Fejezetek

írta: rizzelwrites

21. fejezet - 1. rész
21. fejezet
Foglalkozási ártalmak
1. rész

Harry és Hermione voltak az elsők, akik hangtalanul landoltak a vonóhálós hajó fedélzetén. A hajó tele volt szeméttel, penészes kötéltekercsekkel és olyan szagú volt, mintha egy hetes fogás rohadt volna meg a hálóhalmokban.

Baljóslatú volt, hogy az egyik hordó oldalából egy nagy bunkókés állt ki. Úgy tűnt, mintha valaki késdobálási gyakorlatra használta volna a hordót. Harry grimaszolva kihúzta a kést, és a fedélzetre dobta. A fedélzeten volt egy különösen nyálkás folt, és Hermione bal lába nem talált fogást rajta, amikor beletaposott. Néhány kötélzetbe kapaszkodva stabilizálta magát. A kötélzethez erősített rozsdás, használaton kívüli daru tiltakozóan nyikorgott. Úgy tűnt, komoly veszélyben van, hogy rájuk omlik.

– Óvatosan – suttogta Harry, és felfelé pillantott a darura.

Átadták a seprűjüket Mercernek, aki hámba kötve a hátára szíjazta. A szél felerősödött a vontatóhajó jobb oldalán, olyannyira, hogy a Mercerhez és Padmához legközelebb álló csapattagoknak a lebegés mellett aktívan kormányozniuk kellett a seprűiket.

– Tartsátok stabilan – kiáltotta Richards. – Patil, most már akár a seprűdre is teheted a fagyasztót, de ne olyan messze a hajótól, hogy Mercer ne tudjon gyorsan fel- és lemászni, ha kell.

– Immobulous – vetette oda Padma, miután egy pillanatra átpozicionálta magát. A seprűje most már rögzített helyzetben lebegett.

Harry elővette a láthatatlanná tévő köpenyét onnan, ahová a mellénye belsejébe rejtette. Légzőmaszkot erősített a már sisakjára, és megigazította a szemüvege pántját. Hermione megragadta a karját, mielőtt felszállt volna.

– Ne hősködj – mondta, és ismerős, hegyes pillantást vetett rá.

– Én is mondhatnám ugyanezt neked – válaszolta Harry.

Rákacsintott a lányra, mielőtt felvette a régi köpenyt, és eltűnt. A nosztalgia egy kis hulláma söpört végig Hermionén. Mindent tudott arról, hogy Harry a köpenyével veszélyes helyeken ólálkodik. Csak most Ron nem volt ott velük, hogy csendben egyetértsen Hermionéval abban, hogy ez az egész rossz ötlet. A legtöbb kalandjuk szükségszerűen rossz ötlet volt, ha belegondoltak…

– Granger. – Richards mély hangja áthallatszott a fejhallgatón. – Készen állsz?

– Majdnem.

Hermione óvatosan odasétált az íjhoz, és elővett egy redukált kagylóhéjat, amelyet a sok zsebe egyikében tárolt.

– Miért kagylóhéj? – kérdezte Richards, sokkal korábban.

– Mert eredetileg egy aprócska zenedobozt használtunk, de mindenki egyetértett abban, hogy az pokolian hátborzongató.

Óvatosan lerakta a fedélzet legtisztább részére, amit csak talált, ügyelve arra, hogy semmi más ne érintkezzen a kagyló és a vontatóhajó között. Amikor eltávolította a kicsinyítés varázsigéjét, a kagyló egy amerikaifoci méretére nőtt, és rezegni kezdett, tompa csörgő hangot adva a fedélzet fájának. Nem volt rettenetesen hangos, de Hermione egy pillanatra mégis visszatartotta a lélegzetét.

– A helyén van.

– Jó – mondta Richards. – Maszkot és védőszemüveget fel, emberek. Mindjárt egy kicsit fülledt lesz a levegő.

– Nem tetszik, hogy sötét mágiát használunk – morogta Neville.

– Ezt már megbeszéltük, Longbottom. Ez nem sötét varázslat, ez amerikai varázslói leleményesség.

– Ez a bizonyos leleményesség húsz köbméteren belül minden levegőt és fényt elszív – mutatott rá Neville. – Ez rengeteg olyan tengeri élőlényt jelent alattunk és körülöttünk, amely nem fogja túlélni.

– Neville – sziszegte Harry bosszús hangja a kommunikációs rendszeren keresztül –, tegyél később egy feljegyzést a javaslati dobozba, jó? Én benne vagyok. Amarov itt van. Vagy legalábbis azt hiszem, hogy ő az. Egy zsák van a fején. Megkötözték a gépházban, egy székhez szíjazva. És ott van… Merlin, vagy egy tucatnyi vezeték és darabkák jönnek ki belőle. Úgy néz ki, mintha rákötötték volna valamire.

– Tudnál pontosabban fogalmazni, Potter?

– Egy laptophoz van csatlakoztatva, és valami, ami úgy néz ki, mint egy autó akkumulátor.

– Jézusom. Magánál van? – kérdezte Richards.

– Nem tudom megmondani. Bár lélegzik.

– Ne nyúlj hozzá! Patilnak be kell mennie, hogy megnézze, mielőtt bármit is kihúznánk. Granger, állj készen a varázslat beindítására. Mercer öt perctől számol majd vissza. Megértetted, doki?

– Értettem – mondta Mercer, miközben felkészült, hogy beállítsa az időzítőt a karóráján. – Csak hogy tudd, az életünk mostantól a Casio Corporation kezében van.

Hermione leguggolt a kagyló mellé. Öt perc aligha volt elég egy merész mentőakció végrehajtására, de a kagylót nem a mentésre tervezték, hanem arra, hogy pánikot keltsen és elterelje az ellenség figyelmét. Az őrhelye védelme volt az utolsó dolog, amit megtett, amikor hirtelen a sötétben fuldokolva találta magát.

Ez megadná a csapatnak azt az előnyt, amire szükségük volt az emberrablók lefegyverzéséhez. És öt perc volt az az előny, amivel dolgozniuk kellett, mert bármi hosszabb idővel Amarov és a hajón lévő összes többi, légzőkészülék nélküli ember halálát okozta volna. Tudta, hogy Neville ugyanerre gondolt - hányszor használták már a kagylót időkorlát nélkül?

A szájára és az orrára húzta a maszkot, majd a pálcáját a kagylóhoz érintette.
– Alec, a jelemre?

– Készenlétben – válaszolta Mercer.

– Vacuo.

A fények kialudtak, ahogy hét pár éjjellátó szemüveg bekapcsolódott.

– Öt perc!

***

Tizenkét férfi és egy nő volt a vonóhálós hajón. Meglehetősen eklektikus társaság voltak, már ami az emberrablókat illeti. Néhányan olyan durva, exkatonai kinézetűek voltak, mint a bérgyilkosok. Mások valószínűleg szervezett bűnszövetkezetek tagjai voltak. A nő úgy nézett ki, mint valakinek az idős anyukája, akit bevontak, hogy vigyázzon a férfiakra. Az egyetlen közös bennük az volt, hogy Alexander Amarovot komoly élet- és testi épségkockázatnak tartották.

Történetesen Richárddal osztoztak ebben a hitben.

– Négy perc – mondta Mercer.

Nyilvánvaló volt, hogy az emberrablók valamiféle támadásra számítottak, de bizonyára nem mágikusra. Egy dolog volt, hogy Beaumont miniszter engedélyt kapott halálos mágikus erő alkalmazására, de egészen más dolog, hogy ezt valóban meg is tudja valósítani.

Hermionénak nem volt kétsége afelől, hogy Richards teljes erővel könnyedén tudna varázsolni egy Avada Kedavrát, de gyanította, hogy a csapat többi tagjának hasonló tapasztalatokkal kell szembenéznie, mint ami Welwynben történt, amikor Hermione megpróbálta elaltatni Jason Lamet.

Ahogy Malfoy találóan bebizonyította, a szavak önmagukban nem elégségesek.

Még egyszer, Granger. Érzéssel…

– Három perc!

A hat varázsló és boszorkány könnyedén legyőzte a muglikat, bár utóbbiak sem szerencsétlenek, sem tehetetlenek nem voltak. Voltak fegyvereik, és készségesen lőttek is velük, de ez nyilvánvalóan találat volt. A csapat gyorsan haladva a sötétségben, mindent kővé dermesztettek, ami mozgott. Ebbe beletartozott egy vicsorgó rottweiler is, amely talán nem látta Harryt, de ennek ellenére kitépte volna a torkát, ha nem kapja el a kutyát ugrás közben.

– Két perc!

Hermione és Padma értek elsőként Amarovhoz, aki egészen biztosan nem volt eszméletlen. Zihált és prüszkölt, ahogy az emberrablók tették, mielőtt megkövültek. Hermione megtalálta az egyik zsebében a nála lévő plusz maszkot, lehúzta az Amarov fejét takaró zsákot, és az arcára szíjazta azt. Letérdelt mellé, és a pálcájával elvágta a műanyag kábeleket-kötözőket, amelyek a székhez kötötték. A férfi hiperventillált.

– Lassan, mélyeket lélegezzen – utasította Hermione. Az éjjellátó szemüvegének beteges zöldjén keresztül egy sovány, csupasz mellű férfit látott, aki messze állt attól a lendületes alaktól, aki a Time címlapján szerepelt.

– Csipog – mutatott rá Padma. – És van egy sor villogó fény közvetlenül a kulcscsontja alatt. Nem értem. Azt hittem, a Vacuo átmenetileg kikapcsolt volna mindent, ami elektromos vagy mechanikus? Látod ezt?

– Látom – erősítette meg Hermione. És hallotta is. Hunyorogva nézte az aprócska piros fényeket, ahonnan a csipogó hang eredt, és végigsimította az ujjaival a területet. Fémből készült.

– Maga Alexander Amarov? – kérdezte a férfit, akit épp most mentettek meg.

A férfi bólintott a sötétben, a szemöldökét összeráncolta.

– A nevem Hermione Granger. Ez egy mentőakció, Amarov úr. Hamarosan kivisszük innen.

– Harminc másodperc! – szólt Mercer nekik.

– Megvan! – kiáltott Padma.

– Akkor maradjatok ott, jövünk hozzátok – parancsolta Richards.

Amarov most már megszabadult a kötelékeitől, felállt, és letépte a kábeleket a mellkasáról. Hermione még a maszkkal a fején is hallotta a fájdalmas nyögését. A csipogó hang újra megszólalt, bár látszólag kevésbé intenzíven, mint korábban. Ahogy Amarov megnyugtatta a légzését, a sípolás lelassult, és pillanatokon belül megszűnt.

A Vacuo mostanra már lezajlott. A vontatóhajó újra energiával és levegővel telt meg. A motor újra életre kelt. A konyhában újra bekapcsolódott a hifi, és a gépházban lévő laptop újraindult. Amarov lehúzta a maszkot, és mélyen beszívta a levegőt.

A fények visszatérése visszahozta a színeket, javította a mélységérzékelést és az éleslátást. Hermione most már felismerte a férfit a magazin címlapjáról. Amarov kivételesen jóképű volt, bár talán találóbb leírás lenne a csinos.

Magas volt és karcsú, szinte nőies finomsággal. Fekete hajának halántékán most már több volt az ősz hajszál. A szeme mély azúrkék volt, és a szája pajkos ferdeségét állandó jellegzetességnek (vagy állandó affektálásnak) tűnt.

Hermione és Padma azonban nem az arcát és az alakját bámulta. Hanem az Amarov csupasz mellkasának közepébe ágyazott fémlap volt. Egy sor finom áramkör és egy digitális kijelző volt rajta, amely különböző időközönként különböző számokat villogtatott.

– Ez meg mi a fene? – kérdezte Padma. – Ezt csinálták magával?

– Nem. Szerencsére ez mind az enyém. Ez az én nagyon hatékony biztosításom – hangzott Amarov rejtélyes válasza éles, oxfordi angolsággal. – Köszönöm a mentést, hölgyeim. A társaik a fedélzeten vannak? – A lusta mosoly, amellyel megajándékozta őket, egyáltalán nem illett az alkalomhoz.

Hermione már éppen megkérdezte volna, hogy milyen szerkezet van Amarov mellkasában, amikor Richards belépett a gépházba, szorosan követve Harry és Mercer. Letette a pálcáját.
– Barnaby Richards ügynök, Amerikai Varázsló Szenátus.

Egy gyűrött ing hevert a szoba egyik sarkában, takarók és üres szardíniásdobozok között. Hermione gyanította, hogy az emberrablók itt tartották a túszukat. Amarov felhúzta az inget (némi sietséggel, ahogy Hermione észrevette).

– Szóval ez egy varázslatos mentőakció – mondta, miközben begombolta az inget. – Én vagyok a legszerencsésebb mugli. Mit csináltatok az elrablóimmal?

– Lefegyvereztük őket, és az emeleten fogva tartjuk őket.

Amarov előrelépett, hogy kezet rázzon Richardsszal.
– Köszönöm a mentőakciót, Richards ügynök. Nem tudom, miért jött a segítségemre, de azért nagyon hálás vagyok.

– Attól tartok, nem vagyunk önzetlenek – szólalt meg Richards. – Egy nemzetközi tudományos csapatnak segítek a fertőzés ellenszerének kidolgozásában. Úgy hallottam, önnél lehet egy olyan tárgy, amire szükségünk van. Ha azt mondom, hogy szoros határidőnk van, az enyhén szólva is kevés.

Amarov hangjában most már kevesebb melegség volt.
– Értem. És azért jöttek, hogy kiszabadítsanak engem ezért a… tárgyért cserébe? Mi az?

– Úgy hívják, hogy kunlun misztikus hegyi barack – tájékoztatott Richards, lenyűgöző módon sikerült ezt egyenes arccal kimondania. – A rezidens magibotanikusunk szerint valószínűleg egy gyökérhez vagy szárított gyógynövényhez hasonlít. A barack a hosszú életet biztosító tulajdonságairól ismert, ha megfelelően feldolgozzák.

– Tudja, hogyan kell feldolgozni?

– Megvan? – kérdezett vissza Richards, és több volt a kérés, kevesebb a kérdezés.

Valami nem stimmelt. Hermione nem tudta hova tenni az ujját. Amarov szinte túlságosan is nyugodtnak tűnt ahhoz képest, hogy nemrég rabolták el és valószínűleg megkínozták. Richardsra pillantott, és észrevette, hogy a férfi szinte észrevétlenül ráncolja a homlokát. Ő is rosszul érezte magát Amarov szokatlanul nyugodt viselkedésével szemben.

– Azt hiszem, nálam van, amire szüksége van – mondta Amarov.

– Nagyszerű. Akkor majd megbeszéljük, ha már leszállt a hajóról. Feltételezem, jobban örülne, ha visszavinnénk a flottájához, mintha előbb velünk jönne vissza Londonba?

– Igen. – Amarov elmosolyodott. – Jobban örülnék neki. Ha talál nekem egy rádiót, kapcsolatba lépek az embereimmel. A közelben vannak.

– Hol van Neville és Wallen? – kérdezte Hermione, csak most vette észre a hiányukat.

***

A fedélzeten lévő daru összeomlott, amihez hozzájárult az évekig tartó elhanyagoltság és a vonóhálós hajó fedélzetén mozgó további forgalom. Sajnálatos módon Wallen és Neville fölé zuhant, amikor a hajó orrán átmentek a kagylóért. A likantrópnak sikerült jó messzire elugrania, Neville azonban a súlyos roncsok alá szorult, és gyanította, hogy eltört a lába.

– Három helyen, ahogy elnézem – közölte Padma. Együttérző pillantást vetett Neville-re. – Adok neked valamit a fájdalomra, kedvesem, de vissza kell menned Grimmauld térre, hogy rendesen begyógyuljon. Aisha Malik meg tudja csinálni.

– A fenébe – mondta Neville, arca fehér volt és húzódott a fájdalomtól. Emellett nagyon ki volt akadva. – A francba ezzel! Azért jöttem, hogy kéznél legyek a Barack elszállításánál!

– Jobb, ha jó állapotban vagy, hogy átvehesd, amikor visszahozzuk, így rendben lesz? – ajánlotta fel Mercer.

Neville vonakodva beleegyezett. Megkérte Mercert, hogy hozzon neki egy seprűt, de Padma közbelépett.
– Ha nem vészhelyzetről van szó, nem tanácsolnám, hogy Neville bárhová is dehoppanáljon, amíg sérült és nyugtatózzák. És egyedül biztosan nem tud repülni. Ha útközben elájul, lezuhan. Koromsötét van, és nem éppen rövid az út vissza Londonba, még ha egyáltalán tudna is járni.

Amarov és Wallen csatlakozott a csapathoz a fedélzeten, miután hozzáfértek a vonóhálós hajó hídrádiójához.

– Sikerült elérni az embereit? – kérdezte Richards.

Wallen bólintott.
– Most küldenek egy cirkálót.

Richards Amarovhoz fordult.
– A csapatunk egyik tagja megsérült. Van a flottájukban orvosi felszerelés?

– Van egy orvosi rendelőnk, de semmi, ami fel lenne szerelve egy ilyen eset kezelésére – válaszolta Amarov.

Hazudott. Hermione az életét tette volna rá.

Kizárt, hogy egy olyan jól felszerelt ember, mint Alekszandr Amarov, úgy indult volna a tengerre, hogy nem gondoskodott arról, hogy minden rendelkezésére álljon, ami a fertőzés kivárásához szükséges, és ebbe legalább egy klinika beletartozott. Nem volt kétsége afelől, hogy Richards is ugyanerre a következtetésre jutott.

Mintha megérezte volna a gondolatmenetét, Richards egy finom, figyelmeztető pillantást küldött neki – hagyja csak.

– Visszaviszem Neville-t – jelentkezett Harry.

Richards láthatóan elgondolkodott ezen, végül morogva beleegyezett.
– Rendben. Potter, tedd azt. Londonban újra összeállunk, miután megszereztük a barackot. Hacsak nincs ellenvetése? – Ez a célzott kérdés Amarovnak szólt.

– Egyáltalán semmi.

Miután Padma fájdalomcsillapító bűbájt alkalmazott Neville lábára, Mercer és Richards óvatosan felemelte, és Harry seprűjére ültette.
– Elnézést kérek ezért – mondta Neville nekik. – Bárcsak olyan reflexeim lennének, mint Wallennek.

– Ne izgulj, kölyök – szólt Richards, és megveregette a vállát. Neville összerezzent. – Jól csináltad. Mindannyian nagyon jól csináltátok.

Harry vidáman tisztelgett a csapatnak, bár a tekintete Hermionén volt, amikor felszállt a seprűre Neville előtt.
– Mindjárt találkozunk.

A lány biccentett neki.
– Jó utat nektek.
hozzászólások: 0
feltöltötte: Nyx | 2024. Jan. 26.

Powered by CuteNews