57. fejezet
Remény

Hermione éppen egy műanyag zacskóba hányt, amikor Draco belépett a gyengélkedőre. Amikor végzett, bekötötte a zacskót, óvatosan beletette egy HazMat-tartályba, majd ivott egy korty vizet egy műanyag palackból. Kissé elnyomta a fájdalmas görcsöt a gyomrában, ezért csak a fogát csikorgatva tudta kivárni, hogy azok enyhüljenek, miközben óvatosan figyelte Dracót.

Yoshida, Wallen és McAlister a többi tudóssal együtt az emeleti laboratóriumban előkészületeket tettek. Belikov úgy döntött, hogy hátramarad, hogy szemmel tartsa Hermionét, míg Harry még mindig az anyahajót kutatta át Draco után.

Belikov megveregette Draco vállát.
– Gondoltam, hogy itt látom újra. – Mérhetetlenül megkönnyebbültnek tűnt. – Kérdezősködött rólad. – Ha az idősebb férfi észrevette Draco vörös szemét, volt annyi tapintata, hogy ne említse.

– Belefutottam a Cowboyba – magyarázta Draco.

– Tudod, nem vagyok benne biztos, hogy miért hívjátok mindannyian Cowboynak.

– Kalapja volt.

A professzor bólintott. Hermionénak kedvesen mosolygott, miközben egyúttal kicsit közelebb hajolt Dracóhoz, hogy odasúgja:
– Gyorsan romlik az állapota. Valami köze lehet a különösen közvetlen fertőzési módszerhez, amit alkalmazott. Felgyorsult ütemben terjed. Ez a varázslat, vagy akárhogy is hívják, ami távol tart minket, még egy negyedórát fog tartani. Nem tetszik ez nekem.

– Nem sok minden van, ami tetszene, Vadim.

– Úgy értem, nem tetszik az esélye, hogy egyáltalán olyan állapotban lesz, hogy maga adja be a szérumot, amikor az időzítő lejár. – magyarázta Belikov. – Ilyen ütemben nem vagyok benne biztos, hogy egyáltalán eszméleténél lesz!

Draco figyelte, ahogy Hermione leereszkedik a földre, és a takarófészkébe bújik, magára húzva a takarót. Remegett.
– Beadom a szérumot.

Belikov szeme tágra nyílt.
– Gondolod, hogy beenged téged oda?

Draco kérdőn válaszolt.
– Adja át nekünk a szobát. Mondja meg a többieknek, hogy egy óra múlva jöjjenek vissza.

– Ilyen későn? Nem vagyok benne biztos, hogy ennyi ideig távol tudjuk tartani Pottert! Biztos vagy benne?

– Teljesen.

– Rendben – ismerte el a professzor. – Ha bármi változik, azonnal szóljatok.

Miután Belikov becsukta maga mögött a gyengélkedő ajtaját, Draco a gyógyszeres szekrényekhez ment, és kivett néhány fiolát és fecskendőt, majd a zsebébe csúsztatta őket. Tudta, hogy Hermione figyeli. Amikor a cellához lépett, a lány összegömbölyödve feküdt. Draco csatlakozott hozzá a padlón, úgy feküdt le hozzá, hogy egymással szemben voltak, de hat hüvelyknyi megerősített, golyóálló, betűzött üveg választotta el őket egymástól. Látta mellette Ronald Weasley pálcáját.

A Fertőzés pusztítást végzett az idegrendszerében. Apró görcsök rázkódtak a testében. Az ajkai remegtek és kékes árnyalatúak voltak.

– Visszajöttél – mondta a boszorkány nyelve. Szemei végigkövették a férfi kabátját. – Mentél valahová? – Ez leginkább költői kérdés volt. A nő pontosan tudta, hogy a férfi mire törekedett.

Draco megvonta a vállát az egyik vállával.
– Gondoltam, sétálok egy kicsit. Kinyújtóztatom a lábam. Szívok egy kis friss levegőt.

– A Dán-szoros közepén?

A férfi az orrát ráncolta.
– Ismersz engem. Szeretem a kihívásokat.

Elmosolyodott, majd összeszorította a szemét, amikor egy pillanatra görcs fosztotta meg a lélegzetétől.
– Harry… megtalált téged?

– Richards talált rám – javította ki Draco.

Hermione bámult rá. A homloka ráncba szaladt.
– Még nem jövök ki, Draco. Várnunk kell.

– Nem kérem, hogy gyere ki.

– Te haragszol rám. – Kimondta a nyilvánvalót.

– Igen.

– De megérted, hogy miért kellett… megtörténnie.

Draco behajlította az egyik könyökét, és a kezével megtámasztotta a feje oldalát.
– Nem kellett volna megtenned, de megértem, miért teszed.

– Azért teszem, hogy… életeket mentsek. Számtalan életet. A tiédet, Henryét…

– A saját és a gyermekünk életének lehetséges kockáztatásával.

Hermione elfordult, hogy a plafont bámulja, és könnyeit pislogva elhessegesse. A pupillái kitágultak, és Draco láthatta az arcának most már természetellenesen sápadt bőrén keresztül kirajzolódó apró, vörös hajszálerek hálózatát.
– Az én döntésem… az én döntésem volt.

– És mi lesz velem? – kérdezte a férfi. – Nekem is van beleszólásom? Feltételezem, én vagyok az apa?

Hermione felnyögött.
– Ne már megint ezt. Harry már így is kikezdett velem.

Draco látszólag elgondolkodott a lehetőségeken.
– Szörnyen összebarátkoztál szegény, öreg Vadimmal. Anatoli nagyon sokra tart téged, bár szerintem aggódnál, hogy Marina rájön, és megöl téged azzal a bozótvágó késsel, amit magával cipel. Wallen egy műszakban dolgozik veled a laborban. És ott volt az a fiatal srác is, akinek a minap útbaigazítást adtál. Úgy hallottam, egy pillanatnyi tapintatlanság elég hozzá.

Köhögőrohamban tört ki, majd megforgatta a szemét.
– Fergeteges.

– Kérem, ne értsen félre – mondta a férfi, miközben figyelte, ahogy a lány a levegőért küzd. – Nincs ebben semmi vicces.

– Tudom – közölte a lány zihálva. Megrándult, amikor egy újabb görcs csapott le rá.

Draco megfordult, hogy a faliórára nézzen.

– Légy türelmes – suttogta a boszorkány.

– Nem hiszem, hogy az leszek, ha neked mindegy?

– Én… n-nem fogok… kijönni…

– Tudom. Akkor én bejövök.

A lány a homlokát ráncolta.
– Micsoda? Nem.

– Engedj be, Granger. Ha akarod, utána visszateheted a védővarázslatokat.

A lány gyanakodva bámulta a dudort a férfi kabátzsebében.
– Nem engedem, hogy Re-Gen-t adj be.

– Ez így is van rendjén, mert nincs nálam. – Előhúzta a zsebében lévő csomagokat és fiolákat. – Látod? Fájdalomcsillapítót. Görcsoldók. És ha eljön az ideje, én magam adom be a szérumot. Engedj be. – Látta, hogy a lány mennyire szeretne hinni neki. – Korábban arra kértél, hogy bízzak benned, most arra kérlek, hogy te is tedd meg ugyanezt értem – mondta neki. – Emlékszel, amikor az Azkabanban találtál rám?

Egy köhögés.
– Igen. Kicsit nehéz elfelejteni.

Körülnézett a cellában.
– Valójában eléggé hasonló körülmények között történt. Csak én az üveg másik oldalán voltam. És emlékszel, amikor elkaptalak, amikor a Grimmauld téri pincecellában voltam?

A lány rángatózva bólintott.
– Azt mondtad, bízzak a… önfenntartási érzékedben.

Még közelebb lépett, amitől a kórteremhatár recsegésbe kezdett.
– Beavatlak egy kis titokba. Többnyire olyan döntéseket hozok, amelyek nekem kedveznek. És ebben a pillanatban az illik hozzám, hogy segítsek neked. Mert ha elájulsz, és lekésed a szérum beadásának határidejét, meg fogsz halni. És ha beengedsz, és én kényszerítelek, hogy bevedd a ReGen-t, soha többé nem fogsz bízni bennem, és én elveszítelek. Egyik dolgot sem hagyom, hogy megtörténjen.

A barna szeméből ugyanaz sugárzott, amivel hónapokkal ezelőtt megfertőzte a férfit - a remény.

– Miért? – krákogta a lány.

– Mert szeretlek, és borzasztóan önző vagyok.

Hermione a takaróba fúrta az arcát, és elsírta magát.

– Engedj be, hogy segíthessek neked. Ne csináld ezt egyedül. Nem akarom, hogy Henry úgy nőjön fel, hogy azt hiszi, egyedül szenvedtél abban az átkozott cellában, mert nem bíztál bennem annyira, hogy ott legyek veled. – Draco felállt, kezét az üvegre tette, és csalódottan csikorgatta a fogát, amikor ellökték tőle. – Hermione – mondta fojtottan. – Kérlek…

A védőrácsok leereszkedtek.

Draco egy pillanatig döbbenten állt ott, mielőtt sietve kinyitotta az ajtót, és belépett. Levetkőztette a kabátját, és Hermionéhoz ment, felkapta a földről. A lány lángolt.

– Minden h-fáj – mondta a mellkasába. – Nehezen… l-lélegzem.

– Tudom. – A férfi ülő helyzetbe emelte, majd beadta neki a gyógyszereket a fájdalomra és a lázra. És amikor újra görcsöt kapott, intramuszkuláris injekciót adott neki, hogy enyhítse azokat.

Néhány perc múlva úgy tűnt, könnyebben lélegzik. A lány az ölében ült, a fejét a vállának támasztva.

– Régebben, amíg az iskolában voltunk, rossz gondolatokat gondoltam rólad.

A váratlan beismerésre a férfi felvonta a szemöldökét.

– Úgy értem… nem az utolsó néhány évünk alatt a Roxfortban, amikor minden alkalommal megpróbáltál megölni minket – folytatta a lány a tisztázást. – Én az első és a második évfolyamról beszélek. Tényleg utáltalak téged.

– Nem vagyok meglepve. Akkoriban még kevesebb volt bennem, amit lehetett volna szeretni.

– Hogyhogy?

– Vézna kis kölyök voltam, fél fejjel alacsonyabb, mint te. – Megvonta a vállát. – Csak negyedév után voltam népszerűbb a lányok körében.

A lány hátrahajtotta a fejét, hogy ránézhessen a férfira. A keze feljött, hogy a varázsló borotválatlan arcához simuljon, és Dracónak vissza kellett fognia a pánikját, hogy milyen hideg volt most a keze. Belikovnak igaza volt – az összes fertőzéses tünet gyorsított felvételben történt.

– Olyan jóképű voltál – mondta a lány, a szemöldökét összeráncolva, mintha ez zavarba hozta volna.

– Voltam?

– Voltál – javította ki Hermione, és elutasítóan intett a kezével. – Még akkor is, ha most már teljesen sebhelyes és ijesztő vagy. De igazából sosem mentél a lányok után, ugye? Mindig is… elfoglaltnak tűntél. Furcsa, hogy ezt csodáltam? Azt hiszem, kevésbé utáltalak, amikor veszélyesebb voltál. Azt hiszem, ahogy idősebb lettem, megértettem, hogy milyen bonyolult a politika.

– Az utolsó három évünk a Roxfortban mindenki számára elfoglalt és bonyolult időszak volt.

– Harrynek még mindig sikerült belepréselnie a romantikát, miközben Voldemort ellen harcolt – tájékoztatott Hermione.

– Az a nap, amikor Potter romantikus játékszabályzatából merítek, az a nap lesz az, amikor Anatolitól kérek divattanácsot.

A lány szemhéja ernyedni kezdett.
– Szeretem Anatolit – szöszmötölt. – Még akkor is, ha ő lőtte le Mercert. – Ez láthatóan nagyon zavarta a lányt. – Ott voltam. Láttam. Nem hiszem, hogy akkoriban volt más választása…

– Anatoli szereti a fekete bársonyt és az aranyláncokat. És igen, nem sok választása volt a dologban.

– Sokat hordasz feketét. – Megpróbálta megérinteni a férfi pulóverének ujját, de a keze nem volt hajlandó együttműködni. A varázsló elkapta, és átfűzte az ujjait az övén, tudatában annak, hogy a körmei kezdenek kékülni.

– A fekete jó rejtőzködésre… és vadászatra – mondta neki, és összeszorult a torka.

– Ez az, ami köztünk volt… egy románc?

– Azt hiszem, a szakkifejezés a „szerelmesnek lenni”, Granger.

A lány ismét sírni kezdett.
– Az volt a benyomásom, hogy te nem vagy hajlamos az ilyen… szenvedélyekre.

Draco bólintott, állát a boszorka fejének ütögetve.
– Nekem is ez volt a benyomásom. Úgy tűnik, tévedtem. – A férfi a kezébe vette az állát, és felfelé billentette az arcát, hogy megcsókolhassa. A lány megpróbálta elfordítani a fejét.

– Ne… kérlek. Még a végén… rosszul leszel.

– Ha igen, úgy hallottam, hogy egy zseniális csapat dolgozik a gyógymódon, miközben mi itt beszélgetünk.

A lánynak nem volt ereje tiltakozni. Hermione felnyögött, amikor a férfi gyengéd, de alapos csókba fogta a száját. Nem csak az érzelmi roham miatt volt lélegzete, amikor a férfi elhúzódott tőle, és a szemei végre lehunytak.
– Tényleg szeretlek, Malfoy – suttogta a lány.

A férfi szorosan magához húzta, és elmondta neki, hogy ő is szereti őt, minden olyan módon, amiről úgy gondolta, hogy ő azt szívesen hallaná. Közvetlen. Virágos és fantáziadús. Metaforákat és hasonlatokat használva. És ha már így belecsapott a lecsóba, bedobott egy kis Shakespeare-t is. A mugliismeretek korrepetálása, amit Lucius kényszerített rá, gyakran a legváratlanabb pillanatokban jött jól.

Hermionénak sikerült megszorítania a kezét, mielőtt elájult volna.

Draco felnézett az órára. Még húsz perc volt hátra.

***

Amikor Harry és a többiek nem sokkal később beléptek a gyengélkedőbe, Hermione egy ágyban feküdt, rákötve a gépekre, amelyek korábban Amarovot figyelték. Belikov volt az első az ágya mellett.

– Mióta eszméletlen? – kérdezte, felemelve a szemhéját, hogy ellenőrizze a pupillák reakcióját.

Draco beletúrt a hajába.
– Nem régóta. Kevesebb mint tíz perce. Még csak most fejeztem be az stabilizálását.

Harry magán kívül volt.
– Még nem késő beadni neki egy adag Re-Gen-t!

– Nem! – Wallen és Draco egyszerre mondták.

– Mi bajod van? – kiáltott Harry. Zaklatott volt. – Nézz rá! Haldoklik!

Amikor senki sem mozdult, Harry a gyógyszeres szekrényhez rohant.
– A pokolba veled! Majd én magam megcsinálom… – Elkezdte kihúzni a gyógyszereket a tárolószekrényből, és addig olvasgatta a címkéket, amíg meg nem találta, amit keresett. Fogával feltépett egy friss fecskendőcsomagot, megtöltötte a fecskendőt Re-Gennel, és visszarohant Hermione ágyához.

Draco megragadta a karját.
– Nem fogod beadni neki – sziszegte. – Én fogom beadni neki a szérumot, a terve szerint. Ez fog történni.

Harry a szabad kezével a pálcája után nyúlt, de Belikov útját állta.
– Harry, hallgass rá! – felnézett Wallenre. – Felix, kérlek, menj és hozd ide Miss Weasley-t. Siess!

– Nem szükséges – mondta Draco. Már Ron pálcáját célozta Harryre. – Immobulus – suttogta, és Harry mozdulatlanná vált, arckifejezése fagyott düh és félelem volt.

Yoshida megérintette Draco karját. Egy felcímkézetlen fiola borostyánszínű folyadékot tartott a kezében. Ez volt a szérum.

– Most már itt az idő – mondta, és az órára mutatott.

***

„Kételd, a nap hogy forgandó,
Kételd, csillagtűz ragyog;
A valót, hogy igazmondó:
Csak ne azt, hogy hű vagyok.”
- Hamlet, 2. felvonás, 2. jelenet (Arany János fordítása)

hozzászólások: 0