31. fejezet
Bonyodalmak

Draco céltudatosan lépett be a tágas és világos előcsarnokba. Dühös volt, de ezt igyekezett palástolni. Milo nem akarta mutatni, de megdöbbent az épület nagyságán, túldíszítettségén és mérhetetlen gazdaságon, amit sugallni akart. Annyira lekötötte a bámészkodás, hogy csak gépiesen követte nagybátyját, aki magabiztosan haladt előre. Hihetetlen volt, még talán a Kensington palotánál is lenyűgözőbb. Olyan hely, amire az apja azt mondta volna, hogy a lábadat még véletlenül sem teheted fel az asztalra. A fiú egy kicsit elmosolyodott az emlék hatására, de aztán gyorsan elűzte magától. Még mindig szörnyen fájt. Mikor kiértek a napsütötte teraszra Draco megtorpant. Milónak is meg kellett állnia, de mégis így is kicsit beleütközött a nagybátyjába.

– Minden rendben, kölyök? – kérdezte a férfi. – Nem tudsz egyenesen menni?

– Semmi gond – vonta meg a vállát. – Miért álltunk meg?

– Mert beszélni akarok veled, mielőtt anyámmal találkoznál – jelentette ki a varázsló. Még mindig a fogát csikorgatta, amikor erre a találkozásra gondolt. – Figyelj arra, amit mondok!

– Ne tegyen fel a lábam az asztalra, ne böfögjek és csámcsogjak? – vigyorgott gonoszul a fiú, s nem kellett látnia Draco arcát, hogy tudja, a férfi megint a plafonon van. – És ne flörtöljek az örökösnőkkel?

– Nem érdekel, hogy le akarod magad járatni – jegyezte meg igencsak zordan. – Felőlem aztán csinálhatsz hülyét magadból bárki előtt, aki nem az anyám. Világos?

– Persze. Nem terveztem jelentet rendezni.

– Helyes.

– És mit akartál mondani?

– Azt, hogy néhány szót váltani fogom anyámmal négyszemközt.

– Igen? – intett a kezével türelmetlenül. – Haladjunk, Draco bácsi, már szörnyen várom, hogy megehessek egy zsúrszendvicset.

– Addig el tudod magad foglalni, hogy ne legyen katasztrófa? – kérdezte egy nagy sóhaj közepette, majd megmasszírozta az orrnyergét.

– Nem gond.

– Ha lehet, akkor ne igen magyarázz semmit ezeknek a tyúkoknak! – fordult felé és fojtott hangjából Milo azonnal rájött, hogy Draco valóban nem szívleli ezt a környezetet. – Persze, ha be akarsz kerülni a Szombati Boszorkányba, akkor csak hajrá.

– Címlapra?

– Dehogy – jegyezte meg sötéten. – Maximum egy lábjegyzetben.

– Akkor ez nem éri meg.

– Még szerencse.

– Nagyon néznek minket, Draco – lépett egy kicsit oldalra Milo. – Mi lenne, ha elindulnánk?

– Rendben van.

A két varázsló egymás mellett lépkedve folytatták az útjukat. Az eddig élénken csacsogó hölgykoszorú egy pillanatra elnémult, aztán fojtott suttogásba csapott át a beszélgetésük. Dracót hidegen hagyta ezeknek a nőknek a viselkedésre. Egyedül egy valakiét nem tudta figyelmen kívül hagyni. Narcissa Malfoy úgy ült a női hadsereg közepén, mintha ő maga lenne a méhkirálynő. Hiába, még mindig képes volt úgy mozgatni a szálakat, ahogy ő akarta. A fia csodálta ezért, ugyanakkor ez idegesítette ki. Udvariasan köszönt a hölgyeknek, bemutatta Milót, majd meg sem állt egészen anyja székéig.

Milo csak zavartan, szégyellősen fogadta a nagy érdeklődést. Mikor meglátta Narcissa Malfoyt kicsit megilletődve húzta ki magát, mintha össze kellett volna szednie magát a jelenlétében.

– Szervusz, anyám! – szólalt meg Draco.

– Draco, fiam! – mosolyodott el Narcissa, majd felkelt a fotelból, s apró puszit nyomott az arcára. – Végre itt vagy.

– Igen, végre – jegyezte meg, majd vett egy mély levegőt, Milo vállára tette a kezét, és kicsit előretolta. – Bemutatom neked Milo James Malfoyt.

– Nagyon örülök, Milo! – nyújtotta ki a kezét Narcissa. Átható kék szemével úgy végigmérte az ifjú Malfoyt, mintha minden vonását meg akarná jegyezni. A fiú nem értette a nő reakcióját. Milo viszonozta a kézfogást.

– Örvendek, Mrs Malfoy! – szólalt meg végül. Narcissa elmosolyodott, aztán eltűnt az az arckifejezése. Vennie kellett egy mély levegőt. Ez a fiú az életben még inkább hasonlított Luciushoz. Egyedül a szeme volt más, pontosan olyan, akár a fiáé, de ez így volt jó. Nem szabadott átadnia magát az érzéseknek.

– Hívj csak, Narcissának, kedvesem! Gyertek és üljetek le! – invitálta az asztalhoz a két varázslót.

– Beszélhetnénk egy pillanatra?

– Ejnye, Draco, vendégeink vannak.

– Oh, csak egy perc lesz, nagyon fontos.

– Reggeli után?

– Nem akarok ezzel várni – rázta meg alig észrevehetően a fejét. – Halaszthatatlan családi ügyről van szó.

– Úgy?

– Pontosan.

– Nos, akkor elnézést hölgyeim, pár perc és visszajövök. Addig kérem, vegyétek szárnyaitok alá a fiatalembert.

Draco előre engedte anyját, aztán elindultak a hátsó terasz felé. Narcissa lassan lépdelt, a fia pedig már régen előre ment volna, de tisztelte annyira, hogy ne legyen túlságosan türelmetlen. A nap már erősen sütött, amikor a boszorkány megérkezett a kőkorláthoz. Mélyen beszívta a tearózsák balzsamos illatát, amik éppen ott nyíltak az ágyásban. Imádta ezt a helyet, noha sokat volt mostanában egyedül.

– Anyám – törte meg a csendet a férfi, miután megbizonyosodott róla, hogy senki sem követi őket és nem hallgatózik.

– Draco. – Narcissa visszafordult, majd elindult a délutáni teára előkészített asztalok felé. A fia kiskutya módjára követte.

– Megint mire készülsz? – kérdezte a varázsló, majd megállt és karba tette a kezét.

– Nem értem miről beszélsz, drágám – mondta Narcissa, majd odébb mozdította egy millimétert az egyik asztali díszt. – Csak egy egyszerű villásreggelit szerveztem, ahogy minden hónap második szombatján.

– A nőegylettel vagy velem kívántál találkozni?

– Kissé elszámítottam magam – folytatta a boszorkány, úgy, hogy egyáltalán nem érzett, sem mutatott semmilyen megbánást, és egy pálcaintéssel átrendezett egy másik asztalt. – És már nem mondhattam le.

– Persze, hogy nem.

– Ez az igazság.

– Ez igazán remek – bólogatott Draco. – Olyan lett ez az egész, mint egy igazi húspiac. Úgy néznek rám, mint éhes viharmadár a bazibumm bűbájt szenvedett futóféregre.

– Ne beszélj bolondságokat, és ne legyél nevetséges! – fedte tovább az anyja, akin egyáltalán nem látszott, hogy bármit is megbánt volna. – Te ismered ezeket a hölgyeket…

– Igen, de eszemben sincs bájologni velük – jelentette ki a varázsló. – Felháborító!

– Ezt sejtettem.

– Én egy családi reggelire jöttem, ahol bemutatom neked Milót. Ezt nem akartam ennyire nyilvánosan megtenni.

– Be is mutattad – jegyezte meg az anyja.

– Nagyszerű.

– Most már elég legyen ebből a viselkedésből, Draco! – pirított rá a boszorkány.

– Milyen viselkedésből?

– A fölényes, gőgös és fennhéjázó viselkedésedből – fordult felé és jeges kék szemét Draco tekintetébe fúrta. – Nincs jogod számon kérni.

– Te is fel lennél háborodva a helyemben.

– Miért is vagy felháborodva, fiam?

– Ki akarsz házasítani, és ehhez minden egyes alkalmat megragadsz. A mai pedig különösen beletrafált. Ráadásul meghívtad Astoriát is.

– Nem kellene ilyen eszközökhöz folyamodnom, ha azt tennéd, amit mondok neked – mondta vádlón. – Tudnád, mennyire elkeserít az, hogy ennyire elhanyagolod az életedet.

– Ez sajnos nem megy parancsra. És hidd el, én boldog vagyok – folytatta Draco. – Nem kell segítened!

– Megerőltethetnéd magad.

– Anya, kérlek, ez egyáltalán nem így megy.

– A lábaid előtt hevernek a boszorkányok – csattant fel Narcissa. – Neked csak az lenne a dolgod, hogy kiválasztasz egyet, elveszed és megajándékozol egy unokával.

– Áhh, szóval ez mind rólad szól.

– Rólad szól, Draco – mondta az anyja, de vett egy mély levegőt, mielőtt folytatta a mondanivalóját. – Én sem leszek örökké veled.

– Megint helyben vagyunk – horkantott fel.

– Ne merészelj gúnyolódni, fiatalember, mert találkozhatsz az átkaimmal. Az anyád vagyok, és kötelességed megtenni, amit a családod vár tőled.

– Vegyek el egy szüzet vagy arisztokrata khmm hölgyet, és csináljam fel? Ez aztán az igazi karrier – emelte fel a hangját Draco. – Nevetséges és meglehetősen ódivatú.

– Astoria még mindig szabad.

– Nem csodálom.

– A családjával megegyezhetünk – javasolta Narcissa.

– Én nem egyezkedek senkivel – jelentette ki a varázsló határozottan.

– Greengrassék hajlandóak megbocsátani azt a kis tényt, hogy felbontottad az eljegyzést, és otthagytad Astoriát.

Draco keze ökölbe szorult, állkapcsát szorosan összezárta. A valóság egyáltalán nem volt olyan egyszerű, mint amilyennek anyja most elmondta.

– Persze arról senki sem számol be Astoria hogyan viselkedett, amikor megtudta, hogy a személyes vagyonom elúszott – jegyezte meg epésen. Halkan felnevetett, majd megvakarta a homlokát. – Majdnem egy tucat vázát uszított rám, megfenyegetett, majd egy átokkal tessékelt ki. Két nap múlva meg már mással enyelgett.

– Más lehetőség is szóba jöhet – válaszolt Narcissa, a hangja még mindig nyugodt volt. Ez rettenetesen idegesítette Dracót.

– Kicsoda? – szegezte neki a kérdést dühösen. – Kapafogú Emmaline vagy Bandzsa Mary? Vagy talán egy Roxfortban végzett zsenge leányra gondoltál?

– Tedd félre a gúnyos Ne legyél tiszteletlen, mindketten jó családból valók – mondta Narcissa, miközben megrándult az ajka.

– Nevetséges.

– Egy elrendezett házasság nem éppen rossz.

– Mert a tiétek annyira jól alakult.

– Én szerettem apádat.

– Ezt nem vitatom – folytatta Draco. – De már régen más időket élünk.

– Úgy, szóval nincs már szükséged a segítségemre?

– Ebben a kérdésben nincs.

– Értem.

– Nem kell az utamat egyengetni, anyám, én is képes vagyok rá.

– És Miss Granger? Vele mégis milyen kapcsolatod van?

– Hermionéval?

– Igen.

Draco felsóhajtott, majd egy pillanatra elgondolkodott, megfogta a korlátot, majd elfordította a fejét, s a távolba meredt. A hirtelen támadt csendben tisztán hallotta a madarak vidám csiripelését. Mi is a helyzet kettejük között? – tette fel a kérdést, majd vett egy mély levegőt. Bár képes lett volna megfogalmazni a nyilvánvalót, amit még Hermionénak sem mondott el. Különben is igencsak korai lett volna. Anyjának így hogyan mondaná el?

Narcissa fürkészve figyelte a fia ábrándos tekintetét. Valami mégis elkezdődött? Igen, pontosan így volt, ahogy gondolta. Már akkor látta a szikrát egymás iránt mindkettőjük szemébe. Ellenkezhetett volna, megtagadhatta volna az egészet, viszont nem lett volna értelme. De már annyi minden történt azóta, hogy Lucius meghalt, és az élete sivárabb lett. Draco maradt számára az egyetlen, és szerette volna, ha számára biztosított a jövő, ehhez pedig minden eszközt fel akart használni.

– Nagyon kedvelem Hermionét – szólalt meg Draco hosszú hallgatás után.

– Értem – bólintott Narcissa.

– Jobban megértjük egymást, mint gondoltam – folytatta a varázsló.

– Nem kell nekem magyarázkodnod.

– Tudom, hogy mit gondolsz.

– Közel sem tudod, fiam.

– Ha apa még élne…

– De ahogy mindig mondod, már nem él – közölte a boszorkány ridegen. – Más idők járnak, Draco. Ezt én is nagyon jól tudom.

– Akkor azt nem értem, hogy minek szervezel nekem ilyen… villásreggeliket – mormolta, majd közelebb ment az anyjához és magához ölelte. Narcissa elmosolyodott, aztán megveregette a fia izmos karját.

– Jaj, Draco…

– Ígérem, hogy egyszer megnősülök.

– Egyszer…

– Egyszer igen – mosolyodott el, aztán elengedte az anyját. – Elmegyünk Milóval.

– Nem maradtok semmiképpen?

– Nem – rázta meg a fejét. – Astoriával különben sem akartam találkozni. Másrészt a fincsi uborkás szendvicset megenném a nőegylet elől.

– Ezt kötve hiszem, Draco.

– Vigyázz magadra! Jövő héten jövök – mondta, majd adott egy puszit anyja arcára.

– Milót is hozod?

– Ha jönni akar.

– Rendben van.

Gyorsan elbúcsúztak egymástól, majd Draco elindult visszafelé. Milót néhány hölgy társaságában éppen valamiről éppen előadást tartott, amit nevetés követett. A fiú elégedetten mosolyodott el. A nagybátyja intett neki, hogy jöjjön. A fiatal varázsló udvariasan elköszönt és rohamléptekkel megjelent Draco előtt.

– Itt vagyok. Lépünk?

– Igen – bólogatott a varázsló megkönnyebbülten.

– Tök jó – szólalt meg megkönnyebbülten. – Még egy perc és behaltam volna.

– Na, jól szórakoztál?

– Egyik, másik cuki – intett vissza a fiú, aztán elindult Dracóval együtt a kúria előcsarnokába. A férfi csak a fejét csóválta Milo vigyorgására, és enyhe gúnyolódására.

– Vigyázz, mert megütheted a bokádat! – jött a jó tanács a tapasztalt varázslótól. – Remélem, hogy nem nyíltál meg nekik, és nem mesélted el az egész élettörténetedet.

– Nem – rázta meg a fejét. – Elmeséltem nekik, hogy a Minisztériumban dolgozom aurorként, ahogy te.

– Ugye csak viccelsz? – horkant fel Draco. – És elhitték?

– Nem, viccelek, de igen elhitték.

– Merlinre!

– Mit vagy úgy oda, ha egyszer nem érdekelnek? – vonta meg a vállát Milo. – Nagyon tetszett, amikor elmeséltem nekik néhány veszélyes esetet.

– Nem is akarok tudni erről – morogta Draco, majd elindult a kandalló felé, belemarkolt a párkányon lévő, míves, ólomüveg tárolóban lévő porba. – Felkészültél?

– Az meg micsoda?

– Hopp-por.

– Oh.

– Nem hallottál még róla?

– Nem én.

– Mit tanultok ti mai gyerekek a Roxfortban? – mormolta Draco.

– Sok minden mást – vonta meg a vállát Milo. – Jóslástan például egészen jól megy. Meg tudom jósolni, hogy még egy mondat és eldurran a fejed.

– Szóval még nem utaztál ilyennel? – kérdezte a férfi, de egyáltalán nem akart gúnyolódni.

– Nem – rázta meg a fejét. – Mugli vagyok.

– Nem vagy mugli, csak muglik között nőttél fel – tette helyre Draco, majd megragadta a másik kezével a fiatal varázslót, aztán magával húzta a kandallóhoz.

– Most meg mire készülsz?

– Maradj nyugton! Kapaszkodj és húzd be könyöködet!

– Nem hoppanálhatnánk? – kérdezte Milo kicsit félve. – Ez nem tűnik bizalomgerjesztőnek. Ez a tűz nem éget?

– Persze, hogy nem éget. Varázsló vagy te szerencsétlen.

– Ja, de pálca nélkül mire megyek vele? – morogta a fiatal fiú. – Tudod, hogy a fiatalkorú varázslók a nyári szünetben nem varázsolhatnak.

– Ne nyavalyog már! – morogta Draco, aztán beleszórta a hopp-port a tűzbe, ami zöldre váltott, ezzel egy időben határozottan kimondta az úti célt. – Abszol út

Milo azt hitte, hogy nem lehet rosszabb, mint hoppanálni, de ez még annál is borzalmasabb volt. Eddig egyik mágikus mód sem volt az ínyére, bár a zsupszkulcsot még nem próbálta. Bár nagybátyja mellett úgy gondolta, hogy rövid időn belül ezt is megtapasztalhatja. Varázsló módra utazni több, mint szívás, állapította meg Milo, miután legyűrte a hányingerét, aztán vett egy mély levegőt. Szerencsére Draco tudta, hogy mit csinálnak, mert magabiztosan lépett ki a Foltozott Üst kandallójából. Lesöpörte magáról, majd Milóról is pernyét.

– Minden oké?

– Van még valamilyen olyan utazási mód, amivel nem próbáltattál ki velem? – szűrte a fogai között.

Draco elmosolyodott, s megveregette a fiatal varázsló vállát. Milo arcára olyan ronda fintor ült ki, amilyet még soha sem látott. Legszívesebben felnevetett volna, de inkább csak elgondolkodva válaszolt a feltett kérdésre.

– Még hátravan a zsupszkulcs – vigyorgott a férfi széles mosollyal.

– Úgy tudtam, hogy ezt fogod mondani – nyögött fel Milo. – Ez egészen nagy szívás, ugye tudod?

– Még egy eszembe jutott.

– Igen? De jó.

– A Kóbor Grimbusz – mosolyodott el diadalmasan Draco. – Azt imádni fogod.

– Biztosan.

– Ne aggódj, hamarosan azt is kipróbáljuk.

– Remek – sóhajtott fel a fiú.

– Éhes vagy?

– Mint a farkas. Fel tudnék falni egy egész hippogriffet – vallotta be Milo.

– Helyes. Most elmegyünk hamburgerezni, aztán van egy kis dolgom itt – mondta Draco. – Addig, ha akarsz, körbenézhetsz vagy akár velem is jöhetsz.

– Elengedsz egyedül? – nézett rá hitetlenkedve a fiú. – Komolyan?

– Miért, talán csengőt kéne a nyakadba kötnöm? – forgatta meg a szemét a férfi. – Azért nem hiszem, hogy nyomkövető bűbájt kéne raknom rád.

– Nem, csak… – Milót annyira meglepte nagybátyja kijelentése, hogy egy ideig nem tudott mit mondani. Gondolatok ezrei kattogtak a fejében. Általában mindig csapatba verődve járta végig az Abszol utat, most pedig először ő maga fedezhette fel.

– Nehogy most kezdjünk el érzelgősen viselkedni – korholta Draco. Nem is figyelve Milóra elindult kifelé falhoz, s mire a fiatal fiú utolérte már az Abszol út színes forgatagában rótták útjukat.

– Meglepődtem – vallotta be a fiatal varázsló.

– Micsodán? Hogy nem akarlak fogva tartani? Nem akarok börtönőr lenni, ha az akartam volna lenni, akkor az Azkabanban dolgoznék, és nem aurorkodnék.

– Akkor is meglepő ez a fajta bizalom – mondta Milo. – Nem is tudom, hogy mit mondjak rá.

– Ne idegesíts fel, kölyök! – masszírozta meg az orrnyergét Draco. – Mit mondasz? Eljössz velem vagy önállósítod magad?

– Körülnéznék szívesen – válaszolt végül. – Jó lenne.

– Rendben – bólintott a férfi. – De ne menj a mugli London részére!

– Miért? Nem találsz meg? – vigyorodott el Milo.

– De megtalállak és a fülednél fogva cipellek vissza.

– Pedig megnézném, ahogy a metrón utazol – nevetett fel a fiú.

– Még mindig meggondolhatom magam – sóhajtott fel Draco. – Szóval elfogadod a feltételeimet?

– Jó, rendben – egyezett bele Milo, de nem bírt nem mosolyogni. Draco csak morgott valamit, de végül halkan felnevetett, és összeborzolta a fiú haját.

– Gyere! Együnk valami normális kaját – indítványozta a férfi.

– Végre! – sóhajtott fel megkönnyebbülten Milo. – Borzalmas az az uborkás szendvics.

– Miért etted meg? – húzta fel az orrát Draco. – Nem kellett volna.

– Muszáj volt – vonta meg a vállát a fiú, majd beletúrt a tejfölszőke tincseibe.

– Még nem tapasztaltad ki, hogy melyiket lehet menni és melyiktől tartsd távol magadat – csóválta meg a fejét az auror. – Majd egyszer, ha lesz időm, akkor elmondom.

– Köszi.

– Nincs mit.

– Egyébként a csajod tehet az egészről.

– Ezt hogy érted?

– Csak így tudtam megszabadulni, míg anyukáddal csevegtél. Sokat kérdezett, mondtam neki ezt-azt, és alig tudtam lekoptatni, el kellett játszanom, hogy nem tudok beszélni.

– Mit kérdezett?

– Legfőképpen arra volt kíváncsi hogyan élsz – forgatta meg a szemét a fiú. – Valószínűleg még mindig a vagyonod érdekli. Ja meg a szerelmi életedről is kérdezett.

– És mit mondtál?

– Azt hogy egy nyomortanyán tengeted a napjaidat, és nagy valószínűséggel szexuális kapcsolatban vagy a szomszéd boszorkánnyal – vonta meg a vállát Milo. – Miután felocsúdott a megdöbbenésből…

Milo vágyott egy csúnya fintort, mire Draco felnevetett. Amikor elképzelte Astoria elképedt arcát még jobban nevetett. Megveregette a fiú vállát, aztán megszólalt:

– Meghívlak egy fagyira is.

– Ezért megérte megenni azt a vackot.

– Mindig nem vagyok ilyen nagyvonalú – figyelmeztette Draco.

– Tudom, hogy kedvelsz, Draco bácsi.

– De mennyire – sóhajtott fel a férfi.

hozzászólások: 0