4. fejezet
Taransay

Ginny Weasley már majdnem végzett a skóciai Külső-Hebridák Taransay szigetén élő menekült közösségnek küldendő felszerelések listájának átfutásával.

A szigeten körülbelül ötszáz varázsló és mugli ember élt egy sátorvárosban. A mágia önmagában nem tudott mindent biztosítani, amire szükségük volt, ezért a közösség a katonai raktárakból szabályozott zsupszkulcson keresztül havonta küldött ellátmányra támaszkodott. A Londonból érkező ellátmányszállítmányok koordinálását Scrimgeour-felvigyázó felügyelte.

A sziget sok szempontból ideális biztonságos zóna volt, tekintve, hogy nem voltak kikötők a nagy hajók számára. Mindenki, aki jelenleg ott tartózkodott, megkapta az orvosi engedélyt, és az Egyesült Királyság különböző részeiből szállították őket. A mágikus közösség vezetői az egyik első megfékezési intézkedésük az volt, hogy leállították a hop-por szállítást az egész világon, így minimálisra csökkentették a fertőzöttek véletlenszerű átvitelét a világ egyik részéről a másikra. Hasonlóképpen, a hoppanálást is erősen korlátozták a mágikusan védett zónákban. Az egész Weasley családot (Ront kivéve) sikeresen evakuálták Taransayba. Hat másik biztonságos zóna is volt Nagy-Britanniában, és Scrimgeour Grimmauld téri művelete koordinálta az ellátást mindegyikbe – élelmet, gyógyszert, ruhát, takarókat, menedéket és természetesen híreket.

Az ember könnyen álmatlanná válhatott, ha belegondolt, hogy ez mekkora bazi nagy, mindent felemésztő felelősség volt. Messze nem volt ideális az élet a varázslóknak a biztonságos zónáiban, de a muglik által vezetett katonai táborokban sokkal rosszabbak voltak a körülmények. Ők általában kevésbé voltak sikeresek abban, hogy az összes helyszínüket fertőzésmentesen tartsák.

Tény volt, hogy elég volt egyetlen fertőzött.

Csak egy…

Olyan gyorsan terjedt. Harry mindig emlékezett arra, amikor először látta, hogy ez történik. Olyan volt, mintha valami szadista, őrült isten a „play” gombra kattintott volna a pestis gombon, majd az ujját a gyors előretekerésre állította volna. Kevesebb mint egy nap kellett ahhoz, hogy egy fertőzött egyén meghaljon, miután elkapta a vírust, és onnantól kezdve perceken belül újraéledt. A ReGen ezt persze csírájában elfojtotta. Minden értelmes ember, aki még mindig a városban bujkált, mostanra már begyűjtött egy adagot a gyógyszerből egy átadási ponton. Nem gyógyított meg, de távol tartotta a Fertőzést, úgymond lelassította az időt.

Ginny szünetet tartott az ellátmánylista előadásában, és Harryre vetett egy szelíd, értékelő pillantást.
– Mindent megkaptál?

A férfi elismerte, hogy nem, így a lány végül elismételte az utolsó öt tételt, majd szünetet tartott, amikor a lista utolsó dolgához ért.

– És egy láda mackót, ha meg tudod oldani.

Harry még feljebb tolta az orrán a szemüvegét, és felnézett a vágólapjáról.
– Selyem, csipke vagy szatén? – fakadt ki.

Ginny elmosolyodott. Ez olyasmi volt, amit ritkán csinált, mióta Ron megbetegedett.
– Mármint a mackók. A legutóbbi számolás szerint körülbelül ötven gyerek van itt, és nem sok játék. Volt egy szavazás arról, hogy mit szeretnének a legtöbben – mackókat, úgy tűnik. Persze elég sok játéktárgyat elővarázsoltunk. De néhány feszültebb mugli nem akarja, hogy a gyerekei bármi mágikus dologgal játsszanak. És sajnos ebbe más gyerekek is beletartoznak.

– Vicces, hogy látszólag hajlandóak elviselni a sátrakat, az ételt és a gyógyszereket…

– Ne törődj velük. Ne feledd, hogy alig három hónapja tudtak meg mindannyiunkról – emlékeztetett Ginny. – Csak félnek.

– Épp olyan kedves vagy, mint amilyen gyönyörű – mondta Harry tettetett ünnepélyességgel. – És megkapjátok a mackóitokat.

– Köszönöm. Most pedig írd le, mielőtt elfelejted.

Leírta. A lista három példányban volt megírva. Az egyik példányt elküldték a Szent Jánoshegyi katonai ellátó laktanyába, bármeddig is álljon az. Egy példány Scrimgeournál maradt. A harmadik példányt Padma és Honoria Cloot kapta, akik a gyógyszereket csomagolták.

– Ez minden? – kérdezte Harry.

– Igen. – A nő egy pillanatra szemügyre vette a férfit. – Harry, mikor tudsz jönni? Mármint nem állandóan. Tudom, hogy neked és Hermionénak küldetésetek van, de én egy rövid látogatásról beszélek.

Harry azt kívánta, bárcsak éjszaka lenne. Azt kívánta, bárcsak a házban bolyongó emberek többsége aludna, és nem valószínű, hogy bármelyik pillanatban bekopogtathatna az ajtón, hogy bejöjjön egy nagyon szükséges alvásra az öreg szalonba. Vagy hogy megnézzék, maradt-e még idő a hop-por átviteli kiosztásban, hogy beszélgethessenek valamelyik szerettükkel.

Egy kis magányra vágyott.

Harry lejjebb vette a hangját, és remélte, hogy nem hangzik olyan morózusnak, mint amilyennek érezte magát.
– Sajnálom, Gin. El akarok menni. Nagyon, de még nem tudok.

Közelebb hajolt a tűzhöz. Még hop-por zöldre színezve és soványabb volt, mint amilyennek valaha is lennie kellett volna, gyönyörű volt – élénkvörös, egy éves bobból kinőtt hajjal és nagy kék szemekkel. Harry kimerültségéről tanúskodott, hogy Ginnyvel csak arra vágyott, hogy mögé simuljon, lehorgonyozzon a karcsú testéhez, és aludja a (háborítatlan) holtak álmát. Talán azt álmodta volna, hogy Molly Weasley által főzött reggelire ébred, aki, áldott legyen az ég áldja meg, úgy gondolta, hogy az öt ételcsoportból hármat a szalonna alkot.

– Hiányzol – suttogta a lány.

– Te is hiányzol.

– Talán eljöhetnék Londonba egy kicsit? – kockáztatta meg Ginny. Balra pillantott, és biccentett valakinek, aki az adás vége felé lépett be a szobába. Harrynek eszébe jutott, hogy Taransayban a magánélet is nagy szó volt.

– Szó sem lehet róla! Nem véletlenül hívják biztonsági zónának. Biztonságos. Különben is, ha idejössz, akkor orvosi engedélyt kell szerezned, hogy visszamehess, és emlékszel, mennyire utáltad a teszteket a múltkori Ginnyről?

A lány már nem nézett rá. Ginny a homlokát ráncolva nézett arra, aki éppen hozzá beszélt. A boszorkány felállt. Harry csak a farmerbe öltözött alsó felét és a kezét látta, amely most szorosan össze volt kulcsolva.

– Gin?

És akkor meghallotta a kiabálást, amit az automata fegyverek tüzelésének ismerős éles, szaggatott hangú lövései követtek. Hirtelen letérdelt a kandalló előtt, hogy beszéljen hozzá. Az arckifejezésétől elállt a lélegzete.

– Ó, Merlin! Harry… Harry, itt vannak.

Most már ő is a tűz mellett térdelt, olyan közel a lányhoz, hogy minden egyes szeplőjét látta, amint kiemelkedik a sápadt bőréből.
– Hogy érted, hogy itt vannak? – De a férfi tudta, mire gondolt. És a lány tudta, hogy tudja.

A másik személy ismét megszólította, és ő megpróbálta elhárítani őket. De nem mentek el, és Harry nem tudta, hogy megköszönje vagy gyűlölje őket, amiért talpra rántották Ginnyt, és elrángatták a tűztől. Biztonságba, remélte.

Gyötrelmes percek után Neville Longbottom elgyötört arca tűnt fel a zöld lángok között.
– Harry! Scrimgeour most veled van?

– Neville! Nem, fent van az emeleten. Mi a fene történik itt?

– Nem tudjuk, hogy kerültek ide. Volt… az őrök azt mondták, hogy valamiféle bárka úszott át a szárazföldről. Nem lett volna szabad megtörténnie. Átkozottul figyelnünk kellett volna a partot.

– Ne is törődj vele! Hányan vannak? –követelte Harry. Szeretett volna átnyúlni a tűzön, és némi összetartást rázni a barátjába. – Mondd meg! Mit kell tennünk?

– Küldjetek segítséget! Mi…

Neville eltűnt. A hop-por adás időzített volt, és a zöld lángok kezdtek kialudni.

A tűz kialudt.

Harry már sprintelt is felfelé a lépcsőn.

***

Hermione pontosan tudta, mit fog tenni.

Abban a pillanatban tudta, amikor a miniszter becsukta az ajtót, és azt mondta Harrynek, hogy nyugodjon meg, üljön le, figyeljen. Ezért rohant fel a padlásra, éppen időben, hogy lássa, ahogy Harry felcsatolja a repülő karvédőt és párnázott bőrmellényt.

– Hagyd abba, Hermione! – mondta Harry, anélkül, hogy ránézett volna. Pántokat húzott át a fémhurokon, és tépőzárral rögzítette őket. – Én megyek.

Már két óra telt el azóta, hogy Taransay veszélybe került, és ez idő alatt minden hop-por kommunikációs kísérlet sikertelen volt a szigettel. Három baglyot küldtek – mindhárom úgy tért vissza, hogy az üzenetek még mindig a lábukhoz voltak erősítve. Scrimgeour meghozta a döntését, és Hermione sokadszorra is örült, hogy nem az ő munkáját végzi. Nem engedte volna, hogy Harry használja a zsupszkulcsot, mert az őrült, nem engedélyezett küldetések nem arra valók, amire a zsupszkulcsot való. Kétszázhuszonöt munkaképes varázsló és boszorkány volt Taransay szigetén, ami elég volt ahhoz, hogy megvédjék a közösséget egy váratlan zombihordától.

Valószínűleg.

Szóval mit tehetne még egy varázsló? Még akkor is, ha az a varázsló Harry volt?

De éppen azért, mert ő Harry volt, Harry elment volna. Hermione nagyon szerette volna elhinni, hogy Harrynek valóban megvan az ereje, hogy legyőzze a leküzdhetetlen akadályokat, csodákat tegyen, és ő legyen a mesehős, aki mindig győzedelmeskedik. Elvégre a múltban már annyiszor megtette ezt. Bár az még a Fertőzés előtt volt. Itt egy olyan probléma volt, amelyet még Harry bátorságával és természetfeletti szerencséjével sem lehetett legyőzni. Ez… nos, ezt őszintén szólva nem tudta egyedül megoldani.

Hermione odalépett hozzá.
– Fogd ezt! – mondta, és átnyújtott Harrynek egy használati övet, ami tele volt abszintos ampulláknak tűnő dolgokkal. Hermione türelmetlen, kérdő pillantást vetett rá, ami azonnal megenyhült, amikor észrevette a lány vörös szemét.

– Ez zombi napalm – magyarázta a nő.

– Padmáé?

A lány megrázta a fejét.
– Nem, az egyik prototípusom. Csak ne feledd, hogy tartsd a távolságot, amikor kilősz egyet. Legalább tíz métert.

Harry továbbra is a nyitott ablak mellett állt, a seprűt a keretnek támasztva. Szellő fújt. A haja nevetségesen hosszú volt, gondolta. De furcsa módon jól állt neki a vad tekintet. A haja soha nem tűrte volna el harc nélkül, hogy elválassza, vagy megfésülje.

– Köszönöm.

Hermione a karjába vetette magát. Ron egyszer azt mondta, hogy nem tudja, hogyan kell úgy megölelni valakit, hogy ne úgy tűnjön, mintha ez lenne az utolsó alkalom, amikor látja. Nem az ő hibája volt. Úgy tűnt, sok ölelése pontosan ilyen pillanatokban történt. És sajnálatos módon túl sok ilyen pillanat volt viszonylag rövid életükben.

– Kérlek, ne menj el, Harry! – könyörgött, hátha a férfi úgy dönt, hogy engedékeny lesz az észérveknek.

– Mennem kell – erősködött a férfi. – Tudom, hogy felelősséggel tartozom itt…– mondta, megismételve Scrimgeour egyik okát, amiért megtagadta Harrytől a kért engedélyt. – De Ginnyről és a családról van szó… – A hangja elakadt.

Megszorította a férfi kezét.
– Semmi baj, Harry. Tudom.

– Nem veszek el senki mást erről a műveletről. Scrimgeournak igaza van. Te és a többiek fontosak vagytok. Tovább kell dolgoznotok a gyógymódon.

– És azt hiszed, hogy te nem vagy fontos?

A férfi ritka pillantást vetett rá, egy olyan pillantást, amely azt sugallta, hogy megértett valamit, amit ő nem.
– Ezt a háborút ezzel fogják megnyerni – mondta neki, enyhén megérintve a halántékát. – Nem ezzel. – A férfi a pálcatartótáskájába dugott pálcájára tenyerelt.

– Nem. Mindkettőre szükségünk van. Szükségünk van rád.

A férfi nem válaszolt. Hermione elengedte a kezét, és szomorúan nézte, ahogy felhúzza a repülőszemüvegét, felcsatolja a segédövét, és felkapja a seprűjét. Nehéz sóhajjal nyúlt ki, hogy megérintse a karját. Harry rezignált, gyengéd arckifejezéssel fordult felé, és kinyitotta a száját, hogy megnyugtassa, igen, vigyázni fog rá.

De a lány nem csak ennyit akart tőle.
– Van még egy utolsó dolog, Harry. Szükségem lesz Malfoy kötelének másik végére.

A gyengéd tekintet egy kicsit megtorpant. Hermione nem akarta, hogy ő legyen az, akinek a nagyobb összefüggésekre kelljen gondolnia, aki a küldetést előrébb helyezi annál, amit valójában tenni és mondani akar. Nem akarta, hogy Harry most így nézzen rá, mintha olyan valaki lenne, akit szeret, de néha nehezére esik felismerni.

Szó nélkül felhúzta a jobb karvédőét, és egy-két lélegzetvételnyi koncentráció után előkerült az aranyszínű fonál. Hermione kioldotta, majd megvárta, amíg helyette Harry az ő csuklója köré csomózza.

– Sok szerencsét – suttogta. Megcsókolta a lány feje búbját, majd felszállt a seprűjére.

Hermione az ablaknál maradt, és a háztetők feletti eget figyelte, amíg már nem látta a férfit. Aztán egy-két percig megengedte magának a csendes könnyeket. Amikor már ideje volt becsukni az ablakot, lenézett az utcára, és megdöbbenve látta meg azt a férfit.

Helyesbített.

Az egyik fertőzöttet.

Valaha egy tinédzser volt. Nem több tizenhatnál vagy tizenhétnél. Most az áldozatának bőrét viselte, beleértve egy piros kapucnis pulóvert és egy fekete rövidnadrágot. A zombi jó állapotban volt, megőrizte minden végtagját, szemét és bőrét, és nem mutatta harapás vagy csonkítás külső jeleit.

A Grimmauld tér tizenkettőt varázslatos fátyollal takarták el az utcai kíváncsi szemek elől, de a padlásablakot kinyitva hatékonyan be lehetett pillantani a házba. A zombi valószínűleg éppen az utcán haladt, amikor a fátyol hullámzása felkeltette a figyelmét, ugyanúgy, ahogyan egy csóváló ujj vonzza az aranyhalat a tálban.

Az aranyhalakkal ellentétben azonban nem csak nézett, hanem látott is. Hermione zavartan bámult vissza, hogy látszólag elragadtatott figyelmének tárgya lett. De ez nem lehetett. A fertőzöttek nem voltak képesek sem elragadtatott, sem másfajta figyelemre.

És mintha csak el akarná oszlatni az aggodalmát, a zombi elfordult, és folytatta a csoszogását az utcán. Hermione figyelte a mozgását. Mentálisan elraktározta az esetet, majd elment, hogy közölje Scrimgeourral a hírt Harry engedély nélküli távozásáról.

hozzászólások: 2

by Neola @ 2023 Oct 12

Basszus! Gondoltam, hogy nem lesz egy leány álom.... Mivel Zombi apokalipszis van, de abszolút meredekre tette a lécet az elején az író! Kemény! Nem csak a brutális Draco, hanem Ron állapota (amit valahogy sejtettem) és ez a támadás a menedék hellyel.... Fuuu kemény történet lesz gondolom ez is. Bár akkor is a Megbilincselve a keményebb.
Remélem Ginny és Harry megússza.
Köszönöm szépen!
Üdv:Neola

by Nyx @ 2023 Oct 12

Neeem, ez inkább olyan izgalmas, mint leányálomszerű Igen, baromi meredeken van az a léc. Draco rettenetesen brutális, nagyon is fel veszi a versenyt Helytartó Dracóval, de itt inkább az a gonosz zseni, bár nem is feltétlen gonosz, inkább ravasz, de...majd lassan úgyis kiderül, hogy milyen is igazából. Ebben is lesznek olyan morális dolgok, amik azért odacsapnak, mert amit Hermionéval fog tenni... Na jó nem kezdek egy spoilerezni. Ront nagyon-nagyon sajnálom, hogy ebben az állapotban van... gyakorlatilag csak vegetál szegényem.
Igen, ez se lesz egy egyszerű történet. De ez nem vágott földhöz, úgy mint a Megbilincselt. Ginnyről és Harryről szó lesz hamarosan, és ki fog derülni mi történt Taransayban. Köszönöm!