2. fejezet
Karácsony projekt

A Grimmauld tér 12. volt a bázisuk, néhány apró módosítással.

Többek között két alagsori szint. Rögtönzött minisztériumi főhadiszállásként és laboratóriumként is szolgált, és olyan berendezésekkel büszkélkedhetett, amelyeket Anglia-szerte aprólékosan az orvosi és tudományos létesítményekből loptak el.

A kutatócsoport mugli tudósokból és mágikus szakértőkből állt, akik éjjel-nappal váltásban dolgoztak, és kávé, bajtársiasság és gyorskaja kombinációján éltek. Voltak vegyesvérűek, mugli születésűek, egy vérfarkas, rendes muglik és tisztavérűek is az alkuban. Egymás mellett dolgoztak, emeletes ágyakban aludtak, ugyanazt a borzalmas ételt ették, és ugyanazokat a rossz vicceket mesélték. Mint kiderült, létezett olyan, hogy japán „kopogós” vicc (csak „kon-kon” viccnek hívták őket). Ez elég volt ahhoz, hogy felmelegítse a cinikus szívemet. Vagy hogy Voldemort forogjon a sírjában.

„Az agytröszt” – nevezte Malfoy, amikor Harry átvezette a laboron. Hermione nem volt velük, egyenesen felment az emeletre, hogy tájékoztassa a minisztert a friss szerzeményükről.

Padma Patil felnézett a helyéről, amikor Harry bemutatta Malfoyt a Karácsony projektnek. Malfoynak nem kellett kérdeznie a küldetés nevének eredetéről. A Yule – és az amerikaiak nukleáris csapásainak határideje – december vége volt.

És mintha a csapat tagjainak szüksége lett volna az emlékeztetőre, néhányan magukra vállalták, hogy felállítanak egy műanyag karácsonyfát, kopaszodó flitteres kötéllel, össze nem illő gömbökkel és villogó fényekkel. Az irattartó szekrények tetejére műanyag magyalt tűztek, a falakra pedig nagy, csillogó rénszarvas matricákat ragasztottak. A legtávolabbi sarokban egy életnagyságú, felfújt Mikulás állt. Valami vállalkozó kedvű lélek piros, tangás alsóneműbe bújtatta a Télapót, szemüveget és egy villámcsapás hegét rajzolta a homlokára.

Padma hűvös pillantást vetett Malfoyra.
– Biztonságban van?

Harry felemelte a csuklóját.
– A te köteledet használtuk.

– Te jó ég, Harry! Még nem is volt alkalmam rendesen kipróbálni!

– Nekem igen. Íme – mondta Harry vigyorogva, bár a hegyi ember szakálla miatt nehéz volt megállapítani. A demonstrációhoz ökölbe szorította a kezét, kinyújtotta a karját, majd Malfoyra vetett egy koncentrált pillantást.

Malfoy hirtelen olyan erővel rántott vissza, hogy Padma munkaállomásának oldalába csapódott. Sikerült felkapnia egy kémcsőállványt, mielőtt az felborult volna.

Miután rendbe hozta magát, Malfoy sötét pillantást vetett Harryre. Padma felé azonban csupa mosoly volt.
– Látom, még mindig erre a sorsra pazarolod a tehetséges véredet?

Padma ebből fakadó vakító tekintete azonnali fagyhalált kellett volna, hogy okozzon. Egyszer lassan pislogott egyet, majd teljesen elhessegette Malfoyt.
– Harry, talán szeretnéd tudni, hogy Scrimgeournak megvannak a közmondásos cicái, és az emeleten próbálja közmondásosan elválasztani őket a gombolyagról.

Harry összerezzent.
– Ennyire rossz, ugye? Most Hermione beszélget vele.

– És ez volt az utolsó alkalom, amikor rám bíztad azt, hogy elmondjam a miniszternek, hogy ti ketten elmentetek megmenteni az ország legveszélyesebb bűnözőjét egy zombikkal fertőzött lepratelepről. – Most, hogy a kötelező harsányságának vége, Padma összeesküvő pillantást vetett Harryre. – Szóval, megérte, vagy mi?

– Padma – kezdte Harry csillogó szemmel –, azt mondja, hogy újra tudja teremteni a D.R.A.C.O.-t.

Ezzel a laborban zajló nyüzsgés hirtelen leállt. Minden jelenlévő titokban hallgatta a beszélgetést.

Padma felállt a fémszékéről, aztán Malfoy és Harry meglepetésére, megragadta Malfoy talárjának elejét. Annyira boldog volt, hogy gyakorlatilag világított.
– Merlin! Akkor tehát igaz? A képleted létezik?

Malfoy a gumikesztyűs kezére meredt. Padma azonnal elengedték.
– Itt van minden, amire szükséged van, hogy elkészítsd – mondta józanabbul. – Természetesen a ReGen-t most éppen arra használják, hogy a fertőzés előrehaladását kontrollálják, de ez csak a kezdete annak, ami még jönni fog.

Csend volt. Malfoy törte meg.
– Tekintve, hogy hat éve egy üvegdobozban vagyok, a ReGen…?

– Ó, igen – mondta Padma. – Bocsánat, elfelejtettem ezt az egész bebörtönzött őrült bűnöző dolgot.

– Nem vagyok őrült – válaszolta Malfoy halk bosszúsággal. Ez láthatóan fájó pont volt számára. – Voltak tesztek.

– Manapság már jobb tesztek vannak. Talán, ha ennek az egésznek vége, újra megpróbálhatnánk. – Padma mosolya éles volt.

Malfoy felsóhajtott.
– Szóval mi az a ReGen?

– Egy kezelés az újonnan fertőzöttek számára. Nem gyógymód, de időt nyer a fertőzötteknek, mielőtt átváltoznak. A terv az, hogy a D.R.A.C.O.-val kombináljuk, hogy a sejtek stagnálásának állapotát hozzuk létre, ami alatt a D.R.A.C.O. talán képes lesz megvetni a lábát.

– És ezt a ReGen-t már kipróbálták?

– Természetesen. – Padma hangjában szakmai büszkeség volt. – Lehet, hogy mindez véletlenszerűnek tűnik, de nem az. Megvannak az eszközeink a gyógymód kidolgozásához. A gyógymódhoz.

– Megvannak az eszközeik, hogy emberi alanyokon is teszteljék a gyógymódot?

Erre Padma szája válaszra nyílt, de megállította magát, amikor elkapta Harry árnyalt pillantását.

– Azt hiszem, ennyi elég lesz. – Harry aktiválta a kötelet, és kivezette Malfoyt a laborból. – Gyere, megmutatom a szobádat. Tetszeni fog neked. Olyan, mintha otthon lenne.

***

A csend reszketett.

Ráadásul viszketett, és nagy szüksége volt egy zuhanyra. Hermione állva maradt a Grimmauld tér 12. épületének második emeletén lévő tárgyalóterem közepén, és egyik lábáról a másikra tette át a súlyát. Scrimgeour éppen a D.R.A.C.O. -ról szóló aktát nézegette, amelyet az amerikaiak állítottak össze, miután gondosan átnézték a Minisztérium saját, Voldemortról és Malfoyról szóló feljegyzéseit.

Az amerikaiak nagyon alaposak voltak. Vaskos akta volt, de Hermione nem tudta nem észrevenni, hogy sok mindent átdolgoztak belőle.

– Uram, ha megengedi…

Anélkül, hogy levette volna a szemét az olvasott oldalról, Scrimgeour felemelte a mutatóujját, és félbeszakította a lányt.

Hermione folytatta a várakozást. Sajnos, a szobában mások is voltak – a Karácsony projekt japán és ausztrál tagjai, valamint a két amerikai varázsló hírszerző ügynök, akik tévedhetetlenül mindenhol ott voltak. A kutatócsoport többi tagja még mindig a laborban volt Padmával, hála Merlinnek. Ez azt jelentette, hogy kevesebb ember volt jelen, aki tanúja lehetett Scrimgeour félelmetes elégedetlenségének.

Történt, hogy a csoport minden tudósában több volt a közös pont, mint a különbség. Ez a nyelvi akadályok, a korban, rangban és státuszban mutatkozó különbségek, valamint a svéd mikrobiológusuk esetében az a tény ellenére is így volt, hogy havonta egyszer egy kétméteres izom-, szőr-, fog- és karomoszloppá változott. Még mindig embertelenül izgatottak voltak a Petri-csészékből nyert eredmények miatt. A kimerültségig koncentráltak, és úgy tűnt, hogy leginkább koffeinnel és chipsekkel működnek.

A két varázslóügynökkel más volt a helyzet. Az amerikai kormány megbízásából a sarkokban ólálkodtak, jegyzeteltek, és rendszeres, privát hop-por kommunikációt folytattak a washingtoni feletteseikkel. Az amerikai varázslószenátusnak lenyűgözően sok szintje volt. Olyan volt, mint egy bürokratikus rétegtorta.

Harry úgy hívta őket, hogy a Cowboy és az Újonc.

A Cowboy éppen Hermionét nézte gyöngyszemmel. A társa, az Újonc leplezetlen (és meglehetősen szakszerűtlen) vidámsággal figyelte az eseményeket. A többi nemzetközi tudós közül néhányan talán hozzászoktak ahhoz, hogy állandó kormányzati felügyelet alatt dolgoznak, de Hermione nem.

Elég, ha csak annyit mondok, hogy ő és az ügynökök nem jöttek ki egymással.

Jelen pillanatban Scrimgeour megköszörülte a torkát, és becsukta a mappát.
– Rendben, azt hiszem, mindent megkaptam. Elolvastam a hivatalos verziót. Most pedig mondja el a saját szavaival, miért gondolja, hogy Draco Malfoy nem jelent veszélyt erre a csapatra, és valószínűleg az első adandó alkalommal elmenekül?

Hermione úgy érezte, dühösebbnek tűnt, mint amennyire indokolt lett volna. Készen állt a férfi kérdéseire, emlékeztetve magát, hogy a megbocsátást könnyebb megszerezni, mint az engedélyt.

– Ő nyerhet, ha együttműködik velünk – magyarázta. – Vegyük figyelembe, hogy mindent elvesztett, ami értékes volt számára, abban a pillanatban, amikor az ítéletét kihirdették. Mi kivettük őt a börtönből, kegyelmet ígértünk neki, és egyedülálló lehetőséget biztosítottunk neki, hogy…

– Ne tegye.

– Mit ne, uram?

– Ne használj az „m” betűs szót.

Hermione összezavarodott. Úgy értette, hogy „menesztett”?
– Nem biztos, hogy értem.

– Megváltoztatni. Megváltás.

– Uram, valójában azt akartam mondani, hogy „kiérdemelni a szabadságát”.

– De arra céloz, hogy a megváltás esélye lesz az elsődleges motivációja, ugye?

Nos, feltételezte, hogy erre célzott.
– Ha még nem is ez a motivációja, remélem, hogy azzá válik.

– Ostoba, ha ezt gondolja.

Hermione visszaharapott egy fanyarabb retorziót. Vajon Scrimgeour tudott valamit, amit ő nem? A felesleges titkok és intrikák, amelyek a brit Mágiaügyi Minisztériumot jellemezték, őrjítőek voltak.
– Megmagyarázná, hogy miért nem ért egyet az értékelésemmel?

– A saját értékrendjét alkalmazza a valószínűsíthető motivációira. Draco Malfoy nem egy gyilkos mániákus, de szeret hasznot húzni a káoszból. Ön nem vett részt az elfogására tett erőfeszítésekben. Ön, Hermione és az önök által vezetett emberek, nincsenek kiképezve arra, hogy a hozzá hasonlókkal foglalkozzanak. Neki mindig is csak egy célja volt: a saját önös érdekei. Ne feltételezd, hogy Draco Malfoyt bármilyen módon is megindítja a körülötte élők helyzete. Ez egy halálfaló, aki végül kétszeresen is átverte a Sötét Nagyurat. Nem olyan ember, akit a csapat közelében szeretnék látni. Túl sok forog kockán, és egyikük sem pótolható ebben a késői helyzetben.

– Akkor mit javasol, hogyan szedjük ki belőle a D.R.A.C.O.-t? – követelte Hermione. – Nincs meg az a tizenkét hónapunk, ami a Veritaserum erjesztéséhez szükséges, amire az aktája szerint amúgy is ellenálló.

Scrimgeour felállt, és a kitakart ablakhoz sétált, amely a kinti utcára nézett volna. Lehetetlen volt megállapítani, hogy nappal vagy éjszaka van-e, amikor az ember a házban tartózkodott. Összekulcsolta a kezét a háta mögött, és valamiért a Cowboy… felé fordította a figyelmét.

Aki elkapta Scrimgeour pillantását, és azt mondta:
– Még mindig megkérdezhetjük a rohadékot.

Hermione nem adta könnyen a beleegyezését. Tudta, hogy az olyan férfiak, mint a Cowboy, miből élnek. Nevetségesnek tűnt a gondolat, hogy valójában ő tölti be Malfoy szószólójának szerepét.

– Mit értesz pontosan azon, hogy „kérdezzük meg”?

– Tartsuk őt fogva az időre – folytatta a Cowboy. – Ketrecbe zárjuk, amíg meg nem tudjuk győződni arról, hogy a képlet, amit szolgáltat nekünk, törvényes-e. Ha nem igazolódik be, újra megkérdezzük… csak több bottal, kevesebb répával.

Hermione összehúzta a szemét a férfira.
– Nem értem, hogy a ketrec hogyan lehet egyáltalán valamiféle répa.

– Mit jelent a luh-jit? Miért használnák répát? – kérdezte Yoshida professzor, a japán bájitalszakértő. Kollégája, egy ausztrál neurobiokémikus, néhány kevésbé köznyelvi szinonima suttogásával segített.

Yoshida professzor bólintott. Ő is kissé aggódva tágra nyílt szemmel nézett a Cowboyra.

A Kopasz megszólalt.
– Pontosan mennyire illékony az Alany?

– Megölt egy minisztériumi őrt egy műanyag étkészlettel – válaszolt Scrimgeour egykedvűen. – Volt némi sajnálatos bántalmazás a börtönőrök részéről, ami ezt kiváltotta, de a lényeg az, hogy nagyon lobbanékony.

Az ausztrál tudós, Dr. Alec Mercer felállt. Kezében egy örökké nyitott zacskó burgonyachips. – Nézze, a kutatócsoportból senki sem azért jött Londonba, hogy jó zsarut rossz zsarut játsszon a maga kedvencével, Lex Luthorral. – Egy pillanatra elgondolkodó szünetet tartott, mielőtt hozzátette: – Dr. Patil kivételével talán. Úgy vélem, ő szívesen megtenne néhány kört kihallgatóként…

Hermione majdnem elmosolyodott. Padma volt a rezidens laboratóriumi Sárkányhölgyük.

Dr. Mercer folytatta: – Akárhogy is oldja meg, csak szedje ki a képletet a fickóból, mi pedig szintetizáljuk. Vagy még jobb, ha ő segít nekünk elkészíteni. Hatalmas mennyiségben. Minden kézre szükségünk lesz. Akárhogy is, a határidő áll, és kifutunk az időből.

– Meg fogjuk csinálni. – Hermione hajthatatlan volt.

A két szakértő elhagyta a szobát, így Scrimgeour és az amerikai ügynökök maradtak.
– Szeretnék négyszemközt beszélni Hermionéval.

Ez nem tetszett az amerikaiaknak, hiszen nekik kellett volna hozzáférniük minden megbeszéléshez, és a Karácsony projekt keretében végzett tevékenységhez. Scrimgeourral azonban ebben a kérdésben nem lehetett vitatkozni. Megvárta, amíg az ügynökök becsukják maguk mögött az ajtót, mielőtt megszólította Hermionét.

– Ki az a Lex Luthor?

A kérdés váratlanul érte. Hermione egy pillanatig pislogott.
– Harry azt mondja, a mugli popkultúra ismereteim siralmasak, de azt hiszem, Lex Luthor a gonosztevő a muglik Superman történeteiben.

Scrimgeour egy pillanatra elhallgatott. Amikor legközelebb megszólalt, több érzelem volt a hangjában.
– Ez nem egy hőstörténet. Az egész akciót veszélybe sodorta ma.

– Hogyan? Harry és én egyedül cselekedtünk.

– Pontosan azért, mert úgy döntött, hogy egyedül cselekszik.

Hermione nem volt hajlandó elfordítani a tekintetét a férfi dühétől, egyformán dühösnek és szégyenkezőnek érezte magát.

– Már nem tinédzser. Ez nem Roxfort, és én nem Albus Dumbledore vagyok. Nem tartom helyénvalónak, hogy csupán a háttérben lebegjek, és a távoli, kétértelmű mentor szerepét töltsem be, miközben maga veszélyes küldetésekre vállalkozik, amelyeket senki sem tisztázott. Potter befolyását érzem ebben az egészben.

– Nem, uram, neki semmi köze ehhez – suttogta a lány, és zúgolódva bámult a miniszterre. Ennél közelebb nem jutott ahhoz, hogy nyíltan ne értsen egyet Albus Dumbledore, Harry és Voldemort kezelésével. Hermione felhagyott azzal, hogy megpróbáljon megfelelni a férfi tekintetének. Lehunyta a szemét, és érezte, hogy egy olimpiai méretű migrén kezdete kezdődik a halántékában. – Az én ötletem volt. Az én tervem.

És talán a fáradtságának nyilvánvaló jelei voltak azok, amelyek végül Scrimgeour dühét eloszlatta. Csupán fáradtnak tűnt, amikor legközelebb megszólalt:
– Maga értékes, Hermione. Túl értékes ahhoz, hogy kockára tegye az életét és Potterét, ahogy ma tette. Sokan ezek közül az emberek közül követnék Pottert a tűzbe, ha arra kérné őket.

Lehetett volna, de a lány tudta, hogy nem kifejezetten Ronra célzott. Scrimgeour lehetett temperamentumos, de sosem volt kegyetlen. Egyébként sem számított. Úgy tűnt, minden Ronról szólt. A szobája csendje. Az üres szék vele szemben a konyhaasztalnál. Harry kísérteties tekintete, amikor azt hitte, hogy senki sem figyel.

– Fogalma sincs, mire képes Draco Malfoy.

– Ezt mondogatod folyton – mondta Hermione homlokráncolva.

– Ha jól tudom, Patil kötelékét használod, hogy rögzítsd őt?

– Igen. A kötél működik.

– Jó. Gondoskodj róla, hogy ezután is így legyen. Malfoy élete és a mi biztonságunk múlik rajta.

Elbocsátotta a nőt.

Hermione az első emeleti közös mosdó felé vette az irányt, a lába kissé vánszorgott. A zuhanyozás várhatott. Megmosta a kezét, a karját, az arcát, majd a tükörben bámulta csöpögő képét. Persze, hogy szörnyen nézett ki. Úgy tűnt, a fáradtság úgy kivájta, hogy csupa arccsont és kulcscsont volt, és barna szemei óriásiak lettek. Ujjai felemelkedtek, és a hajába akadt zombibél darabkát tépkedték. Lehúzta a vécén, kiöblítette a száját, és megmosta a fogát.

Aztán lement a földszintre, hogy meglátogassa Ront.

hozzászólások: 2

by Neola @ 2023 Oct 05

Tudom, hogy ez csak a második fejezet, de tűkön ülve várom, hogy Draco rendesen színre lépjen. Megértem, hogy fel kell vezetni a sztorit,de ezek a mellék szereplők már most nem szimpik.
Köszi szépen!
Üdv:Neola

by Nyx @ 2023 Oct 05

Hmm ezzel a történettel kapcsolatban egy kis dilemmában vagyok. Viszonylag szét vannak szabadalva a fejezetek. 84 fejezet van, és viszonylag rövidek a fejezetet. Szóval lehet, hogy majd többet fogok feltenni, hogy kicsit jobban beinduljanak a dolgok. Hát szerintem van előnye annak, hogy a mellékszereplők nem szimpik Nekem némelyik az volt, csak hát... ja... zombi apokalipszis. Köszönöm én is!