58. fejezet
Szép új világ

Amikor először ébredt fel, a szemek, amelyek őt figyelték, szürkék voltak, és az arckifejezés egyszerre volt vad és gyengéd. Beszélt, de a hangja ónosan és távolinak hangzott. Gépek csipogtak, és a lány úgy érezte, hogy a teste különböző részeire erősített ragtapaszok és a belőlük kivezető vezetékek összeszorítják.

Elfelejtette, hol van, és miért van ott. Nem is számított. Elcsúszhatott volna, és nem számított volna.

A halál csak a hátrahagyottakat zavarta.

***

Amikor másodszor is felébredt, már nem volt ott senki. A múlt a borzalom mozaikja lett, ahogy hiperventillált.

Az Azkaban egy lezárt sírkamra volt, és a szörnyek játszótere. Draco Malfoy volt a jól őrzött titka. Mira Khan halott szemei nyitva voltak a fejében, amelyet majdnem kettészakítottak a repeszek. A keze nem hagyta abba a rángatózást. Jason Lam sikoltozott, és Hermione nevét kiabálta. Elizabeth Kent a Grimmauld téri laboratórium padlóján fázott. Makrancos alvó szépség volt, mert az Avada Kedavra nem hagyott fizikai nyomot. Ron szerette őt, Hermione pedig gyerekkora óta szerette őt. Fekete nyelvével belekóstolt a lányba, és ő belélegezte a leheletéből áradó beteges halálszagot. Sírt, ahogy megfordult. Alec Mercer bolondos volt, kedves és bátor. A laborban volt a helye, nem egy hajón, fegyverrel a kezében. Padma… talán mind közül a legbátrabb. Padma nyöszörgött, ahogy darabokban feküdt a Gödör fémrácsán. Amarov lehetetlenül nehéz súly volt, ahogy Hermione tetejére mászott, azúrkék, drágaköves szemei voltak az utolsó dolog, amit a lány látott, miközben kifojtotta belőle az életet. Draco Malfoy állt előtte, és megmutatta neki a karját, amely könyékig át volt ázva az apja vérétől. Henry egy halom feldarabolt test tetején ült a Malfoy-börtönben, kezében egy vergődő, újszülött csecsemővel, akit még mindig fehér vernix borított. Mondott neki valamit, de nem volt hangja.

– Semmi baj, Kiska. Biztonságban vagy.

A hang földhöz vágta őt. Ez volt a valósághoz való kötődés. Hermione követte vissza a nyugalomba és az alvásba.

***

Amikor harmadszor is felébredt, már nem voltak csipogó gépek. Megpróbált felsegíteni magát, mert nagyon ki kellett mennie a mosdóba. Zavartnak érezte magát, de furcsán energikusnak. Nem volt fájdalom. A légzése már nem volt nehézkes. Hirtelen egy ismerős zöld szempár tűnt fel fölötte.

– Még ősz hajszálaim lesznek tőled – vádolta Harry. – Mit gondolsz, hová mész most?

A lány közölte vele.

– Ó – válaszolt a férfi.

Felsegítette, és a lány meg sem botlott, amikor átsétált a szobán a mosdóhoz.

Amikor Hermione negyedszer is felébredt, már azon a véleményen volt, hogy Henry Miles Greengrass Zabininek van a világ legcsodálatosabb topáz szeme, és a szempillái árnyékot vetnek a tündérarcára.

Úgy látszik, valaki új füzetet adott neki, amibe rajzolhatott. Bizonytalanul térdelt egy széken, és a füzetet szétterítette Hermione takaróval borított derekán. A lány ásított, és megsimogatta a haját.

– Henry, szállj le az ágyról – szidta Belikov. A professzor polcokat pakolt.

– Semmi baj. Eleget aludtam – mondta Hermione mosolyogva. Felült és felült. – Mit rajzolsz? – kérdezte, de már tudta.

– Zombikat – válaszolta Henry anélkül, hogy felnézett volna. Imádnivalóan koncentráltan ráncolta a homlokát.

Belikov és Hermione összenéztek. Semmi mást nem rajzolt, mióta megtudta, hogy meghalt az apja. A lány megköszörülte a torkát.
– Megnézhetem?

– Aha. – Megfordította a könyvet, hogy megmutassa neki, és a kisgyerekek kissé libasoros, rekedtes modorában beszélt. – Ez vagyok én, te és az ember, és ez pedig a zombik.

A piros szín kiemelkedően szerepelt az ábrázoláson.

– Henry – mondta, és felhúzta a fiút az ágyba, hogy mellé feküdjön. – Ugye tudod, hogy itt mindannyian nagy biztonságban vagyunk? Nincs több zombi a flottában.

– Oké – közölte a kisfiú, és ez is ugyanolyan felszínes volt, mint minden más „oké”, amit hasonló megnyugtatásokra adott nekik válaszul. Amire Henrynek szüksége volt, az idő és bizonyíték a biztonságra. Pusztán szavakkal nem lehetett elérni őt. A mintafelismerés dominált. Henry megtanulna egy kicsit megnyugodni, ha a gondozói már nem hullanának, mint a legyek.

Nagyon szerette volna, ha ezt garantálni tudja.

Draco besétált a gyengélkedőbe, kezében egy zsákot és még több készletet vitt Belikovnak, hogy feltöltse a klinika fogyatkozó készleteit. Hermione bűntudatot érzett. Ő volt az oka annak, hogy szükség volt a készletek feltöltésére.

– Jó reggelt! – köszönt, és figyelmesen ránézett a lányra. Miután letette a táskát, az ágyhoz lépett, hogy felkapja Henryt, majd leült a székre. Henry folytatta a rajzolást, most már Draco ölében ülve.

Valószínűleg a terhességi hormonok játszadoztak az elméjével, döntött Hermione, de Draco és Henry közös látványa egyszerre késztette mosolyra és sírásra. Egy évvel ezelőtt a gondolat, hogy Malfoy gondoskodik egy gyerekről, valami beteges vicc lett volna. Megpróbálta elképzelni, ahogyan egy kisbabát tart a karjában, de nem sikerült.

– Sokkal jobban nézel ki – mondta a férfi. Ráfért volna egy borotválkozás, és ő buzgón remélte, hogy nem mostanában lesz. A nyírt, sötét szőke szakáll jól állt neki. Ez nem volt igazságos. A kimerült férfiak még mindig tudtak szexinek tűnni, míg a kimerült nők elnyűttnek tűntek.

– Igazából nagyon jól érzem magam. – Ez igaz volt. Volt egy elhúzódó köhögés és gyengeség az ízületeiben, de egyébként Hermione jobban érezte magát, mint hetek óta bármikor. Az egyetlen ok, amiért az ágyban volt, az volt, hogy bepótolja az alvást. Épp most ébredt fel tizenöt óra pihenés után.

– Harry elkészítette a Tükröt?

Az ajkak elvékonyodása volt a válasza.

– Malfoy…

Nem fáradozott azzal, hogy leplezze a frusztrációját.
– Még mindig nem vagy abban az állapotban, hogy utazz.

– Most már tökéletesen jól vagyok.

– Ilyen közel voltál a halálhoz.

– De én nem – ellenkezett a lány. – Te adtad nekem a szérumot, és működött, ahogy mondtam. Most el kell jutnom a varázsló szenátusba.

– Fogalmunk sincs, mi vár rád a túloldalon.

– Lesz pálcám, emlékszel?

– A pálca nem fog segíteni, ha a kapu egy horda közepén ejti ki a fejed.

Ellendítette a lábát az ágyról, és a férfi által hozott ruhazsákot kereste.
– Draco, mennem kell. Ami bennem van – mondta, nyitott kezével a mellkasához érintve – az fontos.

– Mire célzol? – Draco hangja sarkvidéki hűvös volt. A lány csodálkozott azon, hogy a férfi képes csak a hangját használva csökkenteni a szoba hőmérsékletét.

Belikov hirtelen materializálódott az ágy lábánál, arcára plasztikus mosoly ült ki.
– Gyere, Henry, nézzük meg, mire készül Anatoli bácsi.

– Alszik – tájékoztatott Henry.

– Majd mi felébresztjük – mondta Belikov zavartalanul. – Induljunk.

Hermione hálás pillantást vetett a professzorra.
– Henry – kiáltotta. A kisfiú már fogta is Belikov kezét. Megfordult, hogy ránézzen a lányra. Remélte, hogy nem csillogott túlságosan a szeme.

– Hamarosan találkozunk, rendben?

Megint ott volt az a lélekölő, bizalmatlan tekintet.
– RENDBEN.

Amikor a páros elment, Draco ülve maradt, míg Hermione megtalálta és felvette a táskát, amit hozott. Eltűnt az ágyrácsok mögött, hogy átöltözzön. Semmi értelme nem volt hallgatni Dracót. Hajlamos volt a végtelenségig hallgatni. Ezt a játékot nem lehetett megnyerni.

– Ezt majd megbeszéljük, ha visszajöttem – mondta, miközben begombolt egy vastag, zsinóros nadrágot.

– „Ez” az a gyerek, akit kihordasz.

Hát persze, hogy a férfi észrevette, hogy igyekszik nem túlságosan ragaszkodni a terhességéhez, nehogy valami kellemetlen dolog történjen, amíg az amerikaiakkal van. Még azt sem tudta, mit érez a terhességgel kapcsolatban, a váratlan hasznosságán túl. Az elmúlt hónap szörnyű körülményei nem engedték, hogy bármilyen érzelmet is figyelembe vegyen a terveiben. Vajon ez szörnyű, zsoldos, érzéketlen emberré tette őt? Olyan emberré, aki alkalmatlan arra, hogy bárki anyja legyen?

Hermione kilépett a paraván mögül, teljesen felöltözve, nadrágban és ingben, két pulóver alatt. A cipő erős, vastag talpú csizma volt, amit Ginnytől kapott kölcsön. Karján egy vaskos, kapucnis télikabátot és egy vastag sálat hordott. Draco egy pár hőszigetelt kesztyűt is beszerzett, amelyet a kabát zsebeibe dugott. Washingtonban havazni fog.

– Gyere ide – kérte, és felállt.

Nem vagyok a háziállatod, akart visszavágni, még akkor is, amikor odament hozzá. Ehelyett azt mondta?
– Nem vitatkozhatnánk most ezen, kérlek? Koncentrálnom kell, és ez elég nehéz…

Hermione megmosakodott, és átöltözött egy kopott, barna pólóba és nadrágba. Csodálatos illata volt. Az új szuperképessége az volt, hogy képes volt kiszagolni bármilyen káposztával ízesített szörnyűséget, amit Anatoli nemrég evett. Talán nem volt meglepő, hogy azon kevés dolgok egyike, ami megnyugtatta a túlműködő szaglószervét, Draco illata volt. Vajon ennek biológiai magyarázata volt?

Nem törődve a nézeteltérésükkel, magához húzta a varázslót, és a nyakának karcos melegéhez simult, lassan és mélyen belélegezve. Érezte a férfi testének melegét, a kemény íveket és vonalakat a vékony póló alatt.

– Figyelj rám, Granger. Bármilyen döntést is hozol, támogatni foglak, de ezúttal együtt fogjuk meghozni. – Megszorította a lány felkarját, hogy nyomatékot adjon neki.

– A mi… egyéb lehetőségeinkre gondolsz? Arra, hogy ezek után ne tartsuk meg a gyereket?–

– Vannak alternatívák.–

– Csak… hogyan dönthetnénk úgy, hogy nem csináljuk végig, vagy hogy átadjuk valaki másnak, amikor ez a gyermek az oka annak, hogy most már van egy életképes kezelésünk és gyógymódunk a Fertőzésre. Milyen borzasztóan hálátlan dolog ez?

– Szóval hálából megszülnéd ezt a gyereket? Kötelességtudatból? – Érezte a hangja morajlását, a mellkasán keresztül.

– Igen, és ezt olyan szörnyen hangoztatod.

– És mégis félsz attól is, hogy megszülöd ezt a gyereket, még akkor is, ha teljes mértékben támogatlak. Mi az, amitől félsz?

Hermione el akarta mondani neki az álmát, Padma figyelmeztetését az álomban, de nem tudta. Még ha nevetséges is volt, attól félt, hogy ha elmondja neki, akkor is attól félt, hogy a sötét jóslat egy töredékével is valószínűbbé válhat.

– Mitől ne kellene félni? – gúnyolódott. – Ki hoz egy csecsemőt egy olyan megtört világba, ahol a holtak felfalják az élőket? Ahol az emberek barbár módon bánnak egymással?

– Az a világ most jobbra fog változni, hála annak, amit tegnap tettél.

Hermione felkapta a fejét, hogy ránézzen.
– Mit akarsz tenni?

Lehetetlen volt leolvasni az arckifejezéséből, ami azt jelentette, hogy szándékosan elhallgatja előle a valódi érzéseit.
– Nem akarom, hogy bármi, amit mondok, indokolatlanul befolyásolja a döntésedet.

– De te is azt mondtad, hogy a te döntésed.

– Az én döntésem a tiédhez fog igazodni.

A lány ráncolta a homlokát.
– Ez úgy hangzik, mintha téged egyik sem érdekelne!

A férfi kezdte elveszíteni a türelmét a nővel szemben.
– Jobban szeretnéd, ha kevésbé lennék észszerű?

Csak azt akarta, hogy a varázsló érezze, a fenébe is. Arról beszéltek, hogy közös gyerekük lesz, és ő nem volt sem izgatott, sem tétova. Hogyan segített ez neki abban, hogy tudja, mit tegyen? Mit kellett volna gondolnia?

– Malfoy, aligha jövünk ki egymással, vagy értünk egyet bármiben is. Nem éltünk együtt rendesen. Henry előtt nem sokat voltunk gyerekek között, és mindketten testvérek nélkül nőttünk fel. Hogyan lennénk mi erre alkalmasak?

Úgy tűnt, komolyan elgondolkodik a kérdésen. Amikor válaszolt, Hermione valami mélyrehatót várt.

– Vannak könyvek – mondta.

A lány pislogott egyet.
– Könyvek.

– Igen – bólintott a férfi nyomatékosan. – Könyvek a babatartásról.

– Babatartás? Ez úgy hangzik, mintha csirkéket terveznénk tenyészteni. – Merlin, a nő nevetni kezdett. A felgyülemlett feszültség kereste a levezető szelepet. A kuncogást nem segítette a férfi komoly arckifejezése.

– Én azt mondom, hogy nem vagyunk hülyék. Tanulhatunk.

Ez minden bizonnyal igaz volt.

– OKÉ. – A lány kijózanodva bólintott. – Majd kutakodunk egy kicsit.

Draco Malfoynak romantikus kapcsolatban lenni a kínos definíciója volt. Hermione feltételezte, hogy nem kellene meglepődnie azon, hogy amikor nem a túléléssel vannak elfoglalva, akkor nekilátnak a feladatnak, hogy jobban megismerjék egymást. Ha már itt tartunk, nem igazán tudott róla semmi olyat, ami nem a zombi apokalipszisben való élethez kapcsolódott volna. Csak azért, mert szinte egymaga megszervezett és végrehajtott egy puccsot egy önkényuralmi, népirtó őrült ellen, még nem jelentette azt, hogy számíthatott volna rá pelenkázásban vagy önkéntes munkában az iskolai menzán. A látvány, ahogy Draco műanyag kötényben és hajhálóban, kolbászt és pürét szolgál fel az iskolásoknak, majdnem felkacagott.

Mi volt a kedvenc színe? Regény? Színházi darabja? Volt valamilyen hobbija, mielőtt a halálfalás elvitte volna minden szabadidejét? Mi volt a véleménye a melegházasságról és a klímaváltozásról? Mac vagy PC? Macska- vagy kutyapárti volt? Hogyan fogyasztotta a teáját? Mit gondolt arról, hogy a varázslói kormányzat végrehajtó, törvényhozó és bírói ágai nincsenek szétválasztva? Hitt-e a fenekelésben?

Te jó ég, mi volt a véleménye a házimanók jogairól?

– Furcsán nézel rám – jegyezte meg.

A lehetséges kinyilatkoztatásokat Harry megjelenése előzte meg, aki a terem közepére apparátusával érkezett.

Komor képet vágott.
– Belikov azt mondta, hogy talpon vagy.

– Valóban az vagyok – válaszolta, és felfelé mutatott a férfi felé. – Készen állok az indulásra.

– Akkor rendben. Richards készenlétben áll a Tükörrel.

hozzászólások: 0