Készülődés

Ezen a délelőttön Dracónak rengeteg dolga akadt, ki sem látszott az esetekből. Négy riasztás érkezett, amire ki kellett vonulnia Markov aurorral együtt. Ebből három esetben verekedő és átkozódó varázslókat kellett szétválasztaniuk. Rengeteg papírmunkával járt ez a nap. Mire lejárt a műszakjuk mindketten fáradtan tértek vissza a Minisztériumba. És még nem volt vége a napnak.

– Nem is értem mi van ma – csóválta meg a fejét Markov, miközben társával a parancsokságra vezető folyósón haladtak. – Még egy bolti lopás és odaköltözhettünk volna az Abszol útra.

– Legalább a Zsebpiszok közbe nem kellett mennünk – világított rá a jó oldalára is Draco. – Három verekedés és egy kis tatu epe lopás még nem annyira nagy dolog. Egyébként, ha engem kérdezel, akkor tényleg rablás hat sarlót kérni kilójáért.

– Oh, ha csak erről lenne szó. De a bíboránizs, a farkasalma és az ördögcérna eszencia azért más tészta – folytatta az auror. – Így sokkal komolyabbnak tűnik, nem igaz?

– Ezeket nem említették – rázta meg a fejét a tejfölszőke mágus. – Honnan tudtad meg? Amikor kihallgattam a patikáriust egyetlen egy szóval sem említette, hogy más is hiányzik.

– Amíg az az idiótát kérdezgetted, én megnéztem a leltárt – magyarázta Markov, és egy varázslattal az egyik pergamenen jelenítette meg azt, amit talált. Draco közelebb lépett, s megnézte a listát. – Nem tudom még mi lehetett ott, de a Mágikus Füvek Boltjában az a tag nem mondta el a teljes igazságot.

– Basszus, ez iszonyatosan nagy mennyiség. Ezzel fél Wizengamotot ki lehetne nyírni.

– Valaki valami nagy dobásra készül, nagyon meg akarnak ölni valakit. Nagyon nem frankó, ha nem jelentenek be három, nagyon mérgező növény eltűnését.

– Ezekből milyen bájitalt lehet főzni?

– Gyakorlatilag bármilyet – tárta szét a karját. – Akármibe is teszed bele ezeket, abból erős méreg lesz. Sőt önmagukban is mérgezőek, de ami a legjobb, semmiben sem mutathatóak ki azonnal. Se szagról, se színről nem lehet megkülönböztetni őket.

– Francba.

– Nem értem, hogy ezt miért nem jelentették – rázta meg a fejét. – Be kell idéznünk a bolt tulajdonosát is.

– Ezeknek legális a birtoklása? – kérdezte Draco.

– Nagyjából. Néhány varázslény kiiktatásához kell. Doxy, tündérmanó riasztó, meg ilyenek. Kis mértékben persze, de ez kibaszott nagy mennyiség.

– Sürgősen utána kell nézni, hogy milyen bájitalok jöhetnek szóba – mondta a szőke mágus, miközben kinyitotta az ajtót. – Ráállítom a gyakornokokat és Finleyt, hogy a növényekről keressen elő mindent.

– Hagyd, majd én! – legyintett a társa. – Neked időben haza kell érned, hogy szervezhesd az esti bulit.

Draco megforgatta a szemét.

– Azért erre tudok némi időt szánni.

– Én csak azt szeretném, ha minél előbb elkészülne az a finom marhasült a bulira – vigyorodott el az auror.

Markov közben intett a fejével Weasley felé, aki a buli hallatára felkapta a fejét. Reggel óta erről beszéltek, és a legnagyobb szószóló Ron volt. Draco gyanította, hogy Weasley azt hiszi tégla van köztük, többek között ezért is hozta szóba a parancsnokságon az esti baráti összejövetelt. Draco már látta ennek a buktatóit, de jobb ötletük nem volt. A parancsnokságon nem beszélhettek az Ispotályban történtekről, sem semmiről, ami ezzel kapcsolatos. Ugyanakkor Ront húzni ez estével kapcsolatban remek ötletnek tűnt.


– El is felejtettem, hogy marhasültet ígértem – szólalt meg színpadiasan. Tudta, hogy valaki éppen hallgatta a beszélgetésüket. – Még be sem vásároltam, lehet pirítós lesz és egy kis tea, esetleg némi vaj.

– Mi van? Hogy felejthetted el? – hördült fel Weasley és felállt az asztalától. – Ezért cseréltünk műszakot? Malfoy, azért ezt nem gondoltam volna. Az új társam ekkora nagy… fa… dinka legyen.

– Nyugi, nyugi, higgadj le! – nevetett Draco. Ron mérgesen szorította össze az állkapcsát. – Mindjárt befejezem a papírmunkát, aztán hoppanálok is. Lesz kaja. Látnád, hogy milyen képet vágsz.

– Hála Merlinnek! Ne viccelj ezzel, mert ráfaragsz – sóhajtott fel a varázsló. – Mi volt az Abszol úton?

– Kisebb verekedések és átkozódás, semmi komoly, senki nem sérült meg, de a rendbontókat behozták kihallgatásra. A három verekedés nem függ össze – válaszolt Draco elcsigázottan. – Viszont volt egy érdekesnek tűnő bolti lopás, de találtunk valami érdekeset. Három mérgező növény nagy mennyiségben eltűnt. Itt a lista.

– Hadd nézzem csak! – nyúlt a pergamen felé Weasley, majd átböngészte a listát. – Mi a franc?

– Megírom a jelentést róla, és intézem a többit – szólalt meg Markov. – Ha van még időd, Weasley, akkor át is beszélhetjük.

– Rendben, persze. – Ron hamar beleegyezett, amit Draco egy kicsit furcsállt. – És akkor Malfoy hazamehet készülni.

Mindketten Draco felé néztek. A varázsló kérdőn figyelte a két aurort.

– Nekem is van papírmunkám – jegyezte meg csak úgy mellékesen. – Azzal mi lesz? Talán megvár itt hétfő reggelig?

– Megcsinálom – jelentkezett Weasley, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Draco felvonta a szemöldökét.

– Megcsinálod? Mi van veletek fiúk? Annyira le akartok venni a vállamról mindent.

– Belőlem előtört az önzetlenség – szólalt meg Markov. – De majd, ha egyszer nekem van szükségem szívességre, akkor meg foglak keresni.

– Komolyan? Ez igazán érdekes – nevetett fel. – És, Weasley, neked mi a mentséged?

– Elvégre a társam vagy – morogta a vöröshajú mágus. – Másrészt meg időtlen idők óta nem voltam egy jó grillsütésen.

– Nem olyan rég volt valami családi összejöveteletek. Nincs egy hónapja se – csóválta meg a fejét Draco. – Ne mondd nekem, hogy anyád nem főz jól.

– Nem erről van szó.

– Hanem?

– Régen volt – sóhajtott fel. – Sőt szar lesz a kaja a menzán, az egész hetünk egy káosz. Tudom, hogy ez nem csak lazítás, de a kaja legyen már jó. Szóval, Malfoy, tedd oda magad, mert fel tudnék falni egy egész hippogriffet!

– Igen, ezzel egyet tudok érteni – bólogatott Markov auror. – Időtlen idők óta nem ettem egy jó sültet. A fenébe is, Malfoy, húzz haza és készülődj!

– Úgy csináltok, mintha legalább egy karnevált szerveznék a hátsókertemben – forgatta meg a szemét Draco, majd kicsit lehalkította a hangját. – Ez egy… khmm… tudjátok mi.

– Ne akadj fent a részleteken! – csóválta meg a fejét Ron. – A következőt majd én fogom rendezni. Lehetne ebből valami hagyomány is.

– Most komolyan? Azért költöztem az isten háta mögé, hogy nyugalmam legyen. Nem fogok mindenkit odacsődíteni.

– Majd, ha lesz időm, akkor ejtek pár könnycseppet érted – vigyorgott a vöröshajú mágus. – Egyelőre ez nem mostanában lesz. Nem tudom, hogy minek akarsz egyedül lenni, ha társaságban sokkal jobb.

– Te ezt soha nem fogod megérteni.

– Nem is. Nálunk mindig népes volt a család – dőlt hátra a székében Ron. – De szerintem jobb lenne Milónak is, ha nemcsak kettesben van a lökött nagybátyjával, még a végén szegény kölyök begubózik.

– Malfoy, akkor menj haza sütni, főzni! – vigyorgott Markov. – Mert, ha nem lesz kaja, akkor Weasley meg fog enni téged.

– Azért túlzásokba ne essünk – forgatta meg a szemét az említett. – De hoztatok kaját én is. Isteni salátát tudok készíteni.

– Csak ne olyat, mint a múltkor, amit a főnök születésnapjára hoztál – húzta el a száját az auror. – Abban volt valami extra hozzávaló, amitől totálisan kifeküdtem egy egész napra.

– Az nem az ő hibája – rázta meg a fejét Draco, majd elvigyorodott. – Rontást tettem arra a salátára.

– Mit csináltál?

– Oh, igen, rendben van, akkor elmegyek haza – váltott gyorsan témát a varázsló.

– Nagyszerű döntést.

– Ugye lesz sült oldalas? – kérdezte Weasley búcsúzóul.

– Na, hagyjatok! – szólt vissza Draco. – A menüt bízzátok rám.

– De kérni csak lehet.

– Még egy szó, aztán csak kerti saláta lesz.

– Jól van, jól van. Menj csak! – intett neki a varázsló.

Draco összeszedte a cuccait, elköszönt a társaitól, majd hazahoppanált. Este hatig mindent el kellett készítenie. Noha nem volt éppen az a konyhatündér típus, de ki akart tenni magáért, főleg most, hogy ennyire nagy nyomást helyeztek rá a többiek. Mikor belépett a házba hangokat hallott a konyha felől, finom illatokat érzett a levegőben. Összeráncolta a homlokát. unokaöccse itthon volt természetesen, de általában nem töltött túl sok időt a főzöcskézéssel. Nem sokat tudott a fiúról, viszont abban kételkedett, hogy bármilyen köze lett volna valaha is az ételekhez.

– Milo, betennéd kérlek azokat a hússzeleteket a páclébe? – hangzott fel Hermione hangja, miközben varázslattal salátahozzávalókat aprított.

– Oké – nyugtázta fiatal mágus. – A szószt már összekevertem.

– Remek – mondta a boszorkány. – Nagyon szép a színe.

– Nem akarok dicsekedni, de nagyon jó vagyok bájitaltanból.

– Ez kétségtelen.

Draco letette a táskáját, aztán mélyen beszívta magába a készülő étel eszenciáját. Nagyon ígéretesnek tűnt a vacsora, sőt fenomenálisnak ígérkezett. Elindult a konyha felé, majd megállt egy pillanatra az ajtóban. A két konyhabitorló nem vette észre, olyan összhangban mozogtak a helyiségben, mintha ezer éve együtt dolgoznának. Önkéntelenül is elmosolyodott.

– Mennyei illatok – szólalt meg a varázsló.

Hermione megpördült a tengelye körül és közelebb ment a férfihoz, aztán egyszerűen megcsókolta.

– Szia!

– Szia! – köszönt vissza Draco. – Elfoglaltad a konyhámat?

– Remélem, hogy nem baj – szabadkozott Hermione. – Gondoltam kicsit besegítünk a vacsiban. Most nem mehetek az Ispotályba, ideküldtek egy helyettes gyógyítót, aztán nekem még mindig pihenést írtak elé. Szóval Milóval nekiálltunk a vacsinak.

– Nagyon szuper lesz minden.

– Ugye nem baj?

– Dehogy baj – legyintett Draco. – Megmentitek az életemet. Weasley már most bejelentette, hogy éhes.

– Ron mindig éhes.

– Alig várom, hogy megkóstoljam a grillezett rákokat – mondta Milo. Draco most látta először ennyire felvillanyozottnak a fiatal varázslót. – Hermionéval elment a faluba bevásárolni. Annyi finomság lesz, hogy nem tudom hogyan fogjuk ezt mind megenni.

– Elképesztőek vagytok – lelkendezett az auror. – Fele ennyire se tudnék elkészülni estére. Őrült egy nap volt ma bent.

– Sok volt a fán rekedt bagoly? – incselkedett Milo pimaszul, miközben megkeverte a burgonyasalátát. – Vagy sok varangyot kellett kimenteni a csatornából?

– Úgy valahogy – rázta meg a fejét Draco, majd elővett néhány pergament a talárja zsebéből, és átnyújtotta Milónak.

– Ez micsoda?

– Az egyik az engedélyed ahhoz, hogy varázsolhass. A másik meg a hoppanálási kurzusra a jelentkezésed, a beosztás és a tájékoztató.

– Ez komoly? – kérdezte tágra nyílt szemmel nézett nagybátyjára.

– Mondtam, hogy segítek.

– Köszönöm!

– Nincs mit, kölyök. Hétfőn kezdheted is – magyarázta Draco.

– Szuper! – lelkendezett Milo. – Mindjárt le is hozom a pálcám és kipróbálom. Megsütöm a baconöket.

– Nincs nálad a pálca?

– Neked nem volt kísértés, hogy használd? – kérdezte a fiú, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.

– Fene tudja – vonta meg a vállát. – Én mindig magamnál hordtam.

– Mindjárt jövök.

Azzal Milo felment az emeltre. Hermione időközben odalépett Dracóhoz, a nyakába karolt és megcsókolta.

– Ezt miért kaptam?

– Mert olyan kedves és rendes vagy – simogatta meg a férfi arcát. – Jobb szíved van…

– Elég, Hermione, hagyjuk ezt! – forgatta meg a szemét Draco. – Csak nem akarom, hogy a kölyök teljesen besavanyodjon nekem itt. Nálad dolgozik, varázsolhat és megtanul hoppanálni. Ennyi az egész, nem nagy dolog. Ha többet tehetnék érte, akkor megtenném, de csak ennyire futotta.

– De szerintem igen, ez nagyon is nagy dolog. Próbáltok összecsiszlódni, és ez jó.

– Ne csináljunk ebből nagy ügyet, oké! Kedvelem a kölyköt – mondta ki a varázsló. Könnyebb volt kimondani, mint gondolta volna.

– Tudom, tudom – csókolta meg újra. – És én ezért nagyon, de nagyon kedvellek téged.

– Ne nézz rám úgy, minta valami hű, de csodás tennék! – morogta Draco. – Teljesen zavarba jövök és felhúzom magam. Ne akarj idegesnek látni!

– Majd igyekszem visszafogni magam.

– Beszéljünk másról, oké? Milyen napod volt?

– Átlagos – foglalta össze röviden – Reggel kigyomláltam a madárszem ágyását, Oliviánál voltam, aztán Milóval a faluban.

– Merlin volt nálad?

– Nem, ma nem volt kezelése – válaszolt a boszorkány. – De láttam, hogy a faluban bolyong. Amíg a többiekkel nem beszéltünk, addig Marynek sem akartam semmit sem mondani.

– Arra gondoltam, hogy valakinek szemmel kellene tartania Merlint – gondolkodott hangosan az auror. – Mégis csak egy koronatanúról van szó. Hülye voltam, hogy nem jutott eszembe ez hamarabb. Elmegyek és küldök egy baglyot.

– Szerintem nem kellene.

– Miért nem?

– Feltűnő is lehet, ha egy auror elkezd figyelni egy emlékezetzavaros varázslót – mondta aggódva Hermione. – Addig Merlin nincs veszélyben, amíg mindenki azt hiszi, hogy semmit sem tud. Ráadásul mi sem tudjuk, hogy valaki szemmel tartja-e őt. Van nekem ennél jobb öltelem is. Rám nem gyanakodna senki.

– Túl veszélyes lenne.

– Dehogy – rázta meg a fejét. – Én vagyok a legtökéletesebb mindenki közül. Nem vagyok auror. Berendelhetem bentlakásos kezelésre Merlint. Senki sem gyanakodna. A Szent Mungo kórlapja szerint az állapota maradandó, így ők sem szólhatnak bele, ha kezelni akarom. Lehet nem helyeselnék, de nem akadályoznák meg.

– Francba.

– Most meg mi a baj?

– Erre nagyon nehéz lesz azt mondani, hogy ne csináljuk – mondta Draco, miközben megvakarta az állát. – Nem akarom, hogy még jobban belekeveredj ebbe.

– Tudod, hogy én mindenbe belekeverem.

– Kezdem sejteni.

– Akkor ne mondj nemet – tárta szét a karját Hermione. – Segíteni akarok.

– Tudom, tudom. Majd megbeszéljük ezt, oké?

– Persze.

Időközben Milo is megjelent újra a konyhában. Vigyorogva forgatta meg az ujjai között a pálcáját. Hermionét ez a vigyor Dracóéra emlékeztette. Az ifjú varázsló fénylő madarakat varázsolt elő a pálcájából, amik körberepülték a helyiséget.

– Felvágós – nevetett fel Draco.

– Na, akkor lássuk azokat a baconöket – szólalt meg hangosan, nem is figyelt Draco és Hermione között zajló beszélgetésbe. Kimondta a varázsigét. A szeletek rögtön ropogóssá váltak. – Ez úgy hiányzott.

Draco felnevetett, aztán kivett egy szeletet a tányérból és megkóstolta.

– Jól sikerült. Finom – dicsérte meg.

– Muszáj még varázsolnom – szólalt meg lelkesen Milo. – Kimegyek a kertbe, aztán megcsinálom a hangulatvilágítást.

– De a gyümölcsfáimat hagyd békén! – figyelmeztette Draco. – Azoknak nem tesz jót a sok varázslat. Maximum egy világító füzért tehetsz rájuk.

– Csak egy kis világítás, nem akarok felgyújtani semmit sem.

– Menj csak! – egyeztett bele a varázsló.

– Hermione – fordult vissza Milo mielőtt még elindult volna kifelé.

– Igen?

– Liv nem jöhetne át? – tette fel a kérdést. – Lehet jót tenne neki, ha nemcsak a kórházat látná.

– Ha az aurori őrizet megengedi – mondta Hermione és ezen a ponton Dracóra nézett –, akkor részemről semmi akadálya.

– Négy auror lesz itt ma este – szólalt meg Draco. – A mai vacsora akár ki is meríti a háziőrizet fogalmát.

– Akkor átmegyek hozzá, és megkérdezem.

– Rendben.

Azzal Milo vigyorogva kisétált a konyhából. Hermione összemosolyogott Dracóval.

– Szerinted a kölyök szerelmes?

– Elképzelhető – mosolyodott el a boszorkány. – De nem tudom biztosan, hogy ennek az egésznek lehet-e jövője. Liv hamarosan elmegy, és nagyon kétségbeejtő, hogy nem tud többet varázsolni.

– Nem kell nekik még több zűr – sóhajtott fel Draco.

– Igaz. Tényleg nem lenne jó, ha mindketten sérülnének – mondta Hermione. – Habár tudod milyen a szerelem. Főleg az első.

– Nem is lehetne zűrösebb – túrt a hajába a varázsló.

– Neked is zűrös volt?

– De már túl vagyok rajta – mosolyodott el. – És neked? Viktor Krum?

– Vele csak barátok voltunk – sóhajtott fel Hermione.

– És kibe voltál először szerelmes?

– Fel kell szeletelnem a paradicsomokat – terelte a témát a boszorkány.

– Szóval nem akarsz válaszolni?

– Eltaláltad, Malfoy – nevetett fel Hermione. – Remélem, hogy Milo azért nem csalódik túlságosan.

– Egy közös vacsi nem fog beláthatatlan károkat okozni – érvelt Draco.

– Igen, ez igaz.

– Folytassuk a készülődést. Mivel folytassuk?

– Tengernyi a tennivaló – mutatott körbe Hermione. – Választhatsz, hogy mivel szeretnéd folytatni. Mondjuk én is héjába sült krumplit ajánlom.

– Ehhez valami különlegesre lenne szükségem.

– Micsodára?

– Egy csókra.

Hermione elmosolyodott, majd teljesítette Draco kívánságát.

***

Eközben Milo útja az ispotályba vezetett. Rettenetesen boldog volt, egyszerűen nem tudta leplezni az örömét. A pálcáját a zsebében tudva sokkal magabiztosabbnak érezte magát, mint bármikor, és maga a varázslás egyszerűen megnyugtatta. Először Livnek akarta elmondani először. Nem tudta megmondani, hogy miért, de szerette volna, ha Olivia eljön a vacsorára. Talán ez egy öntetlen cselekedet tőle, vagy csak a bűntudat, amiért kiszúrt a lánnyal.

Aztán eszébe jutott. Liv elvesztette a varázserejét. Egy pillanatra megtorpant, és elkomorult. Nem lehetett tapintatlan, főleg vele sem. Beletúrt a tejfölszőke hajába. Nem, nem mondhatta el neki, hogy milyen kiváltságos helyzetbe került. Áthaladt az őrségen, felment az emeletre, majd bekopogott a kórterem ajtaján.

– Tessék – szólt ki Liv. A mardekáros kinyitotta az ajtót.

– Szia! – köszönt Milo, majd intett egyet. A lány most is a félhomályban ült, és olvasott. Csak az olvasólámpa fénye volt az egyetlen fényforrás. Liv arcába hullott a haja, így finoman eltakarták a forradások nyomait.

– Neked is szia – viszonozta a köszöntést, majd futólag Milóra nézett, aztán vissza a könyvére. Rémesen unatkozott, de nem akarta maga mellett tudni a mardekárost. Azt a regényt olvasta, amit Milótól kapott.

– Hogy vagy? – kérdezte zsebre dugott kézzel a fiú.

– Cseverészni jöttél? – kérdezett vissza, aztán letette a könyvet az éjjeliszekrényre.

– Nem egészen. Egy meghívást hoztam.

– Meghívást? – égbeszaladt a szemöldöke, majd hirtelen rossz érzése támadt, ahogy belenézett a szürke szemű fiú szemébe. – Komolyan?

– Igen, lesz nálunk egy baráti vacsi ma este. Egy halom auror, Hermione és én. Gondoltam átjöhetnél. Nem leszünk sokan, de biztosan jól fogunk szórakozni. Rengeteg kaját csináltunk, szóval… gyere el.

– Kedves, de… nem hiszem, hogy jó ötlet lenne. Kínosan érzném magam – vallotta be végül a lány. – Nem akarok senkinek sem a terhére lenni.

– Ha az arcod zavar, akkor…

– Nem csak az – magyarázta zavartan, majd idegesen végigsimította a karját. – Nem akarok emberek közé menni. És nem akarom, hogy felelősnek érezd magad miattam, amiért a Szent Mungóba kerültem.

– Nem ezért hívtalak meg – sóhajtott fel Milo. – Csak eszembe jutott mennyire magányos lehetsz.

– Na a szánalmadra pedig még annyira sincs szükségem – közölte hidegen a lány. – Menj csak vissza, és érezzétek jól magatokat.

– Biztos, hogy ezt akarod?

– Igen – jelentette ki a lány határozottan. – Pontosan ezt akarom.

– Rendben – egyeztett bele Milo, s igyekezett nem mutatni a sértettségét. – De majd később hozok át kaját.

– Milo.

– Igen?

– Szerintem a legjobb lenne, ha nem jönnél.

– Liv, nem kellene ezt csinálod.

– Így lesz a legjobb – mondta a lány. – Legalábbis nekem. Nem akarok barátokat.

– Rendben, elhúzok és nem zavarlak többet. – Olivia még akart valamit mondani, de inkább megcsukta a száját. Milo elindult kifelé, aztán bevágta maga mögött az ajtót. Úgy ment ki az ispotályból, hogy majdnem még az aurorokat elsodorta magával. Megfeszült az álla, ökölbe szorította a kezét. Nagyon rosszul viselte az elutasítást.

Sajnálta Oliviát, igen. Volt bennünk valami közös. Mindketten elszigeteltségben voltak itt, annak ellenére, hogy ő szabadabban mozoghatott, Liv pedig nem. Láthatóan egykori iskolatásra nem értett egyet abban, hogy Milo sorstársként gondolt rá. Az ifjú varázsló jó kedve majdnem teljesen elszállt. Hosszú léptekkel tette meg az ispotály és a Malfoy rezidencia közötti utat, majd egyenesen a hátsókertbe ment.

Szerencsétlenségére már az első kanyarnál belefutott Dracóba, aki a terítéket lebegtetve haladt a terasz felé. Milo nem tudta elrejteni a feldúltságát. A varázsló rá nézett az unokaöccsére, de nem szólt semmit, tudta, hogy valószínűleg nemleges választ kaphatott. Mindketten tették a dolgukat. Draco a terítékkel foglalkozott, Milo pedig a díszítéssel. Végül unokaöccse szólalt meg először.

– Nem akar jönni – mondta egykedvűen. – Én meg nem akartam erőltetni.

– Majd legközelebb – lépett hozzá közelebb Draco, aztán megveregette a vállát.

– Gyakorlatilag azt mondta, hogy húzzak el a francba – szólalt meg újra, aztán idegesen felnevetett.

– Szerintem…

– Draco, bármit csinálhatsz, de nem kell semmilyen tanács.

– Jól van – emelte fel a kezét védekezően. – Akkor áthívjam én?

– Mindegy. Nem, nem kell, nem akarom kényelmetlen helyzetbe hozni – vonta meg a vállát. – Csak nem akartam, hogy egyedül penészedjen ott a kórteremben. De persze a kajából se kér. Kóstoltad a bordát, amit bepácoltam?

– Aha. Mennyei – lelkendezett Draco. – Én mondom ez a csaj bolond.

– Tudom – mosolyodott el. – Mindegy több marad nekünk.

– Gyere, te sztár séf! Mutasd meg hogyan díszíted fel a kertemet.

– Most már nem félsz, hogy leégetem az egészet? – vigyorodott el Milo.

– Még egyszer nem versz át – mondta a varázsló. – Most már tisztában vagyok vele, hogy egy stréber Malfoy vagy.

– Mi ez a gúny?

– Áh, semmi. Gyere, kölyök, mutasd meg mit tudsz!

Milo csak megcsóválta a fejét, aztán belefogott a varázslásba. Vett egy mély levegőt, aztán kimondta a varázsigét. Hamarosan szentjánosbogárszerű fénygömbök repültek ki a pálcájából. Úgy reptette őket, mintha mindig is ezt csinálta volna. A gömbök könnyedén engedelmeskedtek neki, különleges formációban röpködtek, akár a táncosok egy tánckarban. Volt érzéke a mágiához – gondolta Draco.

A férfinak akaratlanul is az apja jutott eszébe. Lucius mindig is olyan gyereket szeretett volna, aki különleges, mindenki felett áll. Ő pedig nem váltotta be ezeket a reményeket. Sosem volt elég jó. Most pedig, ahogy Milót figyelte. Na, ő pontosan olyannak tűnt, akire Lucius büszke lett volna. Eminens mardekáros. Megcsóválta a fejét, nem kellett volna ilyesmiken gondolkodnia.

– Na, mit szólsz?

– Jól néz ki. Egész hangulatos – dicsérte meg Draco. – Tetszik.

– Aha, szerintem is jó lett. Megyek megnézem Hermionét bent.

– Oké, menj csak.

hozzászólások: 2

by Levente @ 11 Feb 2023 06:41 am

Szia! Mikor kapunk új részt a történetből?

by Nyx @ 15 Feb 2023 10:48 am

Szia, Szerintem olyan március környékén fogom feltenni a következő fejezetet. Ennél pontosabbat még nem tudok, de igyekszem vele.