2. fejezet
Minisztériumban

– Befelé, rohadék! – szólt a dörgedelmes mély bariton, majd fél kézzel meglökte a megbilincselt bűnözőt. Mérhetetlen düh sugárzott belőle, ráadásul csurom vizes is volt. Kint tombolt a vihar és a zuhogó esőben üldözni valakit nem volt éppen a világ legfelemelőbb dolga. Draco Malfoy pedig pontosan ezt akarta megtorolni. Csak egy rutin járőrözésnek indult, amikor is belebotlott egy bűnözőbe a Zsebpiszok köz és az Abszol út kereszteződésénél. A bűnöző éppen az Abszol úton lézengő diákoknak akart eladni olyasmit, amit nem kellett volna. Draco még mindig magában morgott valamit a mai oktatásról és a gyerekek biztonságáról.

– Nem csináltam semmit – sápítozott a férfi továbbra is, de nem állt ellent. Jelenetet akart rendezni, viszont ezt a Minisztérium épületében senki sem akarta észrevenni. Szerencsére az auror parancsoksághoz külön úton kellett menniük, ami mentes volt a kíváncsiskodóktól. Amikor erre a gyanúsított is rájött, nos, már cseppet sem volt olyan együttműködő.

– Na persze. Megfuttattál és utálok futni – morogta mérgesen Malfoy. – Tudod, mit teszek azzal, aki keresztbe tesz nekem? Nem tudod? Azt lecsukom!

– De én csak egy egyszerű üstárus vagyok… – Puff, a férfi felkenődött a falra. Draco nyers erővel nyomta neki a kemény felületnek a kis pondrót. Mást nem is érzett iránta csak tömény gyűlöletet. Nem volt rá kíváncsi, hogy milyen mesével állt elő, Malfoy megszállottan üldözte azokat, akik fiatal gyereket próbáltak rávenni sötét dolgokra.

– Na, idefigyelj, te kis pondró! Ha csak egy egyszerű üstárus vagy, akkor miért árultál ördöggyökeret? – Tért rá lényegre a szürke szemű törvényőre a bűnöző által elkövetett bűntettre.

– Csak a köszvényemre kellett – vinnyogta a szerencsétlen, de Draco még jobban hátracsavarta kezét. Azért használta a nyers erejét, mert félő volt, hogy varázslattal előbb terítené ki a férfit, minthogy a tárgyalására sor kerülhetett volna. – Aúú ez fájt!

– Két hónap Azkaban majd segít azon a köszvényen. Ne nézz gyengeelméjűnek! Tiltott bájital hozzávalókkal üzletelsz. – A bűnöző tehetetlenül ficeregni kezdett a szorult helyzetében, de nem volt innen menekvés. Az auror nem kegyelmezett neki, komolyan vette az esküjét és hajthatatlan volt. Draco szorítása enyhült és hagyta levegőhöz jutni a pondrót.

– Ez aurori brutalitás! – sipította a férfi, majd ismét találkozhatott a fallal. Draco megfogta, s az ingénél fogva, fél kézzel felhúzta egészen szemmagasságig a férfit. Bűzös leheletű alak rettenetesen idegesítette.

– Eltörted a szolgálati seprűmet, rohadék. Érthető, ha némiképp morcos lettem. Most pedig irány a lift. – Taszított még egyet a vonakodó, sápítozó bűnözön és haladtak tovább. Draco egyik kezében a kettétört seprű roncsait, a másikban pedig a simlis gazember grabancát tartotta. Még mindig vizes volt a ruhája, mert nem volt ideje megszárítkozni, rögtön idejött, hogy minél előbb kihallgathassák a gyanúsítottat, aztán rács mögé kerülhessen. Hanyagul megrázta a vizes tincsekbe összeállt haját, aztán a férfit maga után vonszolva indultak tovább a folyosón.

Rettentően dühös volt, amit a törött seprű és az Abszol úti üldözés csak tetézett. A bűnöző tovább nyafogott és fűt-fát ígért Dracónak, ha szabadon engedi. Ugyan mivel lett volna képes megvesztegetni egy Malfoyt? Már régen nem tartotta sokra a családi örökséget, de ez nem ölte ki belőle a gőgös arisztokrata viselkedést.

Miután megelégelte a vinnyogást, ökle találkozott a szerencsétlen gyomorszájával. Malfoy nem találta a mugli módszert a legelegánsabbnak, de jelen pillanatban jól esett kiereszteni egy kicsit a gőzt. Mostanság gyakran volt erre szüksége és valahogy jobban érezte magát attól, hogy a héten már az ötödik bűnözőt juttatta rács mögé. A híre lassan kezdett elterjedni a Zsebpiszok közben és kitértek az útjából.

– Mocskos halálfaló ivadék – üvöltötte a gyanúsított mérgesen, majd újra szabadulni akart. De a rángatózása teljesen felesleges volt. Bár Draco nem figyelt túlzottan rá, igyekezett kizárni ezeket a megjegyzéseket és nem reagált rájuk egyáltalán. Milyen jó lett volna, ha ma inkább az irodában marad és befejezi a jelentéseket. Nem érte meg Markovval elcserélnie a holnapi Abszol úti műszakot, legalábbis az eső miatt biztos nem.

Viszont azt nem is sejtette, hogy a lifteknél lesz még valaki, aki bonyolítja a napját, ami már így is maga volt a megtestesült káosz. Azonnal felismerte a nőt, pedig neki háttal állt. Hermione Granger limezöld talárban várta a liftet. Idegesnek tűnt, nem túl gyakran fordult meg itt, és olyankor Draco rendre belefutott a gyönyörű nővé érett boszorkányba. A férfi nem is tudta megmondani, hogy mi volt vonzóbb benne: az hogy dobta Weasleyt vagy a nőies idomai a talár alatt.

Ez a viselet egyértelműen gyógyítók egyenruhája volt, viszont Draco tudta, hogy egykori iskolatársa a Szent Mungó kutatási részlegénél dolgozik. A dolgozik enyhe kifejezés volt. Potter és Weasley állandóan arról panaszkodtak, hogy Granger folyton a kutatólaborban van és megszállottan dolgozik valamin, mellette pedig továbbképzésre jár, hogy ő lehessen a legszuperebb javasasszony a világon. Malfoy csak nevetni tudott ezen, még mindig nem kedvelte egyik volt iskolatársát sem.

A boszorkány megfordult, amikor meghallotta a közeledő páros lépteit és félreállt. Idegesen karba tette a kezét, és amikor barna tekintetét Dracóra emelte az arca megfeszült. Zavartan a füle mögé tűrte az egyik hajtincsét. Mindketten biccentettek egymásnak.

– Gyógyítói vészhelyzet van, Granger? – szólította meg köszönés nélkül Draco. – Valaki lenyelt egy doxit már megint a negyediken?

– Rád férne némi bűbáj. Szörnyen nézel ki! – válaszolt Hermione. Rettenetesen feszült volt és ezen nem segített egy minden lében kanál mardekáros sem. Malfoy valóban rettenetesen nézett ki, bár nehéz volt megmondani, hogy a sárfoltoktól, vagy a vértől, vagy az arcára tapadt vizes, koszos trutymótól. Láthatóan a férfit nem zavarta ez, sőt még a szokásos vigyort is képes volt felölteni.

– Látnád az áldozatomat – válaszolt derűsen Malfoy. – Oh, de nézd, csak itt is van.

– Aha, látom. Neki is kellene pár bűbáj és gyógyító kenőcs – javasolta a gyógyító nő. A bűnöző ezt hallva elkezdte a lábát masszírozni és fájdalmas képet vágni.

– Ja, ő? Vele nincs semmi gond. Általában így szokott kinézni, csak most az eső miatt rosszabbul fest, nem igaz?

A gyanúsított morgott valamit, de egyikük se értette micsodát, talán jobb is volt így.

– Na persze – vonta meg a vállát a boszorkány.

– Segítsen kisasszony ez a halálfaló meg akar ölni – próbálkozott a bűnöző és könyörgő tekintettel egy lépést tett Hermione felé, a boszorkány elkerekedett szemmel tett egy lépést hátra. Malfoy ezt látva cseppet sem gyengéden rántotta vissza a férfit maga mellé.

– Elég legyen, Sweeney! – csattant fel Draco. – Te is tudod, hogy ezzel nem mész semmire. A kisasszony nem tud rajtad segíteni.

– Azért a sérüléseit meggyógyíthatom – szólt közbe a nő előzékenyen. – A szabályzat…

– A Szent Mungónak vannak szabályzatai? – vágott a szavába Draco.

– Bizony vannak…

– Na, akkor azokat nézegesd, és ne az én munkámba szólj bele! – közölte jeges kimértséggel az auror. – Én sem kérdezgetem, hogy mit keresel itt kísérő nélkül.

– Amúgy sem lenne semmi közöd hozzá – vágott vissza a boszorkány. A liftajtó ekkor egy kattanással kinyílt.

– Engedj előre, kérlek, a kis barátommal! – Hermione összehúzta a szemöldökét. A gyanúsított férfi még mindig nyöszörgött és a fájó tagjait dörzsölgette. Egészen a lift hátsó felébe hátráltak, majd Hermione is beszállt melléjük.

– Mi történt egyébként ezzel a szerencsétlennel? – kérdezte végül némi kíváncsisággal. – Tele van zúzódásokkal.

– Elesett a fürdőkádban – közölte vigyorogva Draco, majd megrázta a vizes hajtincseit. –Mindennapos eset. Nem is untatnálak vele.

– A fürdőkádban, mi? – csóválta meg a fejét a gyógyító. Malfoy csak gúnyosan vigyorgott, majd megvonta a vállát.

– Az auror parancsokságra légy szíves, sajnos mindkét kezem tele van. – Hermione meglepődött a férfi udvarias hanghordozásán, de nem tette szóvá. Cseppet sem akart veszekedni, főleg a mai nap után. Egyszerűen a düh és zsibbadtság lett úrrá rajta, amivel nem tudott mit kezdeni. Most Harryék társaságára vágyott és abban reménykedett, hogy ők meg tudják vigasztalni és némileg lelket öntenek belé.

– Engedj el, és akkor megoldódik a probléma a kezeddel– szólalt meg a bűnöző dörzsölt mosollyal, de Dracót nem tudta továbbra sem meghatni.

– Te csak fogd be! – szűrte a fogai között. – Eleget beszélhetsz még a kihallgatásodon, te patkány. Az ilyeneket, mint te örökre be kellene zárni és elvenni a pálcátokat is. Még a muglik között sem lenne szabad élnetek.

– Merlin bütykeire, csak a köszvényemre kellett az ördöggyökér – sápítozott továbbra is. Draco fáradtan felnyögött, majd újra felemelte a hangját.

– Ki fogja ezt neked elhinni? Granger, elmondanád, kérlek, hogy mégis mire jó az a növény? Mégis csak te vagy a szakember. – Hermione meglepődött a felkérésen és Draco hanghordozásán is, valahogy teljesen újszerű volt a számára. Persze a lexikon funkciója azonnal bekapcsolt és azonnal válaszolt.

– Bódultságot, hallucinációt és eszméletvesztést. Függőséget is okozhat, mostanság ezért kedvelik annyira… Álljunk csak meg! Miért is kellett volna ez a növény? – kérdezte a gyógyító gyanakodva.

– Csak el akartam felejteni a köszvényemet – próbálkozott a bűnöző. – Ez csak nem bűn? Iszonyatosan fáj.

– Mi aurorok nem szeretjük, ha gyerekeknek árulnak ilyeneket a magadfajta csúszómászók. – Azzal a törött seprű egyik darabjával rendre utasította a férfit, aminek az egyén nem igazán örült, de Draco még egy adag feszültségtől szabadult meg. – Ha nem lenne itt egy hölgy, akkor nagyobbat kaptál volna. Azok a fiatalok egyáltalán nem is tudták, hogy mit tesznek. Csak a pénzüket akartad, de nem gondoltál arra, hogy három életet döntesz romba.

– Fel foglak jelenteni, azért amit teszel te kis halálfaló ivadék! Majd az ügyvédem el fog intézni. A kis hölgy pedig mellettem fog tanúskodni.

– Mit is mondtál, Malfoy, gyerekeknek akart eladni drogokat? – vágott közbe Hermione. Már kezdett ő is mérges lenni a bűnözőre, ráadásul felfortyant, amikor fel akarta használni, mint tanút a céljaira.

Granger tisztában volt azzal, hogy mostanság rengeteg negatív kritika éri az aurorokat, még a Próféta is foglalkozott ezzel a témával. Amit azonban nem írtak meg az az, hogy manapság újra divat lett a fekete mágia és Voldemort régi eszméi újra bekúsztak a varázsvilágba, megmérgezve pár ember fejét.

– Egy tucat gyökeret ráadásul – válaszolta Draco. Hermione arca újra megfeszült és ösztönösen cselekedett. Egyetlen egy villanásnyi pillanat volt, amikor a benne felgyülemlett feszültség utat talált magának és nem a szokásos hideg fejjel, megfontoltan cselekedett.

– Stupor! – mondta ki az átkot a boszorkány. A kékes villanás betöltötte a liftet, egy pillanatra elvakította az aurort és a gyógyítót, a vinnyogó gyanúsított ájultan terült el a lift padlóján. Feje fájdalmasan koppant. – Hmm, csak elájult.

Draco megkönnyebbülten nyögött fel, amikor felszabadult a karja. Elégedetten mozgatta meg a vállát. Vigyorogva nézett a boszorkányra, aki halványan elpirult.

– Tényleg, észre sem vettem. Szegény pára, biztosan kevés itt bent neki a levegő – sajnálkozott színpadiasan a varázsló.

– Te láttál valamit? – kérdezte Hermione ártatlanul. Malfoy most egy újabb, nagyon széles gúnyos mosoly kíséretében válaszolt.

– Nem semmit sem. Biztosan magától ájult el – bólogatott Draco, majd megmozgatta az elzsibbadt tagjait. A seprű maradványokat rádobta az ájultan heverő Sweeneyre, aztán hátrasimította a szőke haját, ami még mindig nedves volt. Hermione eközben eltette a pálcáját és elégedetten elmosolyodott.

– Ez igazán jól esett. – Nem akarta hangosan kimondani, de annyira megkönnyebbült most. Persze az egész helyzet szürreális volt, képtelenség, mégis megtörtént. Malfoy hátravetette a fejét és felnevetett.

– Ha nem ismernélek, akkor azt hinném, hogy mardekáros voltál – szólalt meg az auror és hanyagul nekidőlt a lift falának. – Nem is gondoltam volna, hogy vannak ilyen tulajdonságid, Granger. Igazán imponáló. Ha jóban lennénk, akkor elhívnálak valahova.

– Nehéz nap – vonta meg a vállát Hermione, de láthatóan igyekezett Draco megjegyzéseit figyelmen kívül hagyni. De a szürke szempár tekintetétől megborzongott, valamiért most nagyon melege lett hirtelen.

– Nekem is, nehéz napom volt. – Mutatott az ájultan fekvő férfire és a törött szolgálati seprűre. – Már négy hónapja megvolt ez a seprű, és kezdtem megszeretni. Potterékhez mész?

– Máskülönben mit keresnénk az auror parancsnokságon? – nevetett fel halkan.

– Tudom is én. Talán mert zaklatnak vagy feladod magad, mert elkábítottál egy gyanúsítottat a liftben. – Draco ártatlan tekintettel találgatta az okokat.

– Azért ez nem akkora bűn – válaszolt a nő.

– Meg sem mondom, mit kaphatnál ezért. Ámbár láttam, amikor a gyanúsított megpróbált molesztálni, ráadásul a zsarolás sem szép dolog.

– Beidézhetnek tanúnak?

– Nem valószínű. Néha jól esik rosszat tenni. Nem igaz? – mosolyodott el ravaszul Draco. – De azért olyasmit ne tegyél, amiért rács mögé küldhetlek. Előlem nem sokan szökhetnek meg.

– Arról te soha nem fogsz tudni, ha olyasmit teszek, ami törvénybe ütköző – vágott vissza Hermione.

– Erre ne vegyél mérget, kislány! Ha ki akarod engedni a gőzt sokkal jobb módja is van, mint bűnözőket megátkozni.

– Te már csak tudod.

– Potterék fecsegtek neked erről-arról, igazam van?

– Nem. Láttam azt, akit a múltkor elkaptál. Moonroe volt a neve. Többszörös bordatörés, átokheget és már nem emlékszem, hogy mi még – mondta a boszorkány. – Malfoy, neked sem így kellene kiereszteni a gőzt.

– Láttad volna mit csinált azzal a kislánnyal az a szerencsétlen – vágott vissza Draco mély bariton hangon, amivel a jeget is képes lett volna megrepeszteni, és egészen közel hajolt Hermionéhoz, csak egy pár centi választotta el őket egymástól. – Nem bírom, ha egy gyereket bántalmaznak. Évekig zaklatta a kis boszorkányt, mire a szülei rá nem jöttek. Imperius átokkal csalta ki a házból. Ezekről pedig nem írtak a lapok… Én azt mondom, hogy csak azt kapta, amit megérdemelt… Csak a rend kedvéért elmondom, hogy fél éjszaka üldöztem azt a szemetet mire el tudtam kapni. Kiugrott a vállam és engem is jó pár átokkal eltalált.

– Sajnálom, nem tudtam – szabadkozott Hermione, és együttérzően nézett Dracóra. – Hidd el nem akartam a munkádat bírálni!

– Mindenki ezt teszi – nevetett Draco, majd újra tisztes távolságba húzódott. – Hülye kölyökként elkövettem valamit, amiért még most is beskatulyáznak. Miért te lennél, aki meglátná bennem azt, aki most vagyok?

– Nézd én…

– Hagyjuk, Granger! Feltehetően soha nem fogunk újra beszélni, így kár lenne feltárni egymás előtt a lelkünket. Túlságosan rövid a liftút ennyi beszélgetéshez.

A lift közben egy kattanással újra kinyílt és utat engedett neki.

– Megérkeztünk – szólalt meg a férfi. Magához térítette a szerencsétlen gyanúsítottat, aki nyögve feltápászkodott. – További szép napot, Granger!

– Neked is, Malfoy!
Aztán mindketten az ellenkező irányba haladtak tovább.

hozzászólások: 0