Fejezetek

írta: rizzelwrites

13. fejezet
13. fejezet
Konfliktus

Még mindig sötét volt, amikor Hermione és Malfoy a Grimmauld tér hátsó kertjébe hoppanált. Hermione későn vette észre, hogy egy frissen ültetett farkasfarkasfű sorban állnak. Ginny és Honoria nem örülnének neki. Ráadásul a szeretett tartán házipapucsát valószínűleg most már ki kellett dobnia. Koszosak és átázottak voltak a nyirkos kviddicspályától, a Roxfort poros, kihalt folyosóin és az elhunyt iskolafenntartókon át tett túrája után.

Ez volt azonban a legkisebb gondja.

Épp időben engedte el Malfoy csuklóját, hogy Harry a hátsó ajtó felől, vicsorra nyitott szájjal rájuk rontott. Megragadta Malfoyt a dereka körül, és mindketten nehézkesen a földön landoltak, szétszórva a herbológiakönyvet.

Az hoppanálást követően mindig volt egy pillanatnyi zavarodottság, függetlenül a távolságtól. Hermione kétségbeesetten próbálta felgyorsítani az újbóli tájékozódását, hogy jobban felfogja, mi a fene is történik. Lerázta magáról a megszokott kábultságot, és kilépett a virágvályúból, éppen akkor, amikor Harry ütéseket kezdett dobálni.

– Harry! – Előre szaladt, hogy meghúzza a férfi régi pólójának hátulját, ami azonnal elszakadt, és a nyakán lévő lyuknál felszakadt. Ez élesen emlékeztette arra, hogy mennyivel erősebb hozzá képest. Volt idő, sok holddal ezelőtt, az első és második évben, amikor ez nem így volt. Hermione őszintén szólva nem tudott visszaemlékezni arra, mikor kapálózott utoljára Harryvel, bár valószínűleg az is csak azért volt, hogy megfékezze. Megragadta a jobb karját. A férfi lerázta magáról, a tönkrement ingének maradványaival együtt.

– A fenébe, Harry! Megőrültél?

A férfi nem nézett rá. Úgy tűnt, azt sem vette észre, hogy a nő ott van. Ez is a düh bosszantóan ismerős vonása volt – a vörösre mázolt, csőlátás. Hermionénak feltűnt, hogy Malfoy nem vág vissza. Kivédte a fejét célzó öklöket, de úgy tűnt, nem tesz mást, csak állja a sarat. Harry Malfoy torkának ugrott. Malfoy elpofozta a kezét. A hang elég hangos volt ahhoz, hogy összerezzenjen.

– Semmi lágy szó és udvarlás? Egyenesen a főfogáshoz, mint az a kiszámítható teremtmény, aki vagy. Ha úgy kefélsz, mintha verekednél, Potter, nem csoda, hogy nehezen tudod megtartani a barátnőidet.

Hermione felnyögött. Bízz Malfoyban, hogy megkavarja a fazekat, ami már eleve felforrt. Harry morgott, és ismét Malfoy megragadására készült. Úgy tűnt, hogy Malfoy valószínűleg épp arra készült, hogy félreállítja Harryt, de sajnos erre nem került sor.

– Petrificus totalis! – kiáltotta Elizabeth Kent. A hátsó lépcsőnél állt Padma Patillal, aki álmosan, fehér, frottír fürdőköpenybe öltözve állt. Mindkét nő a pálcáját tartotta a kezében, bár Padma érezhetően elégedetlenebbnek tűnt, mint az Újonc.

Malfoy megdermedt a helyén, épp időben, hogy Harry teljes erőből rárontott, immár másodszor aznap este. A páros átment a már összezsúfolt Farkasemberbe. Hermione hitetlenkedésére Harry átkarolta az immár magatehetetlen Malfoyt, és elkezdett ráfeküdni.

– Harry! – kiáltott fel Padma. Hosszú fonatát az egyik vállára dobta, meghúzta a fürdőköpenyének övét, és belépett a harcba.

Kent ügynök ismét felemelte a pálcáját.
– Nem kellene…?

– Nem! – mondta Padma és Hermione. A két nő együttes ereje kellett ahhoz, hogy lerángassák a köpködő és káromkodó Harryt Malfoyról.

– Elég! – kiáltotta Hermione, és mellbe lökte Harryt. – Mi a fene ütött beléd?

A lány legnagyobb megdöbbenésére Harry visszaverte a dühét. Nem hitte, hogy valaha is látta őt ennyire dühösnek, és főleg nem ennyire dühösnek rá.

– Mi a fene bajod van?

– Nekem?

– Igen, neked! – mondta Harry. – Miféle elmebeteg az, aki az éjszaka közepén elszökik Merlin tudja hová, a szaros Draco Malfoynal? Azt hittem, Kent viccel, amikor felébresztett, hogy elmondja nekem. De nem, tényleg elmentél. Van fogalmad róla, mi történhetett volna veled.

Hermione némi távolságot tett közéjük, mielőtt lassan és nyugodtan megszólította a férfit. A legjobb, osztályfőnöki intő hangját használta; tökéletesre csiszolva, amíg a Roxfortban volt.
– Harry James Potter, te vagy beszélgetni akarsz velem, vagy kiabálni. Ha ez utóbbiról van szó, akkor jó éjszakát kívánok.

A pimaszság egy része kiszivárgott belőle, és egy fáradt, kissé félénk Harry maradt, de Hermione még mindig látta a felszín alatt forrongó dühöt. Valószínűleg jobb is volt, hogy Malfoy éles nyelve a többi részével együtt megkövesedett. Figyelte, ahogy Harry elfordul tőle, tesz két lépést, majd frusztrált arckifejezéssel pördül vissza felé.

– Ő rossz, Hermione! Rossz erre a műveletre, és bizonyára rossz neked is. Nem tiltakoztam eléggé, amikor kigondoltad a tervet, hogy kiszabadítsd az Azkabanbó. Ez az én hibám volt. El kellett volna mondanom Scrimgeournak. Ő talán észhez térített volna téged, hogy milyen veszélyes Malfoy itt tartása. Nem tudom, hogyan máshogy tudnám ezt a tényt megértetni veled! Nem tudlak állandóan figyelni…

– Hé, várj egy percet – szakította félbe Hermione forrón. – Nincs szükségem arra, hogy engem figyelj.

– Ha nem rám, akkor kire? – követelte Harry. – Ha nem Ronra, akkor most már rohadtul rám hárul.

Hermione bámult rá.
– Ó, Istenem, ez az, ugye? Azt hiszed, hogy átvetted Rontól a feladatot. Ez valami macsó baromság? Vigyázni a legjobb haverod csajára, mert ő nem tud?

Harry elcsendesedett.
– Akkor te vagy a legjobb haverom csaja?

Az ezt követő csend alatt Hermione gyakorlatilag érezte Kent, Padma és Harry súlyos tekintetét. Rendkívül bosszantotta, hogy Harry lényegében ésszerűtlen viselkedésének középpontjában áll.
– Hogy Ron és én mik vagyunk, vagy nem vagyunk, arról itt most nem vitatkozunk – sziszegte.

– Túlságosan is igazad van. – Harry hevesen bólintott. – Arról van szó, hogy ismeretlen helyre hoppanálsz egy olyan férfival, aki habozás nélkül képes lenne megölni téged. Majdnem elvesztettem az egyik legjobb barátomat. A másikat nem azért veszítem el, mert Draco Malfoy történetesen rendelkezik egy hipiszuper titkos formulával. Rohadtul nem érdekel.

Hermione vöröset látott. Legszívesebben belekapaszkodott volna Harry ingének elejébe, és közelebb húzta volna magához, ha még viselt volna, nem számított, hogy a férfi fél fejjel magasabb volt nála.
– Az a „hipiszuper titkos formula” nagyon is megmentheti Ront, te tökfilkó! Megmentheti Taransayt és a világ összes többi emberét, akit megérintett ez a borzalom. Szóval gondolkozz el azon, hogy milyen végletesen önzőnek hangzik, amikor azt mondod, hogy rohadtul nem érdekel! A helyzetünk nem lehet kétségbeejtőbb, mint amilyen már most is. Megteszem, amit csak kell.

– Ebbe az is beletartozik, hogy Malfoynak mentális lábtörlőt játszol, ugye? – Harry visszavágott a lánynak. – Nem vagyok vak.

Visszaszerezte a helyet közöttük, úgy, hogy orruk az orrukhoz értek.
– Tényleg? Akkor mondd el, mit látsz, mi történik odakint. Senki más, még az amerikaiak sincsenek közelebb a gyógymódhoz. Milliók halnak meg, és van képed dühösnek lenni rám, amiért kockáztatom magam, ha ez azt jelenti, hogy megszerezzük a gyógymódot? Szokj hozzá. Elég sokszor fogsz rám haragudni, mielőtt végzünk. Szeretlek, Harry, és tudom, hogy te is szeretsz engem, de amit itt csinálunk, az mindkettőnk érzéseit felülmúlja.

Harry állkapcsa megfeszült. A kezét a farmerja zsebébe dugta, és a lábára sandított.
– Kioktatsz az önzésről és a szükségszerűségről, és mégis annak az egy embernek a kedvében jársz, aki szándékosan akadályozza azt, ami gyógymód lehetne. – A férfi felkapta a fejét, és Hermione még a sötétben is látta a szeme zöld lángját. – Mondd csak, kioktattad már őt is?

A lány egy pillanatig hallgatott, majd azt mondta:
– Nem.

– Miért nem?

Hermione felsóhajtott.
– Mert nem működne – csattant fel. – Vele nem.

– Akkor tényleg nem érdekli? – kérdezte Harry.

– Nem tudom – ismerte be Hermione. – De azt tudom, hogy a ReGen-en dolgozik. És három oldalnyi képletet kaptam tőle. Azt hiszem, megvan az eszközöm, hogy a többit is megszerezzem.

Harry felhorkant.
– Úgy, hogy átugrasz a karikákon? Azzal, hogy éjféli örömtúrákra viszem?

– Csatlakozom a rohadt cirkuszhoz, ha ez kell, Harry.

Harry megpróbált válaszolni, de Padma materializálódott közöttük, és feltartóztató kezét Harry karjára tette. A férfi meglehetősen vibrált a dühtől.
– Szeretnék valamikor visszamenni az ágyba, tekintve, hogy két óra múlva fel kell kelnem. Ráadásul biztos vagyok benne, hogy Malfoy orra eltört. Ha szép akar maradni, jobb, ha inkább előbb, mint utóbb meggyógyítom.

– Akkor megtörthetem a varázslatot? – kérdezte Kent. Olyan csendben és mozdulatlanul volt, hogy Hermione majdnem elfelejtette, hogy ott van. Az ügynök Malfoy fölött állt, és szórakozott érdeklődéssel bámult le rá. A gyógynövénytankönyv a karjában volt.

– Csináld, miután Harry elment – mondta Padma. Mutatóan Hermionéra nézett. – Fogd Harryt, és menjetek. Majd én elintézem.

Harry és Hermione tiltakozni akartak, de Padma egy elfojtó pillantással elvágta a szavukat.
– Menjetek! Minél hamarabb meggyógyítom Malfoyt, annál hamarabb mehetek vissza az ágyba.

Hermione lehunyta a szemét. Késői kimerültség telepedett rá; az éjszakai adrenalin-hullámvasút utóíze. Kinyitotta a szemét, és a könyvre nézett, amit Kent tartott a kezében, majd Kentre nézett.

– Megkaphatom azt?

Kicsit túl sok idő telt el Hermione kérése és aközött, hogy Kent átadta neki a könyvet. De azért mégis odaadta. Hermionénak nem volt kétsége afelől, hogy az ügynök inkább Richardsnak adta volna át helyette.

Ha már Cowboyról beszélünk…

– Richards és Scrimgeour visszatértek már a taransay-i látogatásukról? – kérdezte Hermione.

– Ma délelőttre várják őket – válaszolta Kent.

– Akkor megtennéd, hogy üzensz nekik, hozzák magukkal Neville Longbottomot is.

– Neville-t? – kérdezte Harry. – Miért van rá nagyobb szükségünk most, mint Taransaynak?

Hermione hangja még mindig kissé hűvös volt, amikor megszólította. Már nyitotta a hátsó ajtót, hogy belépjen a házba. A háztetőn túl az ég kezdett rózsaszínűvé válni.

– Mert akárcsak Malfoy, Neville is képes lehet segíteni nekünk.

***

Padma az újraélesztett Draco Malfoyt a munkaállomásán lévő székhez irányította.
– Ülj le!

A férfi leült. Csakhogy nem csak leült. Inkább egyenes háttal, olyan formasággal rendezkedett be, amit valószínűleg nagyon drága illemtanórákon sajátított el, vagy talán valami olyasmi volt, ami a DNS-ébe épült. Padma mindent tudott a nagyon drága illemtanórákról, de a különbség közte és Malfoy között az volt, hogy ő nem tudta volna a látszatot fenntartani. A görnyedtség és a slamposság nem tartozott Malfoy repertoárjába. Padma számára ez a tulajdonság nem volt valami csodálatra méltó. Padma csodálta az emberek választékosságát, és Malfoyé határozottan szűk volt.

Padma még Hermionénál is alacsonyabb volt, ami azt jelentette, hogy a forgószék egy kicsit túl alacsonyan állt neki. A behajlított térdei majdnem egy magasságban voltak a lány csípőjével. A kezét a patakzó orra alá tartva, bűnügyi intenzitással figyelte, ahogy a lány elsősegélynyújtó felszereléseket vesz le egy polcról, a tárgyakat egy kis fémkocsira rakja, és a kocsit visszatolja a munkaállomásához.

– Hajtsd hátra a fejedet.

A férfi megtette, amit kért. A vér végigfolyt az arca oldalán, és rácsöpögött az inge gallérjára.

– Próbáld meg nem összevérezni a jegyzeteimet – mondta Padma, miközben felhúzott egy pár latexkesztyűt. Mindkét hüvelykujjával megbökdöste az orrnyergét, amely nem volt egy vonalban.

– Aú.

– Látom, már korábban is betörted az orrod – jegyezte meg a nő. – Verekedés?

– Gurkó.

– Utálom a kviddicset – közölte Padma. Hámló műanyag hangja és fertőtlenítőszer illata hallatszott. – Tudom, hogy ez sokkoló dolog minden brit boszorkány vagy varázsló számára, de ha ezt nem vallhatom be a világ végén, akkor mikor vallhatom be?

– Ez nem a-világvége eléggé-világvége. – Malfoy elkapta a csuklóját, és rávillantott. – Tudod te, hogy mit csinálsz?

Padma felhorkant.
– Hát persze. Te tudod? – Folytatta a bökdösést és a bökdösést.

A férfi a keze alól figyelte a nőt.
– Mire célzol?

– Arra, hogy miért vagy itt. – Padma érzéstelenítő varázslatot tett az érintett területre, majd bedörzsölte Yoshida professzor egyik helyi fájdalomcsillapítóját. – Ülj nyugodtan! Az orrod egy pillanat múlva úgy fogja érezni, mintha ott sem lenne. Csak lélegezzen normálisan.

Mindkét kezével felnyúlt, és nyomást gyakorolt rá.
– Tessék – mondta, és elégedettnek tűnt a munkájával. – A duzzanatnak körülbelül egy hét múlva le kell múlnia, de egy ideig még fekete szemed lesz. – Egy gézköteget megnedvesített fertőtlenítő oldattal, és elkezdte letisztítani a megszáradt vért az arcán lévő horzsolásokról.

– Az ok, amiért itt vagyok, elég egyszerű felismerni. Van egy kegyelem az alagút végén – szólt neki.

– Hajtsd fel az álladat, kérlek. Akarod a kegyelmet?

– Enélkül szökevény vagyok.

– Hadd fogalmazzam újra. Szükséged van a kegyelemre?

Erre a kérdésre kétféle válasz volt lehetséges – az egyik látszólagos, a másik igaz. Vagy talán Malfoy számára ezek egy és ugyanazok voltak. Padma kételkedett ebben, ezért is tette fel a kérdést. Ráadásul a férfi időt szánt a válaszadásra, ami reményei szerint azt jelentette, hogy fontolgatja, hogy őszintén válaszol.

– Nem – jött végül a válasz, egy cseppnyi panaszkodás nélkül.

– Nem is gondoltam. Soha nem voltál túl jó a bűntudatban, amikor még iskolába jártunk. Sajnálatban talán, amikor elkaptak, de bűntudatban soha. Rendben, most már leengedheted az állad. A szemed máris feldagadt, de ez várható volt. Érzel szédülést, fejfájást, hányingert vagy látásvesztést? – Fényt világított a szemébe, hogy ellenőrizze a pupilla reakcióját.

A férfi megrázta a fejét.

Minden normálisnak tűnt, így a nő lekapcsolta a fényt. Az ezüst szemek, amelyek őt figyelték, olyan hidegek és vészjóslóak voltak, mint egy gleccser. Padma tétlenül elgondolkodott azon, hogy Hermione vajon hogyan láthat ezen túl valami érdemlegeset. Vagy talán Malfoy csak másképp nézett rá?

– Mi köze van a bocsánatkérésem személyes értékének bármihez is?

Padma majdnem elmosolyodott a kérdésen. Kíváncsi volt, hogy miért kérdezte. Talán Malfoy mégiscsak ember volt?

– Mert jobban érezném magam, ha azért segítenél nekünk, mert szeretnél, és nem csupán eszközként a cél érdekében. Mert aggódom, hogy százféle módot keresel arra, hogy felrúgd ezt a megállapodást, amint rájössz, hogyan szerezheted meg, amit akarsz, anélkül, hogy fizetnél érte. Úgy tűnik, Hermione nem tudja megkülönböztetni, hogy te akarod-e a kegyelmet, vagy neked van rá szükséged.

– És ha jól sejtem, akkor te igen?

Padma megvonta a vállát.
– Mindig is én voltam a csendes, magába forduló ikertestvér, emlékszel? Minél nagyobb zajt csapott Parvati, annál könnyebb volt hátradőlnöm és megfigyelni.

– Parvati – mondta, mintha tesztelné a szó minőségét. De a lány tudta, hogy a férfi csak a nővérére vonatkozó homályos emlékeit idézi fel. – Hogyan halt meg?

Padma egy szemetesbe dobta a vérrel átitatott gézt és a latexkesztyűt. Elkezdte elpakolni a készleteket.

– Mint oly sokan mások ebben a zűrzavarban – csúnyán. Itt végeztünk. Szabadon visszatérhetsz a celládba.

Felállt, és felnyúlt, hogy megérintse az immár tökéletesen újraegyenesedett orrcsontjait. Magas volt, fenyegető és ismét véres. Bár ezúttal az ő vérétől, nem Hermionéétól.

– Jön a gyógymód – mondta. A lány azon tűnődött, vajon ezzel a rejtélyes módon fejezte-e ki részvétét.

– És gondolom, te és Hermione lesztek azok, akik megtaláljátok nekünk?

– Az én teljes szakértelmem továbbra is egy olyan lehetőség, amit a csapatodnak még teljesen fel kell tárnia. Ami pedig Grangert illeti, ő volt és továbbra is… – Kereste a szót.

– Optimista – mondta Padma, szinte az orra alatt.

– Találékony – fejezte be.

Aztán elmosolyodott. Padma rájött, hogy ezt nagyon ritkán tette, amikor még mindannyian iskolába jártak. Legtöbbször csak gúnyosan fintorgott. A gúnyolódás nem mosoly volt, de mosolyogni lehetett, ha ez volt az egyetlen külső megnyilvánulása az örömnek, amit a világ felé mutatott. Nem köszönte meg szóban, de a fejét lehajtotta a gyógyító munkája elismeréseként, majd távozni készült.

– Malfoy – szólította meg a lány. Minden akaraterőre szükség volt, hogy ne követeljen tőle konkrétabb válaszokat. Padma egyáltalán nem volt szelíd, de tudta, hogy Malfoyjal szemben nem áll a helyzet magaslatán. Valószínűleg csak az olyan emberektől tudta meg az igazságot, mint Malfoy, mint Richards ügynök. Valószínűleg egy betonszobában és a genfi egyezmény nagyon laza értelmezésével.

Megállt az ajtó előtt. Elizabeth Kent odakint lebegett, és arra várt, hogy visszakísérje a cellájába.

– Ne felejtsd el, ha bántod Hermionét, segítek Harrynek végezni veled. És nem kell használnom az öklömet. Sokkal alattomosabb módszerek állnak rendelkezésemre. Még neked is szükséged van egy kis alvásra, ugye?

A férfi szenvtelensége embertelen volt, bár Padma szórakozottságot vélt felfedezni.
– Biztosíthatlak, Dr. Patil. Hermione Granger nem kerül olyan veszélybe, sem halálos, sem más veszélybe, amibe ő maga nem kerül bele önként.
hozzászólások: 0
feltöltötte: Nyx | 2023. Nov. 11.

Powered by CuteNews