egy törött láb és egy kis pótcsont rapid.

– Szóval nem utáltad soha sem. Most meg észvesztően jó nő lett a kislányból.

– Honnan tudod? Nem is ismerted.

– Annyira tipikus az eseted – csóválta meg a fejét Theo. – Mintha egy nagy klisé lenne egy nyálas, romantikus történetben. Egyébként már láttam őt párszor.

– Annyira kedves vagy, Markov. Mi lenne, ha beverném a képedet? – figyelmeztette Draco hidegen. Meg is tette volna, ha nem lett volna igaza.

– Akkor Weasley-vel kellene megbeszélned a szerelmi életedet és azt hiszem, annak nem örülne – vigyorgott a férfi.

– Nem tudom, mit csináljak – mondta ki végül Draco. – Eddig meg voltam nélküle, most meg ott jógázik a kertben, korán reggel, és olyan… Ahhh…

– Miért nem mozdulsz rá? – tanácsolta az auror, majd karba tette a kezét. – Máskor is megtetted már, nem?

– Tegnap este vacsorát főztem neki és megcsókoltam, vagy ő csókolt meg. Nem tudom, de jó volt – vallotta be a varázsló még egy iszonyatosan nagy sóhaj kíséretében. – Ma reggel pedig majdnem elmondta, hogy csak hiba volt az egész… Nem értem a nőket. Amikor csak egy futó kalandot akarsz, akkor te vagy a legrosszabb, de amikor komolyan akarsz valamit, akkor meg inkább hárítanak, hogy nehogy a közelükbe menj.

– Szar ügy – mondta miután mérlegelte a helyzetet.

– Az, de ezzel nem sokat segítsz. – Semmi sem jutott eszébe, amivel rendet tudott volna rakni a káoszban.

– Nem vagyok lélekturkász boszorkány. Kérd meg Scarletet, talán ő tud valami hasznosat.

– Persze. Van ennél nagyobb baj is.

– Micsoda?

– Az, hogy Granger Weasley barátnője volt még régebben. – Markov megvakarta a borostáját. – Ha Weasley megtudja, akkor be fog pöccenni.

– Mit kell megtudnom? – szólalt meg Ron. Pont a legideálisabb pillanatot arra, hogy megjelenjen.

– Az, hogy Draco volt, aki egy döglött halat ragasztott az asztalod alá és az volt olyan irgalmatlanul büdös hetekig. – Weasley egy pillanatra elvörösödött a méregtől, aztán lassan kifújta a levegőt. Draco csak zavartan nézett Markovra, aztán Weasleyre.

– Sajnálom – jegyezte meg kényszeredetten Draco.

– Nincs harag. Akkor már én is elmondom, hogy én voltam, aki leborotválta a szemöldöködet a koleszban és fél évig irgalmatlanul röhögtem azon, hogy fejvesztve rohangáltál a folyosókon félmeztelenül pálcával a kezedben. Megkönnyebbültem, hogy ezt kimondtam – vigyorgott elégedetten, aztán elkomorult. – Haladjunk! Malfoy, mennünk kell, én előre megyek és megvárlak a hoppanálási pontnál.

Aztán elindult a kijárat felé. Draco felvont szemöldökkel Markovra nézett.
– A halat te ragasztottad az asztala alá – jegyezte meg Draco és megcsóválta a fejét Markov pedig öblösen felnevetett.

– Tudom nagyon jól, de nem jutott más az eszembe. Megköszönhetnéd.

– Köszönöm – fintorodott el Draco.

– Nem volt túl őszinte – vetette a szemére az auror.

– Majd az lesz, ha elmondom Weasleynek, hogy te loptad el a ruháit, amikor annyira részeg volt, hogy meztelenül rohangált a kolesz udvarán.

– Hazudozni fogunk, Malfoy? Ne csodálkozz, ha álmodban megfojtanak, mert megkörnyékezted Hermione Grangert! – vetítette előre Markov, de arra nem számított, hogy Ron visszajön.

– Hogy mit csináltál, Malfoy? – kérdezte hüledezve Weasley. – Mégis mit tettél Hermionéval?

– Mi van ma, a vallomások napja? – csattant fel Draco. Mindenki rájuk figyelt, Ron még egy ideig tátotta a száját és nem tudta, hogy megátkozza vagy kinyírja az új társát. Prosbt parancsnok szavai jártak a fejében, ami miatt nem akadhatott ki. Malfoynak azonban őszinteségi rohama támadt. – Igen, megcsókoltam Grangert tegnap este, de egyetlen egy ujjal sem nyúltam hozzá tiszteletlenül.

– Ha megtetted volna, akkor már rég halott lennél – szólalt meg Ron sötéten. – Hermione kinyírt volna. Mehetünk már, vagy még mindkettőtök szerelmi életét ki kell tárgyalnunk?

Draco egy pillanatig szólni sem tudott. Weasley hűvösebb volt, mint egy jégcsap és fogalma sem volt, hogy ez mit jelent. Mikor kiértek az épületből egy jól irányzott átok világított rá Ron véleményére. Weasley kíméletlen volt, de óvatos. Nem merte egyikük sem megkockáztatni, hogy a főparancsnok újra megbüntesse őket. Ronnak cseppet sem hiányzott egy kényszer gyógykezelés a Szent Mungóban.

Malfoy auror egy kicsit megperzselődött, persze nem túl súlyosan, ezt még diszkréten el tudta fedni pár ruhadarabbal. De aztán hamar tisztázták a helyzetet, nos, akkor is megpörkölődött egy kicsit, de végül Ron úgy döntött kimaradt Draco és Hermione bimbózó kapcsolatából, s ebben a testét elborító gennyes keléseknek nagyon sokat segítettek. Az egymásnak adott monoklikról nem is beszélve…

hozzászólások: 0