25. fejezet
Váratlan látogató

Hermione szótlanul figyelte, ahogy Milo kérdés nélkül előveszi a felmosórongyot, aztán vizet tölt az egyik vödörbe. Bele kellene-e ebbe az ügybe szólnia? – tanakodott magában, miközben betolta a nyitott fiókot. A fiatal varázsló a kelleténél erősebb tette le a vödröt, majd elfintorodva töltött tisztítószert a vízbe. Megvakarta felnyírt frizuráját. A boszorkány megcsóválta a fejét, nem kellett nyomozni, hogy tudja, Draco most igazán messzire ment. Elképzelte a férfi elégedett képét, miközben pálcával a kezében áll, és gúnyos vigyorral figyeli Milót. Miért is lepődött volna meg ezen a viselkedésen? Félszemmel továbbra is figyelte a felmosó fiút, szín szerint sorba rendezte az gyógyításról szóló könyveket, az idegessége egyre nőtt és nőtt. Micsoda egy idióta… Meg kellett mondania neki, el kellett rendeznie… Nem bírt tovább itt maradni. Malfoynak meg voltak számláva a percei.

– Muszáj átmennem hozzá – morogta végül és ledobta az aktákat az asztalra, egy cseppet sem érdekelte, hogy minden szétszóródik.

– Nem kell, Hermione – ellenkezett Milo, de látta, hogy újdonsült főnöke semmire se hajlandó hallgatni. – Mi lenne, ha inkább valamivel elfoglalnád magad?

– Ne vitatkozz velem! – csendesítette le a boszorkány. Az ifjú Malfoy fájdalmas nyögést hallatott, még soha nem veszekedett senki sem miatta ennyit. Még a szülei sem, pedig Merlinre nagyon megnehezítette olykor a dolgukat. Szíve tájékát összeszorították a feltörő érzések. – Látom, hogy szenvedsz. Hogy a fenébe viselkedhet, így az a tuskó?

– Nagyfiú vagyok. Nem kell aggódnod miattam – sóhajtott fel a fiú végül. – Nem kell senkinek sem sajnálnia. Különben is cukkoltuk egymást. Így megy ez mardekárosok között.

– Ezt nem mardekár-mardekár alapján fogjuk eldönteni – kötötte az ebet a karóhoz, majd gyorsan lerángatta magáról a köpenyt, alatta fekete overál volt rajta, amit a derekán megköthetett egy övvel, és fehér tornacipő. Haját pedig egy fonatban a bal vállára fektette. Nem volt hagyományos öltözet, de kényelmes volt.– Ő a gyámod és felelősséggel tartozik érted. Nem gyerekes játékokat kell játszanotok.

– Nem ért törés. Se semmilyen más egyéb. Csak hiányoznak az otthoni cuccaim, meg… mindegy… Ne foglalkozz vele! Megoldjuk.

– Pont ezekről kellene tudnia annak a taplónak a túloldalon – mutatott Draco házára Hermione. – Miért nem mondod meg neki?

– Mert azt mondta, hogy elvisz.

– Oh, értem.

– Látod. Alakulnak a dolgok – mondta Milo, de ezt egy kicsit magának is megnyugtatásul. – Kérlek, hagyd most ezt.

– Akkor is átmegyek – tette karba a kezét, és kihívóan felemelte a fejét.

– Nem kell. Inkább mondd meg, hogy miben tudok még segíteni?

– Ez a padló nem is olyan tiszta.

– De… Oh, a francba – most vette csak észre, hogy sikerült végig járnia a saját munkáját.

– Míg befejezed, addig megbeszélem Dracóval, amit akarok. Addig vigyázz nehogy valami történjen, és azonnal értesíts, ha beteg jön!

– Rendben van, megértettem.

– Helyes. Sietek vissza.

– Igazán nem szükséges. Csodálatosan elleszünk… a padló és én…

Hermione ezt már nem hallotta, mert akkor már elindult a szomszédba.

***

Csengettek, soha senki sem csenget. Draco éppen legjobb álmából ébredve ült fel az ágyban. Még benne volt az álomban és egy fél perc még kellett, hogy felfogja csengetnek. A reggeli tréfa után muszáj volt kipihennie magát. Elég sokáig fent kellett maradnia, hogy kivitelezze az egész hadműveletet. Elcsigázottan törölte meg a szemét, de nagyon megkívánt egy csésze forró kávét. Nem igazán törődött az öltözködéssel, hanem levánszorgott az emeletről.

– Ki az? – morogta kelletlenül, aztán kinyitotta az ajtót. Soha nem számított rá, hiszen olyan ritkán látogatta meg. Ez igazi meglepetésnek számított – Anya!?

– Mi lenne, ha beengednél, és nem állnék kint a házad előtt? – unszolta derűsen, de ez inkább leckéztetésnek hatott. – Már az is megalázó, hogy ennyit váratod anyádat a küszöbön.

– Fáradj beljebb! – invitálta Draco beljebb. – Minek köszönhetem a látogatásodat?

– Indok is kell, ha meg akarom látogatni a fiamat? – szegezte neki a kérdést Narcissa. – Szép időnk van, már voltam az Abszol úton, és akkor jutott eszembe, hogy mi lenne, ha meglátogatnálak. És miért nem öltözöl fel? Úgy flangálsz itt, mint a mugli szatírok.

– Nem vagyok szatír, de rendben – morogta, majd magára varázsolt pár ruhát, amik ott feküdtek az egyik fotelban. Mosásra vártak, viszont még nem jutottak el a szennyesig. Draco csak remélni merte, hogy nem Milo egyik pólóját varázsolta magára.

– Felöltözött mugli – csóválta meg rosszallóan a fejét. – Mi ez a borzalom? Úgy látom, hogy át kell néznem a ruhatáradat. Draco komolyan mondom, kezdek aggódni érted. Költözz vissza a kúriába, hogy a gondodat viselhessem. Rossz nézni…

– Nem szükséges a ruhatáramat felbővíteni – szólalt meg nyájasan. Még csak az kellett volna, hogy az anyja öltöztesse. Régen kinőtt már ebből a korból, és esze ágában sem volt visszaköltözni a kúriába. Inkább mászkált kifakult AC/DC pólóban, muglinak öltözve, mint élt egy fedél alatt anyjával, aki árgus szemekkel feleséget vadászott neki.

– Adnod kell a megjelenésedre! – folytatta Narcissa a beszélgetést, immáron a nappaliban. –Itthon sem hanyagolhatod ezt. Mi lett volna, ha egy hölgynek nyitsz ajtót, aki nem a családtagod, és meglát így?

Draco egy pillanatra elvigyorodott. Granger kipirult arcára gondolt, amint állt az ajtóban, és idegesen a száját harapdálta volna. Csak a csókjára tudott gondolni, és abban semmi megbotránkoztató nem volt. Abban viszont bőven, amit a csók után művelni akart a boszorkánnyal.

– Mit szólnál egy kis narancsléhez? – váltott témát élesen. – Saját magam termeltem és kézzel facsartam.

– Felöltözött, gazda mugli. Ha az apád látna…

– De hála Paraselsusnak már nem látja a fia szégyenletes viselkedését – szólalt meg színpadiasan. Imádta azt a drámai felhangot, amikor anyja apját emlegette, és ő reagált rá. Tudta, hogy ezzel mennyire megbántja őt, de neki segített elviselhetőbbé tenni a régi sor fájó emlékeit. – Bele halna újra.

– Miért kell mugli módszereket használnod? – fakadt ki Narcissa, és végignézett a házon. Annyira kétségbe volt esve, hogy arra nem voltak szavak. Lucius, Merlin nyugosztalja, itt hagyta mindenféle útmutatás nélkül, ő pedig az első pillanatban kudarcot vallott a fiúknál. Csak arra nem emlékezett, hogy Lucius már előbb, a gyermekük iskolás évei során, elszúrta Draco nevelését. – Nem vagy kvibli, Merlin szerelmére!

– Mert élvezem, és néha jól esik a fizikai munka. Mi a baj ebben? Ez is ugyanolyan tisztességes szakma, amint aurornak lenni.

– Jól fog esni egy kis narancslé, köszönöm – sóhajtott Narcissa, majd kihúzta magát és felemelt fejjel elindult hátsókertbe. Nem kommentálta fia újabb arcátlan viselkedést. Noha már régen feladta, hogy a lelkére beszéljen. Ennek ellenére örök vita volt ez közöttük.

A férfi fáradtan felsóhajtott. Mégis mi történt, hogy az anyja végre kimozdult otthonról? Pálcájával a narancslé és a poharak felé pöccintett. Alig készült el, amikor dörömbölés hallatszott az ajtóból. A varázsló megforgatta a szemét, majd elindult.

– Beszélnünk kell! – nyitotta ki az ajtót Hermione, s úgy viharzott be, mintha legalább haza jönne. Ő legalább tudta, hogy sosem szokás Malfoynál csengetni. – Áh, szép a pólód.

Draco lenézett magára, valamilyen AC/DC együttest ábrázoló kifakult mintát látott. Mégis mi a bánatos bólintér lehetett ez? Most tudatosult benne, hogy tényleg valami olyasmit sikerült felvennie, ami cseppet sem az övé. Mindegy is… Csak vészelje át ezt a délelőttöt.

– Francba, ez nem is az enyém. De neked is szép reggel, Granger! Minek köszönhetem a látogatásodat? – deja vu mintha már mondta volna ezt ma. – Csinos vagy ma!

– Indok is kell a látogatásra?

– Nem ártana – mosolyodott rá ravaszul. – Bár, ha jobban meggondolom, nekem van okom. Gyere ide, Granger, adj egy csókot, mert nagyon pocsék egy délelőttöm van!

– Milo miatt jöttem át. – A varázsló felnyögött, teljesen lelombozódott, annyira, hogy még a narancsleves tálcát is alacsonyan lebegtette a háta mögött. – Hogy képzeled, hogy megnyomorítasz egy gyereket?

– Hagyj már békén! Nem kínoztam meg, csak levágtam a haját. Tudom, hogy gyerekes volt, amit tettem, de néha… Mardekáros dolog, nem kell ebből nagy ügyet csinálni. Ha akarod, most átmegyek, és visszanövesztem a haját, aztán bocsánatot kérek, ahogy remek nevelésű, arisztokrata fiúként kell.

– Draco, meddig kell várnom még? – hallatszott ki Narcissa hangja.

– Szóval vendéged van – tette karba a kezét Hermione, és elöntötte a féltékenység hulláma. Tudta, hogy nincs köztük semmit, de mégis mostanában máshogy gondolt Malfoyra, olyan… Ahh, de akkor is egy patkány maradt. – Egy nő.

– Boszorkány – javította ki Draco, majd halványan elmosolyodott. – Pontosan bánjunk a címkékkel, ha kérhetem. Ráadásul egy nagyon veszélyes mágus hölgyről van szó. Kíméletlen…

– Nem tudtam – húzta fintorra a száját. Draco nem állhatta meg, hogy el ne mosolyodjék. – Akkor nem is zavarlak. Mikor végzel, mikor beszélhetünk?

– Nem kell ennyire tüskésnek lenned. Este átmegyek hozzád, és felvidítalak. Merlinre, évek óta nem játszottam robbanósat.

– Igen? Nagyon vicces vagy. De nem fogod átlépni se a küszöbömet, Draco Lucius Malfoy! – ígérte vészt jósló tekintettel. – Teszek róla, hogy eltörjön véletlenül a lábad, ha megpróbálod.

– Harapós vagy, de nekem így is tetszel. Mondd csak milyen ruha ez? Nagyon bejön. – Szemtelenül megérintette a masnira kötött szövetövet, aztán gyengéden meghúzta. A ruhadarab meglazult, pontosan úgy, ahogy ő várta. Hermione rögtön kipirult, de nem tudott semmilyen sértést a fejéhez vágni, mert megzavarták őket.

– Kisfiam, tudom, hogy nincs házimanód, de nem túlságosan nagy fáradtság kitölteni egy pohár frissítőt… Áh, Miss Granger, minek köszönhetjük a látogatását? – Narcissa kedélyes hangja szakította meg az évődésüket. Hermione mérge egy csapásra elpárolgott, és már ő is tudott mosolyogni.

– Jó napot, Mrs Malfoy! Hogy van? – érdeklődött udvariasan, aztán még mindig pirulva elmosolyodott.

– Remekül. Persze, nem bánnám, ha a fiam végre rendes házigazda szerepét játszaná, és nem az előszobában kellene toporognunk. Draco, meglehetősen sokat vesződtem a neveléseddel, mi lenne, ha legalább egy kis vendégszeretet mutatnál?

– Nem is zavarnék. Később is ráér Milo ügye – mosolyodott el negédesen. – Elnézést kérek, amiért megzavartam önöket!

– Nem hinném, hogy ráér az az ügy – vágott közbe Narcissa. – Magam is az ifjú Milo Malfoy miatt jöttem.

– Micsoda véletlen – csóválta meg a fejét Draco és megvakarta az arcát. – Hát akkor miért nem beszélnénk meg együtt?

– Miért is ne tennénk? Akkor menjünk át mindannyian a kerthelyiségbe – invitált mindenkit Narcissa, mintha az övé lenne az ingatlan. Elegáns csuklómozdulattal intett a tálca felé, ami méltóságteljesen repülni kezdett, s hasonlóképpen indult el utána. A fia és Hermione lemaradtak.

– Szóval boszorkány van nálad? – tette csípőre a kezét. Nem is gondolta, hogy az átlapolt felsőrész mennyire lekötötte az előtte álló ábrándos tekintetű varázsló figyelmét.

– A nyugat legveszélyesebb boszorkánya – morogta Draco, majd egészen közel lépett Hermionéhoz. – Majd meglátod, hogy mennyire. De előbb adj egy csókot!

– Ugyan már… kisfiam. – A férfi elcsigázottan nyögött fel.

Még egy boszorka az életében, aki teljesen lelombozta ma délelőtt. Most már majdnem elment minden kedve az incselkedéstől.

– Kíváncsi vagyok a te anyád hogy hív téged.

– Úgy sem tudod meg.

– Legilimentor is vagyok – lépett hozzá közelebb, majd közelebb hajolt, egészen a füléhez. Enyhén borostás arca súrolta a boszorkányét. – Piszkosul jó ráadásul.

– Menjünk! – fordult vele szemben Hermione. – Csak utánad, Malfoy!

A nap már magasan sütött és a fák árnyékában kiválóan lehetett élvezni a nyár kellemes melegét. Noha a közeledő felhők esőt ígértek, Draco kertjében feszült volt a hangulat. Egyedül Narcissa és Hermione tűnt derűsnek, a varázsló kimondottan morcos volt.

– Szép időnk van – kezdte a férfi, hogy megtörje a csendet. – De miért akarjuk ezt azzal elrontani, hogy Milóról beszélünk?

– Mert fontos. A családunkhoz tartozik és pontosan olyan Malfoy, mint te magad. Mellesleg, Miss Granger, Milo munkaadója, és egyszer, s mind gyógyító szemmel tudja tartani a fiatal mentális, fizikai fejlődését. Persze, csak, ha nem tévedek.

– Ezt mikor találtad ki? – morfondírozott Draco, és jelentőségteljesen karba tette a kezét. – Érdekelne, mert emlékszem abban maradtunk, hogy ez az én bulim.

– A pimaszságodat tedd félre, kisfiam! – korholta szelíden Narcissa. Valamiért az asszonyt nem érdekelte, hogy Hermione is hallja. Talán az ő részéről is ez egyfajta csipkelődés volt? Nem hiába volt a lánykori neve Black, valamennyire még visszanyúlt a gyökerekhez. – Nem illik ez a viselkedés egy Malfoyhoz, és különben is hölgyek jelenlétében kimondottan sértő a viselkedésed. Mit gondol rólad Miss Granger, ha látja ezt? Nem barlangban neveltünk!

– Rendben van, elnézést – morogta, aztán leült az asztalhoz.

– Miss Granger, most önt kérdezem. Mit gondol Milóról? Mennyire viselte meg a családja elvesztése? – Hermionét nem lepte meg a kérdés, sőt a legjobb tudása szerint tudott válaszolni is rá. Mellesleg sokkal értelmesebben volt őt kérdezni, mint Dracót, aki leginkább rosszat tudott volna mondani…

– Elfojtja az érzéseit, de úgy gondolom, hogy nehezen viseli. Egy új környezet, új emberek, merőben más, mint amit megszokott. A veszteséget nem is említem.

– Ettől féltem.

– Nem kell aggódni! Remekül kezelem a helyzetét – szólt közbe Draco, mintha megsejtette volna, hogy mire megy ki a játék. – Nem kell senkinek sem beleszólnia. Főleg neked nem, anyám, már megbocsáss a nyersségemért. Egy fiatal fiúról van szó, akit nem egy csapat nő fog megnevelni, és elkényeztetni.

– Draco, mérlegeld a helyzetedet!

– Mérlegeltem. És mérlegelem minden egyes nap, akkor is, amikor felveszem az egyenruhámat, és akkor is, amikor itthon alsógatyában flangálok.

– Egy gyerekről van szó. Nem csak magadról – próbált a lelkére beszélni Narcissa. – Te nem tudod mennyire megterhelő minden egyes apró részletre odafigyelni. Az igényeire, a táplálkozására, arra, hogy milyen eszméket követ…

– Ezt a vitát már megejtettük, anyám. Különösen kellemetlen ezt mások előtt megvitatni. Túlságosan személyes hangvételűre sikerülne, aminek következtében mindketten meglehetősen haragudnánk egymásra.

– Azt hittem, ezt nyílt titokként kezeled. Ráadásul Miss Granger, mint gyógyító és Milo munkaadója van jelen.

– Milyen jól értesült vagy… anya.

– Muszáj felkészültnek lennem, mert a fiam semmit sem közöl velem. – Tárta szét a kezét tehetetlenül Narcissa. – Nem szoktam hozzá, hogy különféle praktikákkal szedjek ki információkat másokból, hogy megtudjam, mi is történik a családunkban. Még én vagyok a Malfoy család feje, és meglehetősen nehezményezem, ha eltitkolnak előlem valamit.

– Semmit sem titkoltam el előled.

– Nem? Akkor miért nem értesítettél, hogy a gyermek nyári munkát vállal?

– Mert úgy gondoltam, hogy jót tesz neki, ha elfoglalja magát. Különben is nem gondoltam, hogy érdekelni fog a sorsa. Mielőtt még összemarjuk egymást. Szándékomban áll minél többet foglalkozni vele, és nem fog elkallódni. Lehet, hogy nem vagyok, és nem leszek az év gyámja, de elbírok a helyzettel.

– Nincs kétségem afelől, hogy Draco remekül fog boldogulni – szólalt meg Hermione. – És itt vagyok a szomszédban, így nem hiszem, hogy aggódni kell. Berendezte a fiú szobáját, helyet csinált neki, és elfogadja. Milo is éppen eléggé megnehezíti Draco dolgát. Sajnos kamasz, és próbálja megtalálni a határokat.

– Nyugodtabb lennék, ha egy házimanó is lakna itt.

– Ezt már megbeszéltük…

– Viszont akkor még csak rólad volt szó. Az önállósodásod és a lázadó korszakod úgy hiszem már lejárt és ideje megkomolyodni. Vagy nem így van?

– Csak rám akarod tukmálni az egyik manódat. Igazam van?

– Szó sincs erről.

– Akkor egyezem bele, ha olyan manót találunk, aki fizetségért dolgozik. – Hermione felvonta a szemöldökét és örült neki, hogy nem kortyolt bele a narancslevébe, mert most biztosan kiköpte volna.

– Arcátlanság! – emelete fel a hangját Narcissa.

– Nem, anyám! Ez a józanész. Nem akarok a mai trendekkel szembe menni és kivívni mások haragját. Vagy talán Dobby nem a mi házimanónk volt?

– Azt hiszem, hogy örökséged eladományozásával már éppen eléggé kivívtad az emberek rokonszenvét. – Hermione újra megütközve nézett az egykori mardekárosra, aki most boldogabb nem is lehetett volna, ráadásul az elégedett mosolyából következtetve az volt élete egyik legeuforikusabb pillanata, amikor aláírta a papírokat.

– Anya, kérlek, ne kezdjük megint! Főleg, hogy Hermione itt van…

– Gondolom a szülei boldogok, hogy nem csinált semmilyen esztelenséget.

– Kitöröltem az emlékeiket és száműztem őket Ausztráliába – mondta egykedvűen Hermione. Draco bocsánatos bűn arccal megértően nézett a boszorkányra.

– Hálátlanok a mai gyerekek – csóválta meg a fejét Narcissa.

– Ne ostorozza magát! Legalább igyekszik az átlagos varázslóéletbe beilleszkedni, és nem ész nélkül költi a pénzét.

– Persze, mert nincs neki pénze – morogta Mrs Malfoy.

– Azért ez nem teljesen igaz – vetette ellen Draco.

– Elmesélted, hogy mire költötted a családi vagyont? – sziszegte az anyja még mindig dühösen. A varázsló ellenben még mindig imádta a témát. Nem szokta hangoztatni, de ha szóba került, akkor sosem tagadta le.

– Még nem – vigyorgott a lehető legelégedettebben.

– Nagyon kíváncsi vagyok – várta a végkifejletet izgatottan Hermione.

– Felépítettem a Szent Mungóban egy új szárnyat és a legmodernebb felszereléssel egészítettük ki.

– A Sárkány-szárny?

– Pontosan. – A boszorkány horkantva felnevetett, s Draco követte a példáját. Narcissa rosszallóan nézett mindkettőjükre.

– Mindenesetre nagyon vicces.

– Nem hinném. A családunk vagyona, amit kínkeservesen összeharácsolt… Nem mennék bele a részletekbe.

– Ha az anyagi helyzetem miatt aggódsz, akkor jelentem felesleges.

– Ezt nevezed jó anyagi körülménynek?

– Igen. Sokan nyomorognak, anyám. Láttam egyet, s mást.

– De egy sem Malfoy.

– Emlékeztetlek, hogy évekig fagyoskodtam és éheztem az Abszol úti lakásomban. – Ábrándos tekintete és apró mosolya alapján Hermione tudta, hogy Dracónak az volt a nagy kaland és a megpróbáltatások időszaka, s minden percét imádta.

– Nos, a családi örökséged részét a józanész nem tette ki – csóválta meg a fejét Narcissa, de már érezhetően düh apró szikrái pattogott anya és fia között.

– Miért is akartál Milóról beszélni?

– Ellentétben veled, a fiúnak még lehetnek lehetőségei és fiatal még, hogy ennyire szabad szellemű legyen, mint te. Ezért elejét venném a kisiklásának.

– Ezt mégis hogyan tervezed?

– Először is eljár a társasági rendezvényekre, eseményekre, természetesen veled együtt. Aztán nyár végén meglátjuk mennyire lesz sikeres a próbálkozásunk.

– A házimanó után ezzel jössz?

– Mit gondol, Miss Granger?

– A társasági életét fel kell lendíteni. Nem hinném, hogy rosszat tesz neki, bár a furcsa… khm világ elriaszthatja, főleg, ha nincs hozzászokva. De semmiképp nem adnék hippogriffet alá, hogy azt csinálja, amit a korabeli, tehetős fiatalemberek tesznek. Jobban szolgálta a fejlődését az, ha nem kap meg minden, amire vágyik. Hamarosan felnőtt lesz és kijárja Roxfortot. A saját lábára kell állnia.

– Teljesen igaza van. De nem tekintek el attól, hogy a gyermek megismerje a köreinket, a nagyapja barátait…

– A nagyapja barátait? A Lucius és a halálfalók banda már nem menő, anya.

– Nem beszél így!

– Sajnálom, hogy ezt kell mondanom. Természetesen teszünk egy próbát, de nem ígérek semmit.

– Nos, rendben, ebben megegyezhetünk. Draco, kedvesem, mi lenne, ha hoznál nekünk egy kis teasüteményt?

– Hogyne. Csak sütök egy adagot – morogta aztán elindult a konyha felé, aztán mire beért kintről is lehetett hallani a csörömpölést.

– Hogy van Miss Granger?

– Hívjon Hermionénak. Nem szeretem, ha ennyire formálisak velem.

– Rendben, akkor hívjon Narcissának.

– Köszönöm.

Egy órával, és némi kínvallatással később Mrs Malfoy elköszönt, aztán elindult haza. Draco megkönnyebbülten támaszkodott az ajtófélfának.

– Nagyon megváltozott.

– Apám hiánya jót tesz neki – mondta egykedvűen.

– Ő is aggódik – jegyezte meg Hermione.

– Milo miatt?

– Mindkettőtök miatt. Én is aggódom.

– Ugyan…

– Láttam, amit láttam. Hallani is hallottam, amiből ezt szűrtem le.

– Nem is emlékszem, hogy mikor csókoltalak meg utoljára – váltott témát, majd magához húzta a boszorkányt. Hermione karjait Draco nyakába fonta és elgondolkodó arckifejezést vett fel.

– Tegnap este.

– Az már nagyon régen volt. Nagyon csinos ez a ruha, de nélküle még szebb vagy.

– Munkaidőben vagyok. – Tudta, hogy ez egyáltalán nem kifogás, főleg, ha Dracóról van szó.

– Milyen kár.

– Szerintem…

Nem hagyta, hogy befejezze, mert a férfi azonnal megcsókolta, minden percben erre várt volna. Talán így volt. Megint az a heves borzongás járta át mindkettőjüket. Közeledett a perc, amikor már nem színlelhetnek tovább, hogy semmi sincs kettőjük között, de addig is Draco arra eszmélt fel, hogy nyisszantó bűbájt használtak ellene, s a haja a padlóra hullott.

– Te meg mi a jó fenét csinálsz, Granger?

– Csak megigazítottam a hajadat.

– Mi a fenének?

– Így már pontosan úgy nézel ki, mint Milo.

– Ha bosszúálló lennék, akkor most kegyetlenül megbánnád ezt. – Szikrákat szórt a szeme és egyszerűen nem tudta elhinni, hogy Hermione éppen a csókjuk közepén volt képes megtenni ezt. Egy rántással, puszta kézzel vette el tőle a pálcáját, aztán a falhoz szorította. – Azt hiszem, mégis megtorlom, amit tettél.

– Mégis hogyan?

– Oh, Granger cica, majd egyszer megtanulod, hogy egy Malfoy-ja nem lehet, csak úgy játszani.

Draco szavai, puszta érintése és csókjai sötétebb vágyat ébresztett benne, mint azt gondolta volna valaha. Nem is beszélve arról, ami ezután történt…

hozzászólások: 0